Bejelentkezés

x
Search & Filters

'Még lélegzem' címmel új AWS dal és klip érkezett; augusztus 30-án koncert a Track-ben



Mindenkinek vannak felejthetetlen fesztiválos koncertélményei vagy akár emléke arról, hogy milyen a szabadság érzését megtapasztalni egy pohár itallal a kézben, majd kikötni valamelyik színpadnál hajnalban együtt ugrálva idegenekkel, mint ezer éves cimborák. Csak aztán jön a másnap…
 
Erről szól az AWS zenekar legújabb dala és klipje is, mely a Még lélegzem címet kapta. 
 
„A klip egy erősen metaforikus utalásokkal operáló videó, amelyben a főszereplő lány a mi gyermeki, hétköznapi énünket mutatja be,  aki találkozik a másnapok démonjaival” -  mesélte Siklósi Örs a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztivált megjárt zenekar frontembere. 
 
„Picit próbáltuk a bulizás negatív aspektusát is bemutatni a dalban, hogy a valóságban milyen a szórakoztatóipar árnyékában lélegezni” – tette hozzá Örs.
 
A klip rendezője Tokay Péter, a zenét pedig a zenekar basszusgitárosa, Schiszler Soma szerezte, a szöveget pedig Siklósi Örs jegyzi.
 
 
A banda meg sem állt a szezon alatt, rengeteg koncertet tudhatnak maguk mögött, de az igazi nyárbúcsúztató veretés még hátra van. Ez a legfrissebb daluk is felcsendül majd augusztus 30-án a Barba Negra Trackben.