Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ma 45 éves a Judas Priest korszakalkotó albuma, a 'British Steel'



1980. április. 14-én jelent meg a Judas Priest klasszikusa, a British Steel. Egy olyan alkotás, ami elindította a heavy metal sikerkorszakát.
 
Arra gondoltam, hogy amikor a Judas Priest 'British Steel' című, 45 éves jubileumi albumát hallgatom, megpróbálom magam visszarepíteni az időben a nyolcvanas évekbe. Aztán, ahogy elindult a zene, rájöttem, hogy nem kell elképzelnem semmit — mert már ott vagyok. Ott, a nyolcvanas évek elején, suttyó kamaszként, aki vágyott arra, hogy valami segítségével lázadhasson, más legyen, mint a többi fiatal, és más zenét hallgasson. Erre pedig a British Steel tökéletes választás volt.
 
A Judas Priest ekkor már túl volt egy s máson, ez az album pedig már a hatodik munkájuk volt. Ráadásul a felállás is megváltozott, a csapatba új dobos érkezett Les Binks helyére. Így a British Steel-t a következő zenészek rögzítették: Rob Halford énekes, K.K. Downing és Glenn Tipton gitárosok, Ian Hill basszusgitáros, valamint az új tag, Dave Holland dobos. Maga a történelmi és gazdasági közeg is kedvezett ezeknek a lázadó zenéknek: a punk a fénykorát élte, a NWOBHM pedig szárnyait bontogatta. Erről mondta Rob Halford, hogy az album írása közben beleélte magát a közép-angliai fiatal munkanélküliek helyzetébe, illetve hogy figyelemmel követték a punk mozgalmat is — a két-három perces dalok világa hatással volt a British Steel-re.
 
Egyébként a lemez címét Rob egy gyár falán látta meg, a borítót pedig egy lengyel művész, Rosław Szaybo készítette, aki már korábban is dolgozott velük. Az eredeti változatban a British Steel feliratú pengét tartó ujjakból még vér is szivárgott, de ezt végül elhagyták — mondván, ők olyan kemény heavy metal banda, hogy nem is véreznek.
 
Az album a Rapid Fire-ral indul, egy szélvészgyors dal, ahol nem lépnek le a gázpedálról. Rob itt nem énekel annyira magas hangokon, inkább dühösen megnyomja a sorvégi szavakat. A Metal Gods is egy kiváló szerzemény, bár a refrén kissé átlagos, Tiptonék mögé rakott gitárdallama azonban mégis emlékezetessé teszi. Rob mesélte, hogy Tom Allom, a lemez producere, imádott kísérletezni a hangokkal — itt például a szám végén Halford evőeszközökkel teli fiókot rázogat, a robotok menetelésének hangját imitálva.
 
Ezután jön a metal történelem egyik legikonikusabb darabja, a Breaking The Law. Ez az a dal, ami úgy jó, ahogy van. Feldolgozások tucatjai születtek belőle, bennem emlékeket és élményeket szabadított fel.
 
 
A Grinder riffjét akkor is felismerném, ha álmomból keltenének fel – nem túl bonyolult, de elképesztően hatásos. Tiszta libabőr!
 
A United-nek egyszerű, de rendkívül fogós riffje van — nem véletlen, hogy a Downing/Tipton páros egy zseniális gitárduót alkotott. Egyébként a dal hangulata számomra inkább a hetvenes éveket idézi, emiatt kicsit ki is lóg a többi közül.
 
A You Don’t Have to Be Old to Be Wise-nak sincs túlbonyolítva a riffje, és Rob itt is remekül játszik a hangjával. A Living After Midnight dallamait pedig akkor is felismerném, ha álmomból keltenének fel — egyébként ez a legdallamosabb tétel a lemezen.
 
 
A The Rage egy lassabb szám, erősen dob és basszusalapú, némi gitárdíszítéssel, szépen áramlik, Rob pedig ebben is kiemelkedőt nyújt. A lemezt egy vérbeli Judas Priest-dal, a Steeler zárja, amely több részből épül fel, mégis egységes egészet alkot, a végén egy finálészerű, lehengerlő riff-fel.
 
A lemez harminc nap alatt készült el, úgy, hogy előtte a rengeteg koncert miatt még nem voltak kész dalaik — csak riffek és ötletek. A zenészek teljesítményéről csak felsőfokon lehet beszélni. Az új dobos, Dave Holland jó helytáll, Ian Hill stabilan hozza a basszustémákat, a Downing/Tipton páros jobbnál jobb ötletekkel állt elő, Rob Halford pedig éretten, kiválóan használva hangját, emlékezetesen énekel.
 
A British Steel pozitív kritikákat kapott — nemcsak a szakma, hanem a rajongók részéről is. Az eladási listákon a 4. helyen debütált. Sőt, 2017-ben a Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb rock/metal albumának listáján, a harmadik helyen szerepelt.
 
A Breaking The Law, a Rapid Fire és a Living Of The Midnight, a mai napig szerepel a koncerteken
 
Rob mesélte a lemez kapcsán, hogy érezték: most valami igazán különlegeset sikerült letenniük az asztalra — de hogy azt gondolták volna-e, hogy egy olyan művet alkotnak, amely elindítja a heavy metal nyolcvanas évekbeli aranykorát, és hogy a British Steel a fémzenei kultúra meghatározó alkotásává válik? Azt talán még ők sem sejtették.
 
A British Steel album dallistája:
 
01. Rapid Fire
02. Metal Gods
03. Breaking The Law
04. Grinder
05. United
06. You Don't Have to Be Old to Be Wise
07. Living After Midnight
08. The Rage
09. Steeler
 
 
Fodor Attila