"Laza este, egy nagy neveket felsorakoztató zenekartól…": The Dead Daisies, Spike beszámoló - 2023.12.03. Barba Negra
The Dead Daisies, Spike - 2023.12.03. Barba Negra Red Stage
The Dead Daisies: aki ott volt, az tudta mit is a kap a pénzéért. Aki nem jött el, az sajnálhatja, mert egy igen jó formában lévő, dögös hard rockot játszó, kiválóságokat egyesítő zenekar koncertjéről maradt le. Röviden, amit tudni kell a formációról, hogy adott egy ausztrál üzletember, nevezetesen David Lowy , aki úgy gondolta, hogy a zenei elképzeléseit kiváló nevekkel szándékozik megvalósítani, ezért maga köré gyűjti a szakma legjobbjait, és így készíti már 2012 óta a remekbe sikerült albumait. Ehhez most az aktuális névsor körülötte: Doug Aldrich – gitár, Brian Tichy – dob, Michael Devin – basszusgitár/vokálok, és John Corabi (Scream/Mötley Crue) – ének. A zenekar 10. éves jubileumát ünnepelvén, gyorsan összepattintott egy Best of albumot, és ezzel érkeztek most hozzánk is a Barba Negrába.
Volt egy hangulatfelelős előttük, nevezetesen a The Quireboys volt énekese, Spike, aki nem kicsit delíriumos állapotban próbálta megtalálni az akkordokat az akusztikus gitárján, és a hangokat az alapból nem rossz torkában, de ez most nagyon nem sikerült neki. Inkább siralmasnak lehetett nevezni a mutatványát, mint szórakoztatónak. Közben betett némi italt is a már teljesen szétáztatott szervezetébe, és cirka 45 percen keresztül kaptuk a „Yihaa-kat”, és a borzalmasan gyenge előadását. Pozitívum, gyorsan le tudták vinni a műsor végén a technikusok a rögtönzött kis zsúrkocsiját, és csak a dobról kellett lerántani a fekete leplet (csuda szép Ludwig lapult alatta), és már jöhetett is az este lényege.
Spike
Kilenckor némi füstfelhőben kezdett a Daisies. Színpadon: Lowy, a kicsit statikus zenekarvezető, Corabi, az imádnivaló hangú rockénekes, Aldrich, a legjobb értelemben vett szuper gitárhős, Tichy, a súlyos és látványos groove-ok megtestesítője, Devin, a számomra nagy meglepetés okozó, remekül éneklő basszer. Komoly energiákkal kezdtek, de azért kellett néhány nóta, hogy élvezhetővé váljon a hangzásuk. Pedig a kezdés „Resurrected” rendesen odacsapós dal, nem kevésbé a „Rise Up”, és a „Dead And Gone”, izmosan dohogtak a gitárok, csak kicsit maszatosan szólt az egész, sajnos Corabi is elveszett kissé a hangzásban, azzal a hihetetlen erős hangjával. A zenekar remek formában volt, csak kellett némi kis idő, hogy ők bemelegedjenek, és jobban szóljanak valamelyest a hangládák is.
John Corabi
A dalok szépen sorakoztak egymás után, ügyesen volt megszerkesztve a program, kb. 2-3 lazább után jött egy erős, húzósabb szerzemény, hogy még véletlen se lanyhuljon a figyelem. A zenekar egész takaros repertoárt pakolt össze 10 év alatt, és szerencsére nem hanyagolták a zenekarban megfordult előző énekesekkel készült sikerdalokat sem. Mondjuk azok is jól eltaláltak, meg kell mutatni őket, ha lehet egy még kiválóbb torokkal.
Közben a zenészek is kezdtek bemelegedni, Aldrich meg legitározta az égről a csillagokat is, csodás, amit a gitárral művel. Középtájon elérkeztünk egy masszív Brian Tichy mutatványhoz, és onnantól ő is lazábban ütötte a dobokat, látványos, amit a dobokkal, a repkedő dobverőivel művelt, tele energiával és mutatvánnyal. Mennydörgés az ember.
Brian Tichy
A fények használatát még meg kell említeni a koncert alatt végig, mert bár nem kell, gigantikus fényorgiát kell elképzelni, azt a nem sok lámpát nagyon hatásosan, és hangulatosan használták a hozzáértők.
A „Lock ’n’ Load” lazulása érkezett, és utána a Lowy repülés utáni elkötelezettségét megéneklő húzós opusza következett a „Born to Fly”, ugyan is a zenekarvezető a pénzügyek szakértelme mellett ausztrál műrepülő bajnok is volt korábban, és jelenleg még repüléstörténeti múzeumot is pátyolgat „szabadidejében”.
Utána a zenészek bemutatása következett, Corabi sztorizgatott mindenkiről, és kaptuk a személyes kedvenceket: Davidnek- „Highway to Hell” (AC/DC), Briannek– „Living After Midnight” (Judas Priest), Michaelnek- „Heaven And Hell”, Dougnak- „Smoke On The Water” (Deep Purple), és végül Johnnak– „The Boys Are Back in Town” (Thin Lizzy), volt a dala, nagyon hangulatos kis szösszenetek hangzottak el.
Corabi egyébként csodálatosan kommunikált a közönséggel egész este, és nagy hozzáértéssel vezényelte le a műsort. Aldrich varázsolt még néhányat, és már a „Mexico”-nál voltunk, betyár a dal, olyan húzása van, hogy bárkit beránt a rock and roll zene varázsába, a „Midnight Moses” pedig csak pazar tejszínhab volt a The Dead Daisies tortáján, a dal olyat húzott, hogy nem lehetett kibírni fejrázás nélkül.
Doug Aldrich
A ráadásban a „Long Way to Go”-t vezették fel tégláról téglára építkezve, hogy mindent beleadva ránk zúdíthassák annak összes energiáját, utána a Whitesnake „Slide in It”, és a Beatles „Helter Skelter” szólt, Dézisítve, s ezek már csak laza újgyakorlatnak tűntek a végére.
A The Dead Daisies egy nagyon szórakoztató zenekar, tele lazulós dallamokkal és hangulatokkal, bivaly erejű gitározásokkal (Doug Aldrich kezében hihetetlen ízesen szólnak a Les Paul-ok), és Corabi elemi erejű énekével valódi, hamisítatlan rock koncertnek lehettünk szem, és fültanúi.
Michael Devin
A Livesound-nak és a Barba Negrának meg kell köszönnünk, hogy ilyen remek estéket hoznak fedél alá!
Rici
Fotók: Máté Évi
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
