Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ma lenne 65 éves Johnny Ramone, a The Ramones egykori gitárosa



Ma ünnepelné 65. születésnapját John William Cummings, azaz Johnny Ramone a The Ramones punk rock-együttes gitárosa volt (1948. október 8 - 2004. szeptember 15.). Az énekessel, Jeffrey Hymannel, más néven Joey Ramone-nal együtt ő is az együttes egész karrierje során tag volt. Szintén ma ünnepel még egy Ramones tag, Christopher Joseph Ward, színpadi nevén C.J. Ramone, aki 1989 - 1996-ig töltötte be a basszusgitáros posztot a zenekarban.

Johnny Ramone kamaszként Cummings egy Tangerine Puppets nevű együttesben játszott a jövőbeli Ramones dobossal Tamás Erdélyi-vel (ismertebb nevén Tommy Ramone) együtt. Idősebben "greaser" volt,bár később ezt úgy írták le, hogy batikolt ruhákat hordó Stooges rajongó volt.

A jövőbeli zenekari tag Douglas Colvin-nal az 1970-es évek elején találkozott, mikor vegytisztítókat kézbesített. Együtt ettek, miközben megbeszélték kölcsönös szertetüket olyan együttesek iránt mint a Stooges és az MC5. 1974 januárjában elmentek Manny's Guitar Center-be New York City-be, ahol Johnny vett egy használt, kék Mosrite Ventures 2-t 54$- ért. Ugyanezen úton, hogy Colvin-ból később Dee Dee Ramone lehessen vett egy Danelectro basszusgitárt, amit később összetört. Együttműködtek a jövőbeli bandataggal Jeffrey Hyman-nal és megalakították a Ramones-t, a majdnem ismeretlen Ritchie Stern-nel basszusgitáron, aki egy-két próba után el is ment. Erdelyi annak az évnek a nyarán lépett be a zenekarba nyilvános meghallgatások után, melynek keretében a Ramones dobosát keresték.

Cummings volt a fő stresszforrás az együttesben miután elkezdett randizni Hyman volt barátnőjével. Állítólag erről a helyzetről írta Hyman a "The KKK Took My Baby Away" című számot, bár kijelentették, hogy a dal a Ramones alakítása előtt íródott. Ugyan a zenekar még évekig együtt maradt az incidens után, a kettejük kapcsolata fagyos maradt, és szinte alig beszéltek egymással. Évekkel később, mikor Hyman korházban volt, mert haldoklott a ráktól, Cummings nem volt hajlandó felhívni. Később erről az incidenről beszél a End of the Century: The Story of the Ramones című filmben, és azt mondja teljesen hiábavaló lett volna. Azt is hozzátette, hogy egy hétig depressziós volt Hyman halála miatt.

 

The Ramones - I Wanna Be Sedated

 


 

Zenei karrierje mellett egy tucat filmben feltűnt (mint a Rock 'n' Roll High School) és több dokumentumfilmben is. A TV-ben is szerepelt többek közt olyan showkban mint a The Simpsons.

Egyesek a punk közösségben gyalázatosnak tartották, hogy a kevés konzervatívhoz tartozott. Cummings politikai hovatartozását 2002-ben hozta a világ tudtára, mikor a Ramones-t beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Miután mindenkinek köszönetet mondott - a védjegyévé vált pólóban, szakadt kék farmerben és bőrdzsekiben - azt mondta "Isten áldja meg Bush elnököt, és Isten áldja Amerikát". Egy interjúban mikor a konzervatizmusáról kérdezték azt mondta "Ronald Reagan volt volt életem legjobb elnöke ". Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 1986-ban kiadta a "Bonzo Goes to Bitburg/Go Home Anne" című kislemezt. Cummings meg akarta változtatni a nevét mert úgy gondolta, hogy ez sértő Ronald Reagan-nal szemben. Ezért később a cím "My Brain Is Hanging Upside Down"-ra változott, ami egy sor a refrénből.

1983 augusztusában Cummings verekedésbe keveredett Seth Macklin-nel a Sub Zero Construction nevű zenekarból a lakása előtt East New Village-ben. Johnny együtt volt egy lánnyal, (aki mint később kiderült részeg volt) aki megcsalta őt Macklin-nel. Macklin fejberúgta Cummingst ezzel kiterjedt sérüléseket okozott, így szükség volt egy agyműtétre. Cummings-nak baseball sapkát kellett viselnie a színpadon míg visszanőtt a haja. Az esemény nagy sajtónyilvánosságot kapott. Felépült, és a következő album címe Too Tough Too Die lett részben az ő tiszteletére. Illetve azért is adták az új lemeznek ezt a címet, hogy megmutassák a világnak, hogy ugyan egyre kevesebb sikerük van, de mindent megtesznek azért, hogy túljussanak a pangásukon, és újra megtalálják a sikert.

2004. szeptember 15-én Cummings a prosztatarák elleni ötéves küzdelem után halt meg Los Angeles-i otthonában. Eddie Vedder és Rob Zombie mellette voltak halálakor. Maradványait elhamvasztották. A Hollywood Forever Cemetery-ben síremléket állítottak neki Dee Dee sírja közelében.

 

Johnny Ramone

 


 

Címkék: 
Ramones