Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A ’Legyél Online' leginkább a mai, túlmodernizált, hamis önképtől, és az önjelölt celebpalántáktól nyüzsgő világot kritizálja” - Snippy Gun interjú



A kecskeméti illetőségű Snippy Gun fiatal, feltörekvő zenekar, akik nemrég mutatták be Nem a Nagy Ő című első dalukat, hamarosan pedig a debütáló albumuk is megérkezik. A banda sok tagcserén túl van már és a pandémiás időszak sem könnyítette meg a dolgukat, de így is kitartóan haladnak előre és optimistán tekintenek a jövőbe. Az aktualitásokról és a tervekről a zenekar szólógitárosa, Fritz Gábor „Gabe” mesélt nekünk.
 
 
Rockbook: - Még mindig viszonylag új zenekarnak számítotok, hiszen 2016-ban alakultatok, az elmúlt pár év azonban minden banda számára sok nehézséget tartogatott. Ti hogy éltétek meg ezt az időszakot? Mi adott nektek erőt a rosszabb időszakokban?
 
Fritz Gábor "Gabe": - Természetesen számunkra is egy nehéz időszak volt, mivel az első hullám berobbanása előtt rögzítettünk, és adtunk kis egy kislemezt, és szerettünk volna vele sok helyre eljutni, hogy élőben is megmutathassuk az embereknek. Ezekről a tervekről sajnos le kellett mondanunk. Másfelől viszont 2020 nyarán énekes és dobos nélkül maradtunk, és az új tagok megtalálása, illetve a velük való összerázódáshoz pont kapóra jött, hogy a kitűzött céljainkkal amúgy sem tudtunk haladni a kialakult helyzet miatt. 
 
Rockbook: - A Snippy Gun kecskeméti illetőségű. Milyen előnyökkel és esetleges hátrányokkal jár ez a fővároshoz képest? Milyen a rockzenei élet a városban? Vannak lehetőségeitek helyben a zenekar népszerűsítésére?
 
F.G.: - Az underground rockzene a mai napig jelen van a városban, de sajnos már közel sem olyan nagy mértékben, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ehhez hozzájárult az is, hogy a legtöbb hely, ahol ezek a kisebb zenekarok fel tudtak lépni, szép lassan bezárt, így a zenészeknek kettő választása volt: vagy felhagyni a zenekarosdival, vagy Pestre költözni. Ez egy eléggé szomorú történet egy olyan város esetében, ahova megérkezve a „Kecskemét” tábla alatt az olvasható, hogy „Üdvözöljük Kodály városában”. Másfelől magával hozott egy olyan előnyt, ha lehet annak nevezni, hogy a megmaradt, kisebb zenei közösség sokkal összetartóbb lett.
 
Rockbook: - Nem a Nagy Ő címmel jelent meg az első dalotok, amely nem is teljesít rosszul, hiszen kevesebb, mint két hónap alatt több mint 3500-an hallgatták meg a YouTube-on. Miért éppen ezt a számot mutattátok be elsőként és milyen visszajelzések érkeztek rá?
 
F.G.: - Azért erre a dalra esett a választásunk, mivel a zenei alapján az első saját dalok egyike volt. Ezen felül nagyon jól prezentálja, hogy milyen stílusban zenélünk. Visszajelzéseket tekintve többségében pozitív, és építőjellegű kritikákat kaptunk, barátoktól, családtól, és a szakmától egyaránt, szóval a dal debütálása bőven az elvárásaink felett teljesített. 
 
 
Rockbook: - A Loosest Liberty Records csapatához tartoztok. Mit jelent számotokra ez az együttműködés? Milyen lehetőségeket nyithat meg előttetek?
 
F.G.: - Egy zenei menedzser csoportban találtunk rá a Loosest Liberty Recordsra, ahol zenekarokat toboroztak a projekthez. Rövid beszélgetés után egyértelművé vált, hogy azonos nézeteket vallunk zenélésről, a zenei marketingről, célokról, tervekről, így nem volt kérdéses a közös munka. Véleményünk szerint nagyon fontos, hogy az ember a legprofibb társakkal dolgozzon együtt, mivel a mai világban a rengeteg zenekar közül nagyon nehéz kitűnni. És annak ellenére, hogy a Loosest Liberty Records csak pár hónapja létezik, a nagyokat megszégyenítő profizmussal, és elszántsággal segítik a zenekarokat, ami elképesztően ritka manapság. 
 
Rockbook: - Hamarosan érkezik első nagylemezetek, a Legyél Online! Az album címe elég beszédesnek tűnik, de azért elárulnátok néhány dolgot a dalok témájáról és hangulatáról?
 
F.G.: - A ’Legyél Online!' leginkább a mai, túlmodernizált, hamis önképtől, és az önjelölt celebpalántáktól nyüzsgő világot kritizálja. Ezen kívül természetesen kerültek fel olyan dalok is, amelyek eltérnek ettől a vonaltól, ezzel is színesebbé téve az összhatást. 
 
Rockbook: - Dallamos rockzenét játszotok, de sokféle hatás megjelenik nálatok. Kik a legnagyobb kedvenceitek, példaképeitek? 
 
F.G.: - Pontosan a sokféle hatás megjelenése miatt sejthető, hogy mind az öten másmilyen zenét szeretünk. A teljesség igénye nélkül a kedvenceink közé tartoznak olyan zenekarok, mint például a Guns N’ Roses, Aerosmith, AC/DC, Green Day, rengeteg magyar rock, metál és punk rock zenekar is: Lord, Tankcsapda, Alvin és a Mókusok, a fiatalabb zenekarok közül a Helo Zep!, és még nagyon sokan. 
 
Rockbook: - Több tagcsere is volt már a Snippy Gunban - jelenlegi énekesetek, Benny is csak nemrég csatlakozott hozzátok. Milyen változásokat hoztak a zenétekben ezek a változások? Mit tettek hozzá az egykori és a mostani tagok a Snippy Gun zenei világához?
 
F.G.: - Megszámlálhatatlanul sok tagcserénk volt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy szeretnénk komoly szinten a zenével foglalkozni, de ez csak olyan emberekkel valósítható meg, akik emberileg, zeneileg és elhivatottságban is egy nagyon magas szintet képviselnek. Példának okán az interj kérdéseinek megválaszolása alatt is történt egy tagcsere a ritmusgitáros poszton. A zenéhez pedig minden tag a saját stílusát adja hozzá, ennek köszönhető, hogy több stílus is megjelenik a dalokban. 
 
Rockbook: - A Sparrow Music Studióban dolgoztok az albumotokon. Miért éppen rájuk esett a választásotok és hogy zajlik a közös munka?
 
F.G.: - A választásunk oka pontosan ugyanaz, mint a Loosest Liberty Records együttműködésnél, az egymás segítése. Hoffmann Róbert, a Sparrow Music Studio vezetője használja gyakran azt a mondatot, hogy „Toljuk egymás szekerét”. És úgy gondoljuk, hogy a mai világban elengedhetetlen az ilyen hozzáállás. Ezen felül a Snippy Gun egy kezdő, feltörekvő zenekar, és a Sparrow Music Studio sem sokkal régebbi a zenekarnál, így mondhatni, hogy együtt fejlődünk, kölcsönösen segítjük egymást, illetve emberileg is közel állunk egymáshoz. 
 
Rockbook: - Egy 2020-as posztotokban ti is feltettétek a költői kérdést, hogy az online koncerteké lehet-e a jövő. Mit gondoltok most erről? Hogy álltok a "rendes" koncertezéssel? Láthatunk valahol titeket a közeljövőben?
 
F.G.: - Nehéz erre jó választ adni. Elkerülhetetlen, hogy a rockzene kövesse a folyamatosan fejlődő világ ritmusát, ugyanakkor az élő zene varázsa nehezen adható át egy képernyőn keresztül, meg kell élni, és ott lenni. Ugyanakkor egy olyan világban, amit a Covid uralt 2020-ban, egy jó opció volt az online koncertezés. Nyáron már aktívan fogunk koncertezni, ennek az előkészülete folyamatosan zajlik, és a pontos dátumokat a Facebook-oldalunkon fogjuk közzétenni. 
 
Rockbook: - Az album megjelenésén kívül milyen terveitek vannak a 2022-es évre? Készül esetleg klip valamelyik dalotokhoz?
 
F.G.: - Szeretnénk minél többet koncertezni az album megjelenése után, és természetesen videoklip is van tervben. Valamint már most folynak a következő nagylemeznek az előkészületei, amelyhez a dalok zenei alapjai már elkészültek, és az sincs kizárva, hogy már idén év végén, de legkésőbb jövő év elején elkezdjük a felvételeket. 
 
A Snippy Gun zenekar tagjai::
 
Kovács Benedek "Benny" - ének
Fritz Gábor "Gabe" - szólógitár
Dányi Dávid "Dave" - ritmusgitár
Trapp Kristóf "Fifi" - basszusgitár
Jónás István - dobok
 
Elérhetőségek: Facebook, Instagram, YouTube
 
 
Tóth Mátyás