Bejelentkezés

x
Search & Filters

A legjobb dalszövegeket ígéri Corey Taylor a következő Slipknot albumra



Már csak pár hét van hátra a Stone Sour június 25-i Barba Negra Track-es koncertjéig és bár a Slipknot látszólag nem túl aktív mostanában, a háttérben gőzerővel folyik a munka a következő albumon. A csapat egyik dobosa, Shawn "Clown" Crahan még tavaly novemberben árulta el, hogy 27 új dalötletük van és nagyjából hét-nyolc teljesen kész nótájuk, ez a szám pedig bizonyára nőtt azóta. Míg Crahan és Jim Root közösen írják a dalokat, Corey Taylor e-mailben kapja meg tőlük ezeket és dolgozik a szövegeken.
 
"Elég sok nehézségem adódott az elmúlt pár évben, de szerencsére most már jól alakulnak a dolgaim. Ugyanakkor az alkotás szempontjából a depressziót is fel tudom használni, hiszen erről is írok dalszövegeket. Úgy érzem, a mostaniak lesznek a legjobb szövegeim és egyben a legszemélyesebbek is. A többiek már láthattak néhányat és Clown teljesen odáig volt, hogy milyen őszintén és nyersen fogalmaztam. Olyan ez most, mint a zenekar első éveiben, amikor mi voltunk a sebek, a rajongók pedig a hegek, és együtt próbáltunk gyógyulni."
 
Az énekes emellett fia, Griffin és Clown fia, Simon közösa bandájáról is beszélt.
 
"A srácok Clownék házában szoktak gyakorolni és a múltkor, amikor mentem Grif-ért, megálltam Clownnal abban a szobában, ahol az Iowa albumot írtuk és onnan néztük, ahogy a fiúk a szomszéd szobában játsszák a mi dalainkat. Igazán különleges élmény volt és össze is néztünk, mint két büszke apuka. Olyan ez, mint egy furcsa körforgás, hiszen a gyerekeink azt csinálják, amit mi is nagyon szeretünk. Sikerült átadnunk nekik valamit."
 
A Slipknot legutóbbi, 2014-es, '.5: The Gray Chapter' albuma itt meghallgatható:
 
 
A hivatalos Slipknot termékeket megvásárolhatod a Metal-Shop webáruházában. Klikk ide vagy a képre!