Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Mastodon nem spórolt a „munícióval” a Barba Negra Track-ben! (koncertbeszámoló)



Mastodon, Ørdøg - 2017. június 14. Barba Negra Track

 

Bő egy hónappal az év egyik nagy dobásának számító Dream Theater koncert után egy újabb emlékezetesnek és különlegesnek ígérkező bulit hozott tető elő a Concerto, ugyanis június 14-én a (részben) szintén a progresszív vonalon mozgó Mastodon látogatott a Barba Negra Trackbe.

Az estét egy egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hazai csapat, a Superbutt tagságából kifejlődő Ørdøg nyitott, amely ugyan kicsit más vonalon mozog, mint a Mastodon, és bevallom, én csak a koncert előtti napokban kezdtem ismerkedni a zenéjükkel, amely üdítően ígéretesnek tűnt, talán épp azért is, mert elég nehezen bekategorizálható. Az Ørdøg kifejezetten meggyőző teljesítményt nyújtott élőben, és mindent megtettek azért, hogy egy kicsit megmozgassák és hangulatba hozzák a publikumot a meglehetősen komoly melegben és napsütésben.

 

 

A Mastodon június 9-én kezdte meg az Emperor of Sand turné európai szakaszát, és a fiúk bizony nem vicceltek a lemezbemutató jelzővel, ugyanis a koncert gerincét egyértelműen az új dalok adták. Az intró után máris az egyik új nóta, a Sultan’s Curse ütemeire lépett színpadra a csapat, Troy Sanders ráadásul egy Hungary felirattal, 10-es számmal és magyar címerrel ellátott szürke pólóban, ami akárhogy is nézzük, elképesztő jófejség, ami még pluszban is megdobogtatja a rajongók szívét amellett, hogy kedvencüket láthatják élőben. A Mastodon egyik különlegessége, hogy hárman is (Troy Sanders mellett Brent Hinds és Brenn Dailor) osztoznak az énektémákon, és az ilyesmi bizony nem mindig sül el jól. Ezt a triót viszont nem lehet azzal vádolni, hogy bárki is félvállról venné a dolgát, vagy ne tudná akár egyedül is megoldani az énekesi teendőket, ugyanis mindhárman fantasztikus teljesítményt nyújtottak már az első perctől kezdve.

A nyitódal után egy kis múltidézés következett a 2009-es Crack The Skye album egyik népszerű tételével, a Divinationsszel. Érdekes volt egymás után hallani ezt a két dalt, mert a Mastodon érezhetően változott az évek során, még ha persze az alapok azért maradtak is. A zenekar pedig ráadásul tényleg mindenkire gondolt, hiszen gyakorlatilag az összes albumukról játszottak legalább egy dalt, így mindenki találhatott kedvére való nótát, függetlenül attól, hogy a csapat melyik korszaka áll hozzá a legközelebb.

 

 

Egy ideig felváltva jöttek az új és a régebbi dalok, bár nagyjából a koncert felénél három-négy nóta is elhangzott egymás után az Emperor of Sand albumról, amelynek 11 tételéből hét került be a programba. A zenekar persze a látványról sem feledkezett meg: a fények mellett folyamatosan mentek a különleges animációk a kivetítőkön, és ezekre is érdemes volt időnként vetni egy-egy pillantást, már amikor épp nem a zenészekre figyeltünk, ugyanis itt is hasonló helyzet állt fenn, mint a már említett Dream Theater koncerten, ahol az ember egyszerűen csak kapkodta a fejét a sok látni- és hallgatnivaló között, de persze ez legyen a legnagyobb baj.

 

 

Sajnos a szabadtéri helyszíneknél időnként előfordul, hogy valami kicsit félremegy, és egy-egy hangszer (vagy éppen valamelyik énekhang) szinte szó szerint eltűnik valahol az éterben, és szegény rajongó hiába kapkodja a fülét, hogy vajon hová lett. Szerencsére azonban itt minden és mindenki megvolt az elejétől a végéig, így a hangosítás is csillagos ötösre vizsgázott minden máshoz hasonlóan.

 

 

A Mastodon nem spórolt a „munícióval”: nem kevesebb, mint húsz dal fért bele az estébe, ami igencsak szép teljesítmény, különösen úgy, hogy nem is 1-2 perces és 1-2 akkordos darabokról van szó. A koncertet pedig végül a Remission album két himnusza, a Mother Puncher és a March of the Fire Ants, valamint az ezek közé beékelt Circle of Cysquatch zárta. Brent Hinds és társai végig maximálisan odatették magukat és gond nélkül felnőttek a koncerttel szemben támasztott magas elvárásokhoz. Az ezt megelőző magyar koncert óta hat éve telt el, de remélhetőleg a következőre nem kell majd ennyit várni, és hamarosan újabb ízelítőt kaphatunk a Mastodon varázslatából.

 

További fotók ide kattintva megtekinthetők.

 

A koncerten elhangzott Mastodon dalok:

01. Sultan's Curse
02. Divinations
03. The Wolf Is Loose
04. Crystal Skull
05. Ancient Kingdom
06. Bladecatcher
07. Black Tongue
08. Colony of Birchmen
09. Ember City
10. Megalodon
11. Andromeda
12. Oblivion
13. Show Yourself
14. Precious Stones
15. Roots Remain
16. Chimes at Midnight
17. Steambreather
18. Mother Puncher
19. Circle of Cysquatch
20. March of the Fire Ants

 

 

Tóth Mátyás

Fotó: Máté Évi