Bejelentkezés

x
Search & Filters

Lamb Of God: ismét elárverezik Randy Blythe Grammy-medálját



2006-ban Grammy-díjra jelölték a Lamb Of God Redneck című dalát, amiért a zenekar tagjai egy-egy bronzmedált kaptak, a csapat frontembere, Randy Blythe azonban úgy döntött, elárverezi a sajátját, hogy a befolyt összegből az izomgyengeséggel és izomsorvadással járó betegségek kutatását támogassa, ami egy jó barátja, Todd Stone két fiát is érintette. A medál most ismét elárverezésre kerül, ezúttal azért, hogy Blythe sógornőjének kezelését támogassák, ugyanis Bianca-nál mellrákot diagnosztizáltak.
 
Randy 2007-ben tette fel a medált az eBay-re, ahol a licitálási idő utolsó másodperceiben csapott le rá egy D. Gerawan nevű kaliforniai férfi, aki az addigi összeg dupláját adta érte. Bár Gerawan maga is nagy Lamb Of God rajongó, úgy döntött, odaadja a medált Stone gyerekeinek, amit Blythe előbb telefonon köszönt meg neki, majd egy koncert után felhívta őt a turnébuszra, ahol a zenekar többi tagjával is találkozhatott. Most pedig Stone bocsátotta árverésre az értékes tárgyat, hogy Bianca-n segítsen, akit egy GoFundMe oldalon keresztül is támogathatnak a Lamb Of God rajongók.