Bejelentkezés

x
Search & Filters

Már csak párat kell aludni: AWS és USEME a Budapest Parkban!



Hamarosan ismét zúzós magyar zenekaroktól lesz hangos a Budapest Park, ugyanis május 23-án az AWS és a USEME veszi be a színpadot!
 
A magyar zenei világ viszonylag fiatalabb generációja kap szerepet hamarosan a Budapest Parkban. Május 23-án érkezik a színpadra a modern metalt játszó AWS. Hazai körökben a zenekar neve már nem ismeretlen, bár a zenerajongókat megosztja a zenekar muzsikája, az vitathatatlan, hogy nem keveset tettek már le az asztalra, és kiérdemelték helyüket a nagyobb koncerthelyszínek színpadán. 2006-ban az AWS is ugyanúgy indult, mint minden zenekar: pár fiatal alakított egy bandát, majd az ország klubjait bejárva, és a kisebb-nagyobb sikerekből építkezve egyre magasabbra másztak a zene lépcsőfokain. Tavaly már ők képviselték hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon, adtak egy rendhagyó, akusztikus koncertet a USEME társaságában, és megjelent negyedik lemezük, a Fekete részem.
 
 
A legfrissebb albumot elhozzák a Budapest Park színpadára is, előttük pedig az Nagy-Szín-Pad!- döntős USEME fűti fel a közönséget. A 2015 decemberében alakult csapat sem éppen kis lépésekben szeli azokat a bizonyos fokokat, ami talán nem is olyan meglepő, hiszen kiváló zenészek alkotják. A modern poprock csapat már a harmadik lemezén dolgozik, és még a Budapest Parkos koncert előtt megmérettetik a Nagy-Szín-Pad! döntőjében az Akváriumban. 
 
 
Az AWS és a USEME már a zene egy új generációját erősíti, igazodva a megújuló, változó igényekhez, mégis megőrizve a zene eredetiségét, sajátosságát, így egy átfogó hidat képeznek a fiatalabb és idősebb zenerajongók között. Aki május 23-án a Budapest Parkot választja, biztosan nem fog csalódni, feledhetetlen élményben lesz része! Bár a koncert csütörtöki napra esik, ez ne tartson vissza senkit, két ilyen nevet hiba lenne kihagyni!