Bejelentkezés

x
Search & Filters

Még mindig haragszanak 1997-ben elhunyt gitárosukra Alice Cooperék



Február végén jelent meg Alice Cooper új albuma, a Detroit Stories, amelynek különlegessége, hogy néhány dalban a klasszikus felállás tagjai, Dennis Dunaway, Neal Smith és Michael Bruce játszanak az énekes mellett. A lemez talán legérdekesebb számában, az I Hate You-ban is őket hallhatjuk, a szövegben pedig mindannyian elmondják viccesen, de mégis őszintén az egymásról alkotott véleményüket. Ebből nem maradhatott ki az 1997-ben elhunyt gitáros, Glen Buxton sem, Alice és az album producere, Bob Ezrin pedig most el is árultak, hogy miért haragszanak még mindig a néhai zenészre.
 
Glen Buxton
 
Bob Ezrin: "Az I Hate You egy nagyon őszinte dal, amelyben mindenki elmondja, ami a szívét-lelkét nyomja, ráadásul nagyon szeretetteljes és humoros formában, azt pedig közösen jelentik ki, hogy még mindig neheztelnek Glen-re, aki óriási űrt hagyott maga után a színpadon és a szívükben egyaránt. Emellett természetesen imádják őt és a mai napig sokat gondolnak rá."
 
Alice Cooper: "Ez tényleg egy szívből jövő dal, Glen pedig valóban nagyon hiányzik mindnyájunknak. Tudni kell, hogy ennek a felállásnak nem egy csúnya szakítás vetett véget. Nem volt semmiféle pereskedés, gyűlölködés vagy bármi ilyesmi. Egyszerűen csak szétváltunk és mindenki ment a maga útján, de aztán Glen elhunyt, és ez szíven szúrta a zenekart. Ő volt a mi Keith Richards-unk. Nélküle semmi sem lett volna ugyanolyan."
 
Bob Ezrin: "Sokan kérdezik, hogy lesz-e egy teljes olyan album, amelyen végig a klasszikus felállás élő tagjai zenélnek együtt, és bár egyelőre nincs konkrét terv ezzel kapcsolatban, időről időre szóba kerül az ötlet, és nem lennék meglepne, ha egyszer csak azzal hívnának majd fel, hogy akkor vágjunk bele."
 
Alice Cooper: "Így van. Bármi megtörténhet..."