Bejelentkezés

x
Search & Filters

Lehet így is, sőt! – Klubzáró koncertet tartott a P. Mobil a Crazy Mamában



Ma, amikor - öt perc hírnév mindenkinek jár -, és sorban alakulnak az újabb, és újabb zenekarok, zenei társulások, nehéz kitűnni, talpon maradni. S akkor még nem beszéltünk arról, amikor kiválik egy kedvenc zenész a zenekarból, és egy új bandát alapít. Tudomásul kell venni, hogy túlkínálat van, és a rockzene – amiről itt szó esik -, mindig mostohagyermek volt. Minimális médiatámogatottság, és a meglévő közönség is hétvégente sorsot húz, hogy melyik kedvencének a koncertjére látogasson el. Csak azok tudnak fennmaradni, sőt növelni a rajongóik számát, akik képesek fejlődni, új dolgokkal előrukkolni.     
 
Április derekán egy olyan zenekar klubkoncertjére látogattam el a Crazy Mamába, akik hosszú-hosszú évek óta mindig kihangsúlyozzák, hogy a közönségük nélkül nem tartanának ott, ahol. S nem csak mondják, tesznek is a rajongóikért. A közel 50 éve pályán lévő P. Mobil együttes mindig a tűrt kategóriába tartozott, tíz év kellett mire az első nagylemezük megjelenhetett. De a rajongótábor kitartott mellettük, volt olyan ifiparkos rock-kedd, amikor 5000 ember tolongott a P. Mobil-Mini estén. Ennek a közönségnek egy része még mindig tiszteletét tudja tenni a koncerteken, magukkal hozva egy újabb generációt is. Szombaton elsősorban nekik kedvezett a zenekar, hiszen félig-meddig nosztalgiaestet hallhattunk. Lehetne egyfajta összegzésnek is hívni, de aki ismeri Schuster Lórántot, tudja, az ő szótárában ezek a szavak még nem szerepelnek. Körülbelül két éve kezdték el, hogy minden klubbulira egy-egy külföldi klasszikus rocknótát elevenítettek fel, amit annakidején - a Luxemburg Rádióból „lefülelve” -, a zenekar is  játszott. Ebből kaptunk tegnap este egy nagy csokorral. Az első szám a Ventures instrumentális szerzeménye volt, a Wipe Out. Aki ismeri ezt a ’63-s , az tudja, hogy ettől a feszes, kemény ritmustól még a holtak is felkelnek, és táncra perdülnek. Somogyi Remiggel - aki mára már állandó vendéggé lépett elő a zenekarnál -, négy gitáros pengette a húrokat, és Szebelédi Szergya Zsolt precíz dobszólóival egyetemben máris megalapozták a hangulatot. Természetesen a Mobil saját dalaiból is válogattak, az elsők között született Örökmozgón keresztül, a legfrissebb lírikus Csoda történten át, amely egyben a 2017-ben megjelent CD címadó dala is.
 
 
Az első rész vége felé, egy újabb vendéget jelentett be Lóri, - Pataki Lászlót -, aki a legendás, progresszív rockot játszó Syrius zeneszerző-orgonistája volt. Két dalban kaptunk tőle egy kis ízelítőt : az Animalstől a The House of the Rising, és a Traffic  Feelin’ Alrightjának ritmusa csendült fel a részvételével. Lóránt szerint, a Syrius fél órán keresztül is tudta játszani a Traffic nótáját, de ettől most megkíméltek minket. Na nem azért, mintha nem lenne jó, csak akkor reggelig is eltartana a koncert. De ha felmerül az ötlet, én ott leszek, nem vagyok semminek az elrontója. Pataki Laci ismét hatalmas alázattal, visszafogottan játszott, és maximális figyelemmel kísérte zenésztársai mozdulatait. Nagyon kedvelem őt, mindig lenyűgöz a játéka. Új dalt is hozott a zenekar, Sík Sándor papköltő csodálatos versét: Az Andocsi Máriához.  A ’20-s években született magyar búcsújárók énekét, Szebelédi Zsolt minden tiszteletet megadva öltöztette P. Mobil köntösbe, ezzel újra megcsillogtatva zeneszerzői affinitását. Így nem csak a 800 éves kegyszobor kap köszönetképpen új köntöst, hanem a hozzá szóló ima is. 
 
 
A szünet hamar elszállt, de a jó hangulat nem. A második körben, - immár vendégek nélkül -, csak a Schuster-Sárvári-Baranyi-Szebelédi-Tarnai-Szabó alkotta P. Mobil játszott. Aki azt hitte, hogy a szünet után le fog ülni a buli, hatalmasat tévedett. Véleményem szerint erősebb, keményebb volt a második etap. Itt is váltakoztak a Mobil szerzemények, és a cover nóták, nagyjából egyforma arányban. Olyanok, mint például a Taste Same Old Storyja Sárvári Vili gitárszólóival, vagy a Fegyvert veszek. De említhetném a nyelvtörőnek is kiváló Ram Jam Black Bettyjét, amit Baranyi Laci hibátlanul megoldott. De felesleges felsorolnom az összes dalt, - a cikk végén úgyis ott lesz -, inkább a magával ragadó hangulat volt a lényeg. Átlényegülni, belehelyezkedni szüleink fiatalságába egy pillanatra, átadva magunkat az érzésnek.  Majd a következő percben egy dimenzióugrással újra a jelenben lenni, és nézni, hallani az elhivatott zenészek játékát. Örültem ennek a rendhagyó tavaszi klubkoncertnek, s ahogy elnéztem a mosolygós arcokat, mások is jól érezték magukat. Bár volt már rá példa, hogy a közönség egy része, aki nem tisztelte a zenekar munkáját, hangos „móóóbil, móóóbil” kiáltással adták mindenki tudtára, hogy ők P. Mobilt akarnak hallani. Mindezt például egy Cream nóta kellős közepén. Nem tudják, vagy csak nem érdekli őket, hogy a magyar hardrockot játszó együtteseknek ezek a dalok jelentették az iskolát, ebből tanultak, fejlődtek azzá, amik. Mindenesetre ez a fajta megújulás példaértékű, és remélem megmarad ez a jó szokása a P. Mobilnak, továbbra is készülnek meglepetés dalokkal, és a vendégek terén is számíthatunk újdonságokra. Kiveszőben vagyunk… 
 
 
Végezetül néhány gondolat a Crazy Mama klubról. Még az ősszel, örömmel láttam, hogy felújítás kezdődött. Egyes helyiségekben már jól látszanak a nyomai, de még mindig vannak alapvető hiányosságok. Reméljük, egyszer sikerül a végére érni, és egy jó hely lesz. Sajnos az árak elszaladtak, legalábbis a vörösbor vonalon tuti. Pont kétszer annyi, mint a Városliget közelében. Kicsit sokallom. Vagy nagyon?
 
Az elhangzott dalok:
 
01. Ventures: Wipe Out
02. P. Mobil: Adj király katonát
03. Yardbirds: Train Kept’ A Rollin’
04. P. Mobil: Miskolc
05. Grand Funk Railroad: We’re An „Hungarian” Band
06. P. Mobil: Mivel szeretnél
07. Deep Purple: Perfect Strangers
08. P. Mobil: Rocktóber
09. Gary Moore: Still Got the Blues For you
10. P. Mobil: Gyöngyök és disznók
11. Animals: The House of the Rising Sun
12. Traffic: Feelin’ Alright
13. P. Mobil: Az Andocsi Máriához
14. P. Mobil: Nélküled I.A. cover
15. Cream: Sunshine Of Your Love
16. P. Mobil: A zöld, a bíbor…
17. Taste: Same Old Story
18. P. Mobil: Ne féljetek
19. Ten Years After: Love Like A Man
20. P. Mobil: Fegyvert veszek
21. Golden Earring: Radar Love
22. P. Mobil: Csoda történt
23. Ram Jam: Black Betty
24. P. Mobil: Tudom, hogy ki vagyok
25. Black Sabbath: Paranoid
26. P. Mobil: Menj tovább
27. P. Mobil: Örökmozgó
 
 
Ócsag Andrea Saga 
 
Fotó: Kántor Attila