Bejelentkezés

x
Search & Filters

Leander Kills, Useme, Iron Maidnem koncertbeszámoló - 2018. 06. 15. Barba Negra Track



Leander Kills, Useme, Iron Maidnem – 2018. 06. 15. Barba Negra Track
 
Pénteken hivatalosan is véget ért a tanév – ez persze csak a diákoknak jó hír, de ettől függetlenül ez egy remek alkalom a bulizásra. A Barba Negra Track most három zenekar bevonásával búcsúztatta a tanévet, így aki kikapcsolódásra vágyott, annak a Leander Kills, a Useme, valamint az Iron Maidnem társaságában volt rá lehetősége. 
 
A korai kapunyitást korai kezdés is követte, az Iron Maidnem pedig a megszokott minőséggel indította el az estét. A hazai Iron Maiden rajongóknak talán már nem kell bemutatni az egyik legelismertebb tribute zenekart, az Iron Maidnem-et, melyet nem csak itthon, hanem Európa más országaiban is előszeretettel fogadnak a koncertkedvelők. Párszor már volt szerencsém élőben elcsípni a csapatot, így tudtam, hogy nem fog csalódás érni. Ha Iron Maiden dalokról van szó, akkor nehéz kihívás lehet egy olyan szettet összeállítani, amiben mindenki megkapja a kedvenceit, hiszen rengeteg remekmű született az évtizedek során. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a minőségi muzsika mellett igyekezett a műsorra is odafigyelni a Maidnem, így előkerült pár klasszikus közönségkedvenc, mint pl. The Trooper, vagy a 2 Minutes to Midnight.
 
Az igazat megvallva kevés olyan tribute zenekar van hazánkban, akit előszeretettel hallgatok, többnyire azért, mert nem kapom vissza azt az élményt, amiért megyek. Az Iron Maidnem esetében szerencsére ilyen veszély nem fenyeget, minden szempontból meg vagyok elégedve a csapattal, mindig sikerül meglepnie. Pár sornyi fémszívű a koncert utolsó pillanatáig lelkesen énekelt a zenekarral, és persze megjelentek a bátrabb ősrajongók is, akik a világosság ellenére sem féltek tombolni. Pár ismerős arcot felfedeztem a magyar rockzenei életből több ismert zenei formáció tagjai is a Track felhozatalát választották ezen a napon, és ekkor még bőven volt hátra az estéből! 
 
 
Az este második fellépőjeként a Useme vette be a színpadot. A modern pop-rock brigád sem lehetett a jelenlévőknek ismeretlen, hiszen a 2015-ös év végén megalakult zenekar meglepően rövid időn belül tört utat magának a magyar zenei életben, és úgy tűnik,  nem hogy stabilan megállja a helyét, de egyre nagyobb rajongótáborra tesznek szert. Láthatóan és hallhatóan zenei, valamint színpadi tapasztalatban nem volt hiány, a csapat otthonosan mozgott a deszkákon, a műsorral pedig könnyen elvarázsolta a közönséget. Eddig komolyabban nem követtem figyelemmel a Useme munkásságát, csak egy dalt ismertem (Ez a mi portrénk), eddig valahogy nem talált be nálam teljesen zeneileg. Az elmúlt hónapokban viszont elég nagyot fordult velem a világ a zene terén. Eddig sem zárkóztam el az újdonságoktól, mostanra pedig még könnyebben adok teret a számomra újabb muzsikáknak, így történt meg az is, hogy a Trackben átestem a „Useme-keresztségen”, és már-már gyermeki rajongással vegyes áhítattal lestem a produkciót. Az eddig két albummal rendelkező csapat bebizonyította, hogy fiatal formációval is lehet nagyot ütni.
 
 
A Useme után elérkezett az este főzenekara, a Leander Kills. Köteles Leander neve több projecthez köthető, abban viszont sokan egyetértünk, hogy amibe ő belefog, az eredményes és emlékezetes lesz. Ezen az estén a Leander Kills hangjaként állt a színpadon, ettől függetlenül a hallgatók visszakaptak valamit a Leander Rising, valamint az Amigod ízéből is. Megvan az az érzés, amikor kiráz a hideg egy koncerten, mert annyira jó a dal, összhangban vannak a hangszerek az énekkel, és ezek együttese nem csak a füledet simogatja, hanem a lelkedet is? Engem nem egyszer kapott el ez az érzés, és ennél talán nincs is jobb bizonyíték arra, hogy ez a brigád valamit nagyon jól csinál! 
 
 
A koncert során többek között elhangzott a Madár, Este van, Ketten egyedül, Vigyetek kórházba, Csak te és a Hősöd is. Már csak ez a pár dal is elég ahhoz, hogy aki lemaradt, tudja, egy olyan bulit hagyott ki, amiben több “Leander-korszak” dalai közül lehetett csemegézni. Egy kis bónuszként előkerült a Tankcsapda-átirat, a Lopott könyvek, sőt, még egy Iron Maiden nóta, a Wasted Years is elhangzott jellegzetesen “Leanderes” formában. Bár önmagában a dal eredetije kissé távol áll a zenekar stílusától, ebben az átdolgozásban meglepően jól állt neki, már ha szabad így fogalmaznom.
 

 
Az este végéhez közeledve elhangzott a Valami folyjon című dal, melyhez Icarus is színpadra állt, így ének terén is teljes volt a dal. Meglepően hamar elszaladt az idő, és bár a közönség bírta volna még, ez az este sem tartott örökké. Zeneileg kicsit vegyes volt a felhozatal, de úgy tűnik, ezt egy cseppet sem bánta a nagyérdemű.
 
Sokaknak ez egy tanévzáró volt, sokunknak egy hétzáró, és biztosan volt a nézők közt olyan, aki másnap ment dolgozni, de egy valami mindannyiunkban közös volt: egy remek bulin vezethettük le a feszültséget.
 
További fotók itt elérhetők
 
 
Cetti
 
Iron Maidnem és Leander Kills fotók: Nicko kattografi
 
Useme fotó: Révész Patrik