Bejelentkezés

x
Search & Filters

"A lényeg, hogy hiteles legyen, amit csinálsz" – Alvin és a Mókusok interjú



November 16-án és 17-én két nagyszabású, vendégekkel is színesített koncerttel ünnepli fennállása 25. évfordulóját az Alvin és a Mókusok a Barba Negrában, így elsősorban ez adta az apropót, hogy beszélgessünk a zenekar frontemberével és alapítójával, Pásztor Istvánnal, vagyis Alvinnal, de sok minden más is szóba került a kezdeti céloktól a külföldi koncerteken át az Alvin és a Mókusok filmekig.
 
Rockbook: Mivel készültök a dupla Barba Negrás bulira? Teljesen különböző lesz a program a két estén? Hány dalt hallhatunk tőletek?
 
Alvin: Egy nagyon nem szokványos koncertre számíthat, aki ellátogat. Mindkét nap kétórás műsorral érkezünk, a dalok között pedig semmilyen átfedés nem lesz, vegyesen válogattuk ki őket, időszaktól függetlenül. Tehát ami egyik nap elhangzik, az a másik nap nem.
 
Rockbook: A Facebook-eseménynél kiderül, hogy több vendégetek is lesz, például Papp Szabi, Imre Norbi és Siklósi Örs. Hogyan alakult ki, hogy kiket hívtok el és melyik dalokat adjátok elő közösen?
 
Alvin: Ők a barátaink, közel állnak hozzánk. Ők azok, akiket egy grillezésre is meghívnánk és akikkel egy ilyen jeles esemény kapcsán szívesen zenélünk együtt a színpadon. (Facebook esemény itt!)
 
 
Rockbook: Ahogy Szabi fogalmazott a koncerthez készült videójában "a zenekar régi, de nem öreg." De szerintetek, lehet egy banda túl öreg a punkhoz vagy bármeddig lehet ezt a műfajt hitelesen csinálni?
 
Alvin: Ugyanúgy, mint más műfaj, ez nem életkor kérdése. A lényeg, hogy hiteles legyen, amit csinálsz. Mi is változunk természetesen az idő elteltével, és a zene is változik velünk. Nem csinálunk olyat, amit nem érzünk teljes egészében magunkénak. 
 
Rockbook: Mit gondoltok arról, hogy a YouTube-on több kommentelő is homofób dalnak titulálta a Lacikát? Annak idején is nagy port kavart a nóta vagy inkább csak arról van szó, hogy mostanra lettek érzékenyebbek bizonyos emberek?
 
Alvin: Ez a dal a szexuális zaklatásról szól, semmi köze a meleg ellenességhez! Egy megtörtént esemény, ami történetesen nem egy hetero ember által elkövetett sérelmet dolgoz fel. Nem fogom meg nem történtté tenni, csak mert valaki önmagát látja benne. Elég nagy baj, ha így van. Sok meleg ismerősünk és jó barátunk van, akiket nem kell külön pozitívan diszkriminálni, mert ugyanolyan értékes tagjai a közösségnek és társadalomnak. Ne vegyük már őket egy kalap alá azzal az ütnivaló paraszttal, aki egy fiatalkorút próbál molesztálni egy férfi mosdóban.
 
Rockbook: Milyen tervekkel, célokkal indultatok el 1993-ban? Gondoltátok, hogy még 25 évvel később is létezni fog a zenekar?
 
Alvin: Félelmetes belegondolni! Egyszerű garázszenekarként indultunk, egyáltalán nem terveztünk hosszú távra, aztán eltelt 25 év. Az egyik legjobb és legfontosabb része lett az életemnek.  Negyed évszázad alatt szinte mindent elértünk, sőt, messze túlszárnyaltuk azt, amit egy magyar punk rock banda elérhet. Azt csinálom, amit a legjobban szeretek, és ezért a legszerencsésebb embernek érzem magamat a világon. 
 
 
Rockbook: Jó néhány külföldi koncertetek volt tavaly és idén is. Mennyire mások ezek, mint a magyarországi koncertek? Külföldiek is meg szoktak nézni titeket a kint élő magyar rajongók mellett?
 
Alvin: A határon túli koncerteket is nagyrészt magyarok látogatják, de egyre inkább felbukkannak külföldiek is a közönség soraiban és szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat. Minél régebb óta járunk vissza egy helyre, annál vegyesebb a felhozatal. 
 
Rockbook: Még a 2000-es évek elején jelent meg két Punkpopsuperstar című albumotok, amelyeken ismert pop-rockdalokat dolgoztatok fel a saját stílusotokban. Nem terveztek hasonlót, vagy éppen ennek fordítottját, hogy más bandák játszanák a ti dalaitokat?
 
Alvin: Tele vagyunk tervekkel a következő éveket illetően, erre nem hiszem, hogy sor kerülhet a közeljövőben. 
 
Rockbook: Tavaly adtátok ki Rendet a fejekbe című legutóbbi albumotokat. Készülnek már esetleg új dalok? Mikorra tervezitek a következő lemezt?
 
Alvin: Szeretem ezt a lemezt és úgy vettük észre, hogy a közönség is. Úgy érzem, ennél az albumnál kihoztuk a maximumot, ami nem azt jelenti, hogy a következővel nem próbáljuk meg mindezt túlszárnyalni. Eredetileg 12 szerzemény készült a korongra, de kettő lemaradt róla, mert nem voltam elégedett a szövegekkel száz százalékosan. Ezeket újra gyúrjuk és a közeljövőben meg fogjuk jelentetni, emellett természetesen íródnak az új dalok miközben végig turnézzuk a fél világot. 
 
 
Rockbook: Szintén tavaly volt egy Amerre tart az út című vlogotok a YouTube-csatornátokon az aktuális turnétokról. Terveztek még hasonlót vagy valami más videosorozatot?
 
Alvin: Igen, januárban indul a második évad. 
 
Rockbook: Mi a véleményetek a pár évvel ezelőtti Alvin és a mókusok filmekről? Szeretitek a fura hangú mókusokat? 
 
Alvin: Rengeteg bosszúságot okoztak nekünk. :) Amikor elkezdtük anno az egészet, csak egy koncert miatt választottuk hirtelen ezt a nevet és rajtunk ragadt. Annak idején nem volt felkapva ez a gyerekfilm, aztán Hollywood leporolta a csontvázat és sok embert, aki nem ismerte a bandát, összezavart.  
 
 
Rockbook: Korábban a weboldalatokon és sok koncerteteknél is olvasható volt "a Magyar Punkológiai Intézet ajánlásával" felirat és a mai napig hivatkoznak erre az Alvin rajongók, sőt, a Facebookon is szerepel egyetem/főiskolaként. Ez honnan jött annak idején?
 
Alvin: Sok gyógyszer és egyéb reklámban hivatkoznak ’ennek’, meg ’annak’ az ajánlására. Elgondolkodtunk, minket ki is ajánlhatna.
 
Rockbook: Mi az, ami még ennyi év után is elég energiát ad nektek ahhoz, hogy tovább haladjatok előre azon a bizonyos úton?
 
Alvin: Sok bandától eltérően én mindig fontosnak tartottam, hogy koncerten ne csak a színpadon találkozzak a közönséggel, hanem utána - ha kifújtuk magunkat -, lemenjünk és váltsunk velük pár szót, megismerjük az újakat, megtudjuk, hogy élték meg az aznap estét. Önzés lenne egyetlen pillanatot kiemelni, de talán az a legfelemelőbb, amikor egy ilyen alkalommal, 25 év után azzal keresnek meg, hogy mennyi mindent adtál neki a munkásságoddal, mennyi nehéz időszakon segítetted át. Leírhatatlan érzés, hogy nyomot hagysz a világon! 
 
Rockbook: Köszi az interjút!
 
 
Tóth Mátyás
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.