Bejelentkezés

x
Search & Filters

Legalja Fesztivál beszámoló - Rockin’ Rock Cats, Blues Company, és a többiek



Jászárokszállás központjában szombat éjszaka fantasztikus rock és rockabilly fesztiválnak lehetünk résztvevői. „Ez a fesztivál már 10 éve működik, ez az első év, amikor a rendezvény a Legalja fesztivál nevet kapta.”- mondta Teddy, a Rockin’ Rock Cats dobosa. A fesztiválon egy születésnapot is ünnepelhettünk, utólag is Boldog Születésnapot Teddy!

Első látásra, csak egy pici helyiséget láttunk ahova akármennyi ember megy be mégis könnyedén eltűnik. Később aztán felfedezhető a pult melletti ajtó, melyen áthaladva egy nagy teremben érkezünk, és máris egy igazi fesztivál hangulatát érezhettük. A közönség létszáma elérte a 200 főt.

Hogy miért pont Jászárokszállás? Erre is választ kaptunk Teddy-től: „Én Jászárokszállási vagyok, itt a jászságban nagyon jól megy a rock és a rockabilly, nekem szívügyem a jászság, hogy itt mindig olyan zenekarok jelenjenek meg, akik a mai rockot képviselik”.

A fesztivál első zenekara a gyöngyösi Fekete Mamba rockzenekar, amely már 2006 óta ismert. Nagy Gábor a zenekar énekese így nyilatkozott: „Fantasztikus volt fellépni ezen a fesztiválon, nagyon örültünk hogy itt lehetünk és reméljük hogy a közeljövőben is lehetőségünk lesz még itt játszani. A hangulat és a közönség is nagyon jó volt. Reméljük, hogy a közönségnek is tetszett, mi nagyon jól éreztük magunkat.”

A zenekar főként saját dalokat játszott a legújabb lemezükről, amely 2012 nyarán jelent meg Kezet nyújtottál címmel ( Ördög vagy angyal, Hála, Mi ez a zaj, Üldöz a múlt, Rendszerhiba) és néhány feldolgozást is hallhatunk (Zorall- Valami véget ér, Ignite - A Csitári Hegyek alatt, Pokolgép- A háború gyermeke).

 

Fekete Mamba

 


Az első zenekar után nem telt bele sok idő, máris a színpadon volt a Rockin’ Rock Cats, igazi és hamisítatlan rockabilly banda. Most is sikerült pillanatok alatt tovább folytatni, sőt túl szárnyalniuk a hangulatot. Rájuk jellemzően semmilyen előre eltervezett műsorrenddel nem készültek mégis tagadhatatlanul remek hangulatot teremtettek. Előadásuk most is megoszlott a saját és feldogozott számok között. (Rockabilly Rock, A világ csavargója lettem, Bop Baby Bop, Egy Chevrolet Bel Air A Mindenem, A Rock 'n' Rollnak Mindig Menni Kell, Oh My Head, Trouble,Motoros, Ocelot Creeper és még sorolhatnánk).

A zenekar dobosával Teddy-vel beszélgettünk a koncert végén.

„Igyekszünk olyan zenekarokat megkeresni és felkérni akik ügyesek, profik, az ország minden részéről. Lehetőséget adunk hogy az új zenekarok is felléphessenek vagy olyanok akik még nem játszottak itt. Hála Istennek nagyon sok az érdeklődő, nagyon sokan jönnek el évről-évre és egyre több jó zenekar van. Ezt jövőre mindenképpen meg fogjuk ismételni. Jövőre reméljük sikerül egy vagy kétnapos fesztivált összehozni júliusra tervezzük, mindenféleképpen itt, Jászárokszálláson szeretnénk, sok jó zenekarral.”

A Rockin’ Rock Cats új lemeze hamarosan meg fog jelenni, amelyről már pár számot hallhatunk is ízelítőként. Aki szereti a bandát nem fog csalódni az új lemezben. Jövőre lesz 20 éves a zenekar és ezért nagyon nagy meglepetéssel készülnek a közönségnek, valószínűleg lesz egy budapesti nagy koncert, de többet nem árultak el.

 

Rockin’ Rock Cats

 


Következő zenekar pedig a Blues Company volt, amely most sem okozott csalódást a zenekar kedvelőinek. Aki még soha nem járt Blues Company koncerten az bánhatja, hiszen nyugodtan ki lehet mondani hogy mára már ikonná váltak. A zenekar tagjai szinte együtt buliztak a közönséggel felejthetetlen élmény volt, ahogy az összes többi fellépésük is.

A közönség tagjai szinte kívülről énekelték az összes dalukat, nem nagy csoda ez, hisz nem ma kezdték és szinte minden motoros találkozón és rockfesztiválon ott vannak  ugyanúgy ahogy a kezdetekben. Tovább szóltak a dalok a közönségnek és az ünnepeltnek, végül felhívták Teddy-t közös zenélésre. Csak hogy egy párat megemlítsek: Magyar Égen, Magyar Isten, Kispirics, Lőre, Pohárköszöntő, Ballada a didiről, Vár a Gyár, Artista, Favilla, Fakanál, Budapest, London, Párizs, A börtön ablakában...

 

Blues Company

 


Végül pedig a gyöngyösi KMK (Közveszélyes Munkakerülők) zenekar lépett fel. A zenekar 2000-ben alakult Gyöngyösön.

Az volt a célunk, hogy olyan feldolgozásokat játszunk, amit mi is szeretünk, illetve mindig a kedvenc dalainkat vettük bele a repertoárba. Egy idő után azt vettük észre, hogy összeállt egy jó kis műsor, amit persze egy idő után már meg akartunk mutatni a közönségnek is. Az eljátszott dalokat a mai napig tökéletesítjük, 13 év után is veszünk észre egy-egy eltérést az eredeti és a mi verziónk között.

A szombati koncerten főleg P-mobilt, Lordot, Guns’n Roses-t, Beatrice-t, P-box-ot, Deák Bill-t játszottak a saját dalok mellett.

„Egyelőre a tervünk az, hogy újra magunkra találjunk, ismét megismerjen a közönség és hozzá szokjon, hogy újból létezünk. A világot megváltani nem akarjuk, csak meg akarjuk őrizni ezeknek a daloknak a varázsát, és szeretnénk még sok-sok boldog arcot látni a koncertjeinken.” mondta Suri Attila, egy együttes dobosa.

Összegzéskép elmondhatjuk, hogy fesztiválnak is nagyon jó volt, de így ünnepelni egy szülinapot még jobb! Zene, barátok, haverok, és fergeteges hangulat.
 

Címkék: 
Blues Company