Bejelentkezés

x
Search & Filters

Maga Frank Zappa ajánlja a hologramos turnéját



Jövőre indul a The Bizarre World Of Frank Zappa elnevezésű turné, amelyen Zappa hologramja mellett régi zenésztársai, Ray White, Mike Keneally, Scott Thunes, Robert Martin, Ed Mann és Joe "Vaultmeister" Travers állnak színpadra, vendégként pedig csatlakozik hozzájuk Steve Vai, Ian Underwood, Lady Bianca, Napoleon Murphy Brock és Arthur Barrow is. A Zappa-ról készült felvételek nagy része a 70-es évek elejéről származik és eddig sehol sem volt látható és hallható, így garantáltan újdonságot jelent majd még a legnagyobb rajongóknak is. A most érkezett kedvcsináló videóban maga Zappa is hallható, ahogyan a hologramokról beszél.

 

 

Halálával életműve szerencsére nem zárult le, elég talán csak a Civilization Phaze III című dupla CD-t megemlíteni, mely a szó szoros értelmében 30 éven át készült; legkorábbi hangfelvételei még a 60-as évek végéről származnak, ezeket synclavier-re komponált zenedarabok egészítik ki: mind zeneileg, mind mondandóját tekintve egyfajta összegzésnek tekinthető, hozzátéve, hogy Zappától mi sem állt távolabb, mint a végleges formákba merevülés – nem kétséges, hogy ha élne, újabb döbbenetes gondolatokkal lepné meg nap mint nap a zenei világot. 1995-ben Gail Zappa hozzájárulásával a Rykodisc kiadó megindította művei újrakiadását. A teljes, több mint 50 albumra rúgó katalógust féltő szeretettel újrakeverték és -csomagolták – a Ryko minden elismerést megérdemel ezért a bátor lépésért.