Bejelentkezés

x
Search & Filters

Még 150 koncert van a KISS búcsúturnéjából

2019 januárjában kezdődött a KISS 'End Of The Road' elnevezésű búcsúturnéja, amelyet azonban idén félbe kellett szakítania a zenekarnak a koronavírus miatt, pedig a nyáron Budapesten is felléptek volna. Gene Simmons bizakodó a közeljövőt illetően: szerinte jövő nyáron már ők is ismét útra kelhetnek és lenyomhatják a hátralévő 150 koncertet.
 
"Szerintem 2021-ben már újra lehetnek koncertek. Nekünk is vannak lekötött európai bulijaink és ezek többségére már minden jegy elkelt. Január és március között mindenki számára elérhetővé válik majd a vakcina, de mi a biztonság kedvéért azért várunk még pár hónapot, és csak a nyáron indulunk majd el. Eddig 110 városban játszottunk ezen a turnén, 150 pedig még hátra van, és készülünk néhány egészen elképesztő meglepetéssel is. Fellépünk majd például a világ leghidegebb pontján, ahol minden eddiginél több pirotechnikát vethetünk be, ugyanis semmi nem lesz körülöttünk."
 
 
A KISS budapesti koncertje 2021. július 15-én lesz a Papp László Sportarénában.