Bejelentkezés

x
Search & Filters

Led Zeppelin - Tíz dolog, amit nem biztos, hogy tudtál Robert Plant-ről



Robert Plant népszerűsége évtizedek óta töretlen: a Led Zeppelin idén lesz ötvenéves, de az énekes szólóban is sikeres albumokat tudhat maga mögött. Az Ultimate-Guitar most tíz olyan érdekességet gyűjtött össze róla, amelyet talán még a legnagyobb rajongók sem tudtak.
 
1: Robert szeizmofób, ami azt jelenti, hogy fél a földrengésektől. Miközben a Led Zepplin a Going to California című dal keverését végezte, kisebb földrengés történt, amellyel kapcsolatos félelmét a dalszövegbe is beleszőtte.
 
 
 
2: Minden szerdán focizik a Kidderminster nevű brit kisváros csapatában.
 
 
 
3: A Led Zeppelin előtt a Hobbstweeble, utána pedig a Honeydrippers tagja volt.
 
 
 
4: Imádja a walesi történelmet és tagja az Owain Glyndŵr hercegről elnevezett társaságnak is. Az egykori uralkodó 2004 szeptemberében bronzszobrot kapott Machynlleth városának közelében, és a mű elkészítését Plant is támogatta.
 
 
 
5: Ő és a Led Zeppelin többi tagja is jó barátságba került Elvis Presley-vel még a 70-es években és bizonyított tény, hogy a zenekar legalább két Elvis koncerten tiszteletét tette az első sorban.
 
 
6: Lánya, Carmen férje Robert szólóturnéinak basszusgitárosa, Charlie Jones.
 
 
 
7: A Led Zeppelin Bron-y-aur Stomp című dala Robert kutyájának, Strider-nek íródott, aki A gyűrűk urából kapta a nevét, amelyben a Strider (a magyar fordításban Kósza) Aragorn egyik elnevezése.
 
 
 
8: A Led Zeppelin ügyvédje a csapat egyik tárgyalása során megerősítette, hogy Plant sosem tanult szervezett keretek között zenélni.
 
 
 
9: 2013-ban ő is adott pénzt Bath polgárainak, hogy megvehessék a város The Bell Inn nevű szórakozóhelyét és ezzel megmentsék azt a bezárástól.
 
 
10: És végül egy újabb adakozás, mind közül talán a legemlékezetesebb: az énekes tízezer dollárt fizetett egy oregoni rádiónak azért cserébe, hogy soha többé nem játsszák le a Stairway to Heaven-t. A rádió csapata pénzt gyűjtött, hogy fennmaradhasson és az egyik próbálkozásuk erre az volt, hogy felajánlották, hogy ha kapnak tízezer dollárt, nem adják le többet a Zep klasszikusát. Plant értesült a dologról, fogta az Atlantic Records egyik bankkártyáját és átutalta a kért összeget.