Bejelentkezés

x
Search & Filters

Közös felvételeket készítenek a Nirvana tagjai



A Foo Fighters frontembere, Dave Grohl a The Howard Stern Show vendége volt, ahol elárulta, hogy többször is jammelt együtt mostanában a Nirvana basszusgitárosával, Krist Novoselic-kel és Pat Smear-rel, akivel egykori és jelenlegi bandájában is együtt játszik. Grohl azt is elmondta, hogy a közös zenélés mellett felvételek is készülnek, bár sajnos egyelőre nem tervezik megosztani ezeket a közönséggel.
 
"Krist pilóta és van is egy saját repülőgépe, úgyhogy időnként eljön Los Angelesbe, hogy beszélgessünk egy kicsit egy finom vacsora mellett, és ilyenkor általában Pat is csatlakozik hozzánk. Többnyire ahhoz sem kell sok idő, hogy hangszert ragadjunk és bevonuljunk egy éppen szabad stúdióba zenélgetni egy kicsit, és ha már ott vagyunk, fel is vesszük, amit összehozunk. Csak a magunk szórakoztatására csináljuk ezt, nincsenek vele komoly terveink, és nem is tekintünk úgy erre, mintha bármiféle újraegyesülés lenne. Kizárólag instrumentális dalokról van szó, így abból sincs probléma, hogy ki énekeljen, pedig ez biztosan nagy kérdés lenne Kurt nélkül. Nincs rajtunk semmiféle nyomás, mivel nem tervezzük, hogy megmutatjuk a nagyvilágnak ezeket a felvételeket. Egyszerűen csak élvezzük, hogy még mindig ugyanolyan zaj keletkezik a közös muzsikálás során, mint annak idején."