Bejelentkezés

x
Search & Filters

Láthatóan és hallhatóan remek formában volt a Paradise Lost (koncertbeszámoló) - 2017.10.15. Budapest, Dürer kert

Paradise Lost, Pallbearer, Sinistro – 2017.10.15. Dürer kert

 

Az idei év (eddigi) egyik legjobban sikerült albumát rakta le az asztalra a brit Paradise Lost a Medusa címre keresztelt lemezével, így igazán örömteli hír volt, amikor a New Beat bejelentette, hogy minket is érint a zenekar idei turnéja, és október 15-én a Dürer Kertben játszanak Nick Holmesék.

Nem lepett meg, hogy a koncertet nagy érdeklődés övezte és végül a képzeletbeli „megtelt” táblát is kitehették a szervezők a terem ajtajára. A turnénak két vendégzenekara is van, a portugál Sinistro és az amerikai Pallbearer személyében, vagyis egy abszolút nemzetközi trió állt össze. A lisszaboni csapat le sem tagadhatná, hogy épp a Paradise Lost az egyik fő hatásuk, legalábbis ami a dallamokat illeti, az ének terén ugyanis már kicsit más a helyzet Patricia Andradénak köszönhetően, a hölgy hangja ugyanis lágy fekvése ellenére is elég erőteljes, hörgések nincsenek, a szövegek pedig a zenekar anyanyelvén szólalnak meg, ami még érdekesebbé teszi az összképet. A portugál Loud! magazin tavaly az év albumának választotta a csapat első korongját, a Sementét, és a koncert alapján nem is lőttek mellé ezzel az elismeréssel, és én a magam részéről kíváncsian várom a januárban érkező új lemezt.

 

 

A Pallbearert sem lehet azzal vádolni, hogy kilógna a másik két zenekar mellől, ugyanis Brett Campbell és társai is a jól ismert doomos közegben mozognak, ám míg a Sinistro a női énekkel, addig ők a helyenként ügyesen becsempészett finom dallamokkal és a jól kidolgozott szólókkal igyekeznek kitűnni a mezőnyből, és az a helyzet, hogy nem is csinálják rosszul, nem véletlen, hogy az idei albumuk már a Nuclear Blast gondozásában jelent meg. Míg a Sinistro és a Paradise Lost esetében azért találunk 4-5-6 perces szerzeményeket is, a Pallbearer nem fogja hét-nyolc percnél rövidebbre a dalait, sőt, a közel 12 perces Dancing In Madness-t is gond nélkül felvonultatták a koncerten. Campbell hangja egyébként élőben is elég jó, kifejezetten kellemes hallgatni, és nem lepne meg, ha a turné során jó néhány új rajongót szereznének maguknak.

 

 

Közel tíz év telt el azóta, hogy először láttam élőben a Paradise Lostot még a szép emlékű Zöld Pardonban, és azóta bizony sok víz lefolyt a Dunán a zenekar háza táján is, kezdve a stílusváltással, pontosabban inkább visszaváltással a gothos kitérő után az eredetileg is kijelölt doom-death vonalra. A beszámoló elején már említettem, hogy az új album kifejezetten jól sikerült, és valószínűleg ezt a zenekar is így érzi, ugyanis a dalok fele bekerült a koncertprogramba. Mindjárt a nyitódal a From The Gallows volt, amely jól megadta a hangulatot a koncerthez az ekkor már tényleg teljesen telt házas teremben. A Tragic Idol után egyik személyes kedvencem, a The Enemy következett, majd sorra váltották egymást a régebbi és az újabb dalok, még az As I Die is az 1992-es Shades Of God albumról, ami garantáltan megdobogtattak az ősrajongók szívét.

 

 

A zenekar egyébként láthatóan és hallhatóan remek formában van, ami a kezdettől fogva a csapat magját alkotó Nick Holmes, Greg Mackintosh, Aaron Aedy, Stephen Edmondson négyestől talán nem is meglepő, de a mindössze 23 éves finn dobos, Waltteri Väyrynen is a maximumot nyújtja, sőt, talán még új lendületet is visz a bandába, már amennyire ez egy doom metal együttesnél lehetséges és szükséges. A közönség kitartóan headbangelt, énekelt és lelkesen tapsolt, nagy pogóra és tombolásra pedig ennél a műfajnál egyébként sem kell számítani.

A koncertbe összesen tizenhat dal fért a ráadással együtt, és azt hiszem, nem lehet panaszunk sem a mennyiségre, sem a minőségre, annál is inkább, mert szinte minden albumról elhangzott legalább egy-egy dal, ennél többet pedig nem is lehet kívánni. Na jó, esetleg azt, hogy az eddigiekhez hasonlóan ismét visszatérjen hozzánk a zenekar (legkésőbb) 2-3 év múlva.

A koncertek elhangzott dalok:

 

01. From the Gallows
02. Tragic Idol
03. The Enemy
04. One Second
05. Gods of Ancient
06. Shadowkings
07. Medusa
08. An Eternity of Lies
09. Faith Divides Us - Death Unites Us
10. Blood and Chaos
11. As I Die
12. Beneath Broken Earth
13. Embers Fire

Ráadás:

14. No Hope in Sight
15. The Longest Winter
16. The Last Time

 

 

Tóth Mátyás

Fotó: Salim Mahboubi – Artlasso