Bejelentkezés

x
Search & Filters

A következő albumon fog szerepelni a Slipknot eddigi legkeményebb dala

Már négy éve annak, hogy megjelent a Slipknot legutóbbi albuma, a .5: The Gray Chapter, a zenekar azonban már dolgozik a folytatáson, Corey Taylor pedig adott is egy kis helyzetjelentést.
 
"Az új albumon kiderül, milyen zenét csinálnak azok a srácok, akik összerakták az Iowa-t, csak azóta felnőttek és étettebbek lettek. Ez egy nagyon durva anyag lesz, amelyről ugyan nem hiányoznak majd a melankolikus dallamok sem, de inkább kemény és gyors nóták kerülnek rá. Emellett ez lesz az eddigi legnagyobb szabású, legkísérletezősebb lemezünk is, amellyel ismét meglepünk majd mindenkit, aki azt hitte, hogy már ismer minket. Manapság sokan lelassítanak, mi viszont most írtuk meg az eddigi talán legkeményebb dalunkat. Kibaszottul őrült lesz, az emberek be fognak szarni tőle.
 
Nagyjából húsz nótát demóztunk fel, és mindegyik elképesztően jó. Ezek közül a legjobbak kerülnek majd fel az albumra, de szeretnénk megoldani, hogy a rajongók hallhassák a többi dalt is, úgyhogy elképzelhető, hogy lesz még egy kiadvány a lemez után, de csakis akkor, ha annak tényleg van értelme és tényleg illik hozzánk, nemcsak úgy kihányunk magunkból valamit. Művészinek, tartalmasnak és szenvedélyesnek kell lennie."
 
Addig is: