Bejelentkezés

x
Search & Filters

Max és Igor Cavalera teljes egészében eltolja a Sepultura 'Roots' lemezét november 21-én, a Barba Negrában!



A legendás brazil thrash metal zenekar, a Sepultura húsz éve jelentette meg kultikus, egyben a klasszikus felállás utolsó nagylemezét, a 'Roots'-ot. Bár ennyi dő alatt a legelkötelezettebb rajongók is feladták a reményt, de az évfordulón újra egy színpadra állt az együttes-alapító testvérpár, Max és Igor Cavalera. A nyári fesztiválok óriáási sikere nyomán ősszel a brazil metáltesók európai turnéra indulnak, hogy teljesen egészében eljátsszák kalsszikus lemezüket.

A metál történetének talán legnagyobb tragédiája következett be 1996-ban, amikor az addigra már totálisan kultikus brazil thrash-banda, a Sepultura, röviddel legjobb lemezének megjelnése után váratlanul feloszlott. Az énekes-frontember Max Cavalera aztán megalapította a - tavaly az A38 Hajón is fellépett - Soulflyt, a többiek folytatták a Sepulturát, hogy aztán a dobos Igor kilépése után a két testvér tíz év után ismét egymásra találjon.

A Cavalera Conspiracy 2007-ben alakult, és három lemezt is megjelentetett, de igazából nem tudta megismételni a Sepultura sikereit. Mondjuk az nehéz is lenne: a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik leginnovatívabb, leglendületesebb és legeredetibb metálzenekarának nagy korszakát nehéz lenne überelni. Ez a metált, thrasht, black metált, hardcore-t és a legutolsó "klasszikus" albumon, a Return to Rootson már tribalt is ötvöző zenekar megkerülhetetlen jelentőségű.

 

 

Most a Cavalera testvérek, húsz évvel az album megjelenése után úgy döntöttek, hogy egy-az-egyben lejátsszák a klasszikus lemezt, a klasszikus színpadképpel. A felállást a Cavalera Conspiracyból ismert Marc Rizzo és Johny Chow egészíti ki. Nem indennapi pillanat: egy legendás és kultikus zenekar karrierjének csúcspontját hallhatjuk - az idősebbek újra, a fiatalabbak pedig először.

A zenekar tagjai:

Max Cavalera: ének, gitár, berimbau
Igor Cavalera: dob, ütőhangszerek
Marc Rizzo: gitár
Johny Chow: basszusgitár

Jegyek:

1. limitált elővételes jegyár : 4.500. Ft
Elővételben 2016. november 20.-ig: 4.900. Ft
A helyszínen: 5.900. Ft

 

Facebook esemény itt!