Bejelentkezés

x
Search & Filters

Leander Rising, Blind Myself, Apey & The Pea, Inercy beszámoló 2014.09.20. Kazincbarcika



Igen erős hármasfogat kezdte meg országjárását, aminek a kazincbarcikai Diamond Club volt az első állomása. A Leander Rising érkezett ide ízelítőt adni legújabb albumukból, a Blind Myself és az Apey & The Pea társaságában. Már a három zenekar kapcsán is sejteni lehetett, hogy hosszú és húzós estének nézünk elébe, ráadásul 4. zenekarként a környékbeli Inercy is csatlakozott hozzájuk. Már napokkal a koncert előtt lehetett olvasni az esemény facebook oldalán, hogy a Leander Rising fog kezdeni 20:30-tól. Az okát nem tudva kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, aztán mint kiderült, azért voltak kénytelenek ők kezdeni, mert Attilának a koncert után vissza kellett érnie Pestre. A remek tájékoztatásnak köszönhetően vélhetően senki nem maradt le róluk. Már a meghirdetett kapunyitáskor hosszú sor kígyózott a club bejárata előtt.

 


Kis késéssel (20:40) kezdtek is Leanderék. Addigra már csordultig telt a Diamond Club. Leander a zongoránál ülve vezette fel a bulit, a Reborn című dallal. Bár lemezbemutatóra készültünk,hiszen október közepén jelenik meg második albumuk, nem nagyon kényeztettek el minket új nótákkal. Mindössze a napokban megjelent Szerelmes Dal és a szintén a közelmúltban napvilágot látott Győzelem nélkül volt az új dalok közül a koncertprogramban. A zenekar tagjai egytől-egyig kiváló zenészek, hangszertudásukat ma is jó néhányszor megvillantották előttünk. A hangosítás Göminek köszönhetően kiváló volt. Az első sorban táncikáló lánykák szinte olvadoztak Vörös Attila huncut grimaszaitól, Leander hangjától, Jozzy macsóságától és a dobok mögött ülő Béla kisfiús „bájaitól”, ki-ki ízlése szerint, ugye. A koncert a négy zenekaros behatárolt időintervallum korlátaihoz képest kielégítő volt. Megszólaltak a nagy slágerek, de persze mindig akadnak emberek, akik hiányérzettel, csalódottan távoznak egy-egy koncert után. Gondolom, most is akadtak ilyen fanatikusok. Ám a koncert végére a fent említett kislányok bugyiját garantáltan csavarni lehetett…

Leander Rising setlist:

01. Reborn
02. Győzelem nélkül
03. Szerelmes Dal
04. Only Girl
05. Szomorú vasárnap
06. Az Ördög Naplója
07. Csak Te
08. Szívidomár
09. Két világ közt
10. Nyolcadik FőBűn
11. Viharom Tavaszom

Mivel az Inercy zárta az estét, így Leanderék után Apey-éké volt a színpad. Az Apey& The Pea állandó szereplője a pesti kluboknak, de vidéken ritkán találkozni velük. Itt a Diamond-ban is talán most jártak először. Az első nagylemezük 2013-ban jelent meg Devil’s Nektar címmel, ami még abban az évben elhozta a Gumizsiráf év albuma díját, majd a Hangsúly díjátadón az év debütáló albuma lett. Legújabb albumuk ez év augusztusában jelent meg Hellish címmel, így az ő bulijukat is tekinthetjük lemezbemutatónak, bár az idő rövidsége miatt csak néhány nótára jutott idejük. Kicsit féltem, hogy erre felé kicsit ismeretlenek lesznek. Félelmem alaptalannak bizonyult, mert nagyon jól fogadta őket a közönség, akik bőszen bólogattak a súlyos stoner riffek hallatán.

 


Apey-ék után a Blind Myself következett. Fásy Ádám jól ismert felkonfjával és a Veszélyes hulladékkal indult a buli, és beindult a pörgés a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Gergő a viszonylag kis színpad ellenére is fel-alá járkált (mégse fájt), vagy még inkább ugrált. Meglepő adat születne, ha egy kilométer számlálót raknánk rá a koncert elején és megnéznénk a koncert végén. A setlist leginkább a legutóbbi, Négyszögöl című albumuk dalaira épült, ami megosztotta ugyan a rajongótábort, de az itt egy cseppet sem látszott. Sőt talán jobban is fekszenek a közönségnek a magyarul énekelhető szövegek. A közönség kórusban énekelte ordította a dalokat Gergővel. Még a zenekar mindenese is fel ment énekelni csakúgy, mint Adamo haverom, aki nagy Blind rajongó. Azért az ős Blind-osokat, sem hagyták cserben, nekik igazi csemegeként eljátszották a Horrified By The Sun albumos Circle Of Pain-t, de volt még a Káin és a Lost In Time is.

 


Végül az Inercy lépett színpadra. Ahogy várható volt, addigra a közönség egy része elszállingózott, de még így is maradtak jó páran. Mióta legutóbb láttam őket, némi változás történt a zenekarban ugyanis 1 gitárral kevesebben lettek. Lehet, hogy ennek köszönhetően is, de tisztábban, érthetőbben szólaltak meg a dalok. A srácok melodikus metalcore-ban utaznak, éppen ezért az énekes színpadi munkáját egy kicsit kevésnek tartottam. Sajnos mi is csak kb. 20 percet néztünk belőlük, mert reggel mennem kellett dolgozni.

 


A Diamond Club keresztes lovaghoz méltó, kitartó harca, mely során zászlajára a rock/metal zene Kazincbarcikán történő (újra) meghonosítását tűzte ki, a mai napon mindenképpen eredményesnek bizonyult, hiszen mindhárom „nagy” zenekar teltház előtt játszott, és a levezető köröket futó Inercy sem panaszkodhatott a nézőszám miatt.

Aki teheti, csípje el a hármas fogatot valamelyik turné állomáson. Garantáltan ütős estében lesz része.

Bodzilla/Bej
 

Címkék: 
Leander Rising
Blind Myself
Apey & The Pea
Inercy