Még tíz-húsz év, és minden tök jó lesz - Szekeres András interjú
Néhány nappal ezelőtt Szekeres Andrissal - akit Isten éltessen innen is - ültünk le beszélgetni kicsit. Nemrég jelent meg az új, immár második szólólemeze A túlon innen címmel, csütörtök este pedig egy koncert keretében be is mutatja majd az ELLÁTÓházban. Dumáltunk erről, a dalokról, a változásról, de szóba került persze a Junkies is és a további tervek is.
Rockbook: Első körben az új lemezedről szeretnék beszélni. A Holnapután ugye 2014-ben jelent meg, és durva belegondolni, de azóta már eltelt 4 év.
Szekeres A.: Igen, tényleg durva. Még eltelik ugyanennyi, és lehet, hogy teljesen megszívtam (nevet).
Rockbook: Mekkora időszakot ölel fel az életedből ez a lemez? Ezt a négy évet, vagy picivel rövidebbet?
Szekeres A.: Az van, hogy egy időre el kellett ezt engednem, pedig úgy gondoltam, hogy két év után ki tud jönni. Igazából nem szerettem volna ennyit várni vele. A múltkor kb. együtt jelent meg a Junkies-zal, és az nem volt szerencsés. Az volt a terv, hogy hol egy jön ki, hol egy másik, tehát évenként követné az egyik a másikat, de aztán felülírta az élet az egészet. Somogyvárira (Somogyvári Dániel, a szerk.) kellett sokat várni. Neki eleve a karrier szempontjából egy fontos pár éve volt. Lassan már mindenkinek ő csinál mindent, és örülök, hogy a helyére került, mert én ezt abszolút láttam. Amikor itt a Keleti Blokkban találkoztunk, és mondta, hogy próbáljam ki, hogy hangszerel, akkor egyből tudtam, hogy ez az ember nagyon tehetséges és nagyon sokra fogja vinni. Most már ha kinyitom a rádiót, biztos, hogy félóránként van valami, amit ő csinált. Így viszont nagyon jót tett az albumnak, hogy kicsit tudott érni. Azt gondolom, hogy ez a legérettebb lemezem. Nagyon sokszor hallgattam, kocsiban meg mindenhol, és azt mondom, hogy nem változtatnék rajta semmit, és ez a legelső ilyen albumom. Apró hibák vannak, nem mondom meg, hogy mik... (nevet)
Rockbook: Valószínűleg észre sem veszi a legtöbb ember, amit te hibának gondolsz.
Szekeres A.: Igen, és nem csak a zenében, de a borítóban is például. A grafikus szerintem már a halálba kívánt, mert mindig változtattam valamit. Ő Barna Joci egyébként, és szerintem nagyon fasza lett.
Rockbook: Te is az a fajta zenész vagy egyébként, aki mikor megcsinál valamit, akkor állandóan hallgatja? Minél többet, amennyit csak lehet, kocsiban, úton, mindenhol?
Szekeres A.: Igen, addig hallgatom, amíg meg nem unom, és próbálok betelni vele. De jó érzés is főleg úgy, hogy nagyon sokat dolgoztunk ezzel az albummal. Nem engedtem át olyat, amivel kicsit is bizonytalan voltam. Inkább újraírtam, újra megcsináltam. Komplett hangszerelések mentek a levesbe, mert valahogy azt éreztem, hogy nem az igazi.
Rockbook: Pedig azt nehéz lehet elengedni, mikor már gyakorlatilag kész egy komplett dal.
Szekeres A.: Nem tudom, úgy voltam vele, hogy volt még az arzenálban más. Ha nem volt valami a leghegyesebb ceruza a tolltartóban, akkor az ment a kukába (nevet).
Rockbook: Kik voltak azok, akikkel együtt készült a lemez? Nyilván szólóalbum, egyedül írtad, de biztos volt, akivel a stúdióban dolgoztál, vagy akinek korai stádiumban már megmutattad a dalokat.
Szekeres A.: Somogyvári Danit emelném ki itt elsősorban. Bármilyen ötletem volt, akár már a demószinten is kész hangszerelések készültek és együtt alakítottuk, tehát neki nagyon nagy szerepe van ebben a lemezben. Nyilván a nagy részét egyedül írtam, de ki tudnék emelni azért arcokat. Például Czipó Laci, aki Dublinban talált meg minket.
Rockbook: Vele csináltad a Kivándorlókat.
Szekeres A.: Igen, gyakorlatilag ott egy manzárdszobában elhajolva írtuk Attilával a dalt a szövegre. Őt egyébként ki is hagytam a borítóról, és mondta is, hogy az utolsó versszakot azt ő írta. Mondtam Attila, én ezt nem tudtam, nem emlékeztem rá. De akkor még ez nem volt tervben, hogy az én szólólemezemen fog kikötni ez a dal. Azt hittük, hogy Czipó Laci majd megcsinálja. Ő szervezte be a Ganxstát is, és nagyon pengén megcsinálta. Élmény volt dolgozni vele.
Rockbook: Az a furcsa, hogy tök más stílus az a szám, de nekem valahogy illik bele az a rész. Nem érzem azt, hogy kiszakítana belőle.
Szekeres A.: Itt most tág határok voltak. Az előző albumhoz képest itt most elektromosabb is a sztori.
Rockbook: Ezt szóba is akartam hozni, mert ha meghallgatom a Holnaputánt, érezhetően elmentél egy kicsit elektronikusabb irányba.
Szekeres A.: Igen, de ez például nem jelenti azt, hogy még ilyenebb lesz a következő. Itt most Daninak a beállítottsága lejön ebből és én abszolút nem szabtam gátat. Az első dal, ami megszólalt az albumról, az a Minden fejben dől el. Az már eléggé ilyen volt.
Rockbook: Igen, és az már olyan két éve meg is jelent.
Szekeres A.: Igen-igen, bár nem adtuk ki, csak most a lemezzel együtt. Nem is tudom, miért nem. Azt hittem, hogy nem lesz ekkora lauf. A lemezt is kb. akkor szerettem volna kihozni. De most már nem bánom, mert most örülök, hogy jó lett. A hangszerelés is tudatosan kicsit minimál, nincs teleszórva mindennel a zene, hanem csak úgy… Pont annyi hangszer van benne, amivel még megáll a dal. Ha kivennél belőle valamit, összeomlana.
Rockbook: Apróságokat is észre lehet venni benne például olyan motívumokat, ami csak az elmúlt egy-két évben lett trendi megoldás mondjuk a popzenében, és tök jól passzol bele. Nem lesz tőle tucatpop, csak észre lehet venni, felkapom rá a fejem.
Szekeres A.: Igen, modern, és úgy érzem, hogy összhangban van a habitusommal, az egyéniségemmel. Tehát egyáltalán nem lóg ki a lóláb, mint amikor Antal Imrével rapet próbáltak meg csinálni, vagy mondjuk mikor Korda György technot csinál. Ez így benne van. Belül van (nevet).
Rockbook: A Kivándorlók különösen a témája miatt áll hozzám közel. Nekem is vannak barátaim, akik elmentek jó messzire.
Szekeres A.: Igen, ma mindenkinek vannak már ilyen barátai sajnos.
Rockbook: Viszont van még egy érdekes dolog ebben a dalban, ami nekem tetszett. A zene és a szöveg között, mintha lenne egy kis kontraszt. Ha csak a zenét hallgatom, a hangulatában van egy kicsi beletörődés, de főleg nyugalom, hogy “jó, ok, kijöttem, de végül is nem is olyan rossz itt, meg itt is süt a nap” de a szöveg a másik végét fogja meg a dolognak.
Szekeres A.: Igen, a szöveget azt Czipó Laci írta, aki kint él Dublinban. Kivándorolt, és végül is nyilván jól elvannak, de azért fáj a szívük a szituációtól. Egyébként tényleg egy fikarcnyi politika nem volt ebben az egészben, hanem inkább maga az, hogy ez tényleg egy nem könnyű helyzet. Akik itt maradtak, a családok, nagymamák, nagypapák… Senki nem jókedvéből ment ki, ez a durva. Itt kellett hagyni a hazájukat, és ez egy kőkemény dolog, és a Czipó Laci szövege nekem nagyon tetszik. Nem agyon szofisztikált, viszonylag egyszerű, de a mondanivalójában meg annyira húsbavágó és mély, ezt az aspektust azért nem ismertük eddig. Én imádom. Engem nagyon magával tud rántani. Imádom ezt a dalt, és egyébként népszerű is. Nyilván ebben a Zoli is sokat segített, megjelenéskor is ebbe tudtak belekapaszkodni, főleg a bulvár. Az sose baj, ha ott van a lemezeden egy A-listás celeb érted (nevet). Akivel egyébként én abszolút tudok azonosulni, és ráadásul még barátomnak is mondhatom.
Rockbook: Sőt, jártok egymást koncertjeire is fellépni.
Szekeres A.: Igen, őt nagyon nagyra tartom. Nyilván lehet róla mindent mondani, az öreg nénik sem nagyon szívlelik, viszont egy nagyon hiteles arc, hatalmas művésznek tartom, és igazából, amit baromi jól leplez, hogy egy nagyon okos faszi. De ő ezt kitűnően leplezi. Látszik, hogy volt gyerekszobája, amit szintén jól titkol.
Rockbook: A Jack Jackben mondjuk szerintem ez azért átjött.
Szekeres A.: Igen-igen, abban még én is benne vagyok. A Tóth Tibi születésnapi buliján. Zoli viszont egy halálos jó arc és én tényleg csak jót tudok róla mondani.
Rockbook: Ami feltűnik, hogy mennyire személyes hangvételűek a dalok. A Junkiesban régebben inkább társadalomkritikusak, ironikusak voltak a számok, bár a zenekarral is elindultatok egy személyesebb irányba az utóbbi években. De a szólólemezeiden kifejezetten befelé forduló témákat dolgozol fel, és ha maradt is az irónia, az akkor is inkább önirónia. Ez tudatos is valamilyen szinten, vagy inkább ösztönös?
Szekeres A.: Ennek nagyon örülök, hogy te ezt így látod, viszont ez abszolút nem volt tudatos. Nyilván egy szóló produkció papíron is mindig őszintébb kell legyen, mint egy zenekar. Egy zenekari produkció, még ha van is egy meghatározott szerzője, akkor is egy legkisebb közös többszörös. A közönség ezért is ragaszkodik általában az eredeti, klasszikus felállásokhoz. Van valami megmagyarázhatatlan dolog, ami miatt az a trú. Felnagyítódnak a szerepek egy ilyen helyzetben, még annak is nagy szerepe van, aki nem szerez dalt. Emiatt egy kissé személytelenebbé is tud válni egy banda üzenete mondjuk egy szólóprodukcióhoz képest. A másik meg az, hogy én nem rejtettem el soha az érzéseimet, terápiás céllal is akár szeretem így ezt megosztani, legfőképpen kiírni magamból, hogy ne bántson. Szóval nem volt tudatos semmilyen dal vagy szöveg. Egyszerűen, ami megihletett vagy amiről úgy gondoltam, hogy szólni szeretnék, azt nem fogtam vissza és csak születtek a dalok.
Rockbook: Lesz most egy lemezbemutató, arra nagyon kíváncsi vagyok. Addig streamingen keresztül ismerkedek vele. Lehet, hogy gáz, de egyszerűen nem tudok megvenni mindent, amit szeretek.
Szekeres A.: Nem, nincs ezzel semmi gond. Miért vennéd meg? Nekem is van előfizetésem, feleségemnek is. Mindketten futunk, neki is kellett. Nagyon jó. Tök legálisan hallgatunk azt, amit akarunk. Pénzt mondjuk nem nagyon keresünk vele, de ez majd beáll. Gondolj bele, ha elkezdené használni mondjuk 1-2 milliárd legális hallgató, és azoknak az előfizetései valahol megjelennének a jogdíjainkban, az nagyon jó lenne szerintem. A koncert Facebook eseménye itt elérhető.
Rockbook: Viszont nagyon jó, hogy szóba került ez a téma, mert ki is akartam térni rá. Minden albumod megjelent digitálisan, amit szuper dolognak tartok, viszont van belőle fizikai példány is. Aztán manapság megint divat lett bakelitet is kiadni, sőt az utóbbi időben már olyat is láttam, hogy kazettát csinálnak. Nem gondolkodtatok rajta esetleg, akár csak így poénból?
Szekeres A.: A Nihil kapcsán felmerült, de végül is aztán elsikkadt, mert annyi dolog volt. De nagyon kérik a Nihilt bakeliten és valószínű, hogy kereslet is lenne rá. Ha egy nagyobb szériát legyártanánk, az biztos, hogy el tudna fogyni. Szóval ez szerintem abszolút várható. Nyilván ez is irtózatos költségekkel jár, de ez egy abszolút reális terv részünkről. Egy néhány száz darabot szerintem le fogunk gyártani belőle.
Rockbook: Inkább csak a Junkies régebbi dolgaiból, vagy van más terv is?
Szekeres A.: Igazából nem is tudom. Ezen nem gondolkodtam még. Nem lenne rossz ötlet, de csak nagyon kis szériát tudnánk gyártatni. Kicsit a témában még tájékozódnom kellene, főleg a költség részéről.
Rockbook: Igen, valószínűleg gyártani sem lehet olcsó, mert a lemezek baromi drágák.
Szekeres A.: Igen, bár van most egy lengyel cég, aki erre nagyon ráállt és a CD lemezeket is már tök olcsón tudja gyártani. Nekem mondjuk itthon kellett gyártatnom, nem tudták garantálni külföldről, hogy kész lesz. Pont a Junkies-zal szívtuk meg, hogy nem tudtunk időben megjelenni, mert Csehországban a gyártásban elakadt az anyagunk. Nekem így dupla áron itthon kellett legyártanom, de egyébként tényleg szép lett, elégedett vagyok vele.
Rockbook: Egyébként az a furcsa, hogy azóta lettek sokkal szebbek a fizikai kiadványok, mióta jobban meg kell gondolni, hogy egyáltalán érdemes-e. Amikor még pörgött a CD ipar, ha megnézzük, hogy akkor hogy néztek ki, és most… Sokkal elegánsabbak a kemény papírtokok, a tiédben is nagyon szép ez a füzet a szövegekkel. Sokkal jobb érzés kézbe fogni.
Szekeres A.: Igen. Szerintem ez egyébként tényleg a legszebb kiadvány, ami valaha kijött a kezeim közül. Tényleg itt nagyon nagy köszönet Barna Jocinak, aki már hosszú idő óta a grafikusunk, és én csodálom a munkáját és szerelmes vagyok abba, amit csinál. Egyébként is, amit nem tudsz megcsinálni, azt érdemes szakemberre bízni. A Junkiesban is én intézem ezeket, és nálam ezekkel a vizuális dolgokkal kapcsolatban irtózatos nagy szabad kéz van, mert úgy tud igazán kibontakozni és alkotni. Ha elkezdeném megkötni a kezét vagy ketrecbe zárni, akkor nem tudja beletenni a saját művészetét.
Rockbook: Igen, pláne, amikor te sem tudod igazán, hogy mit akarsz, és úgy próbálsz instrukciókat adni.
Szekeres A.: Nem tudom, hogy mit akarok, de azt nagyon, tudod.
Rockbook: Kicsit kanyarodjunk el a lemeztől, és beszéljünk inkább a koncertről. Lesz ugye a lemezbemutató Budapesten, viszont a fővároson kívül tudtok-e tervezni máshol?
Szekeres A.: Az az igazság, hogy már azóta is teljesen átrendeződött a piac, mióta az előző lemezem megjelent. Úgy szeretném promózni, hogy ilyen nagyobb bulikra vendégként elvinni ezt a dolgot. Nekem ez nem megélhetési tényező, de nem is hobbi, tehát így a kettő között valahol. Hiszen azért komoly a sztori, és szeretném, ha már ennyit dolgoztam a lemezen, hogy jusson is el a közönségig. Egyelőre tényleg nagyon jók a visszajelzések is. Persze nem akarom elkiabálni, mert nekem az volt az érzésem, hogy engem ezért a lemezért keresztre fognak feszíteni.
Rockbook: Miért gondoltad ezt?
Szekeres A.: Mert annyira eltér. A Holnapután még hagyján, de ez még túl is ment. Ez egy erősen elektro lemez bár angolszáz jellegű popdalok vannak rajta. De tudod, amikor az ember dolgozik, akkor elszakad a valóságtól, és nem tudod, hogy ez majd hogy csapódik le. Nyilván ennek az is lehet majd a fogadtatása, hogy kurvára szupersztár leszel és arénakoncerteket fogsz utána adni, de az is, hogy a pokolra kívánnak érte és sárba tiporják a neved. De most nyilván ez a két véglet, nagy valószínűséggel a kettő között lesz valami (nevet). Meg eleve az van, hogy egy új lemezt a készítői sosem tudnak megítélni. Nekünk is kellett mindig legalább egy fél év, hogy lecsapódjon, hogy lenyugodjanak a kedélyek. A saját kedélyeink. A legjobb példa erre, amikor elkészültünk a Nihil lemezzel. Beszéltem Attilával, hogy ez így elég szar lett szerintem. Nem lett jó, és mondta Attila, hogy aha, ő is pont ezen gondolkodik, hogy ez nem túl jó (nevet). Mi azt is el tudtuk volna hinni, hogy az egy kalap szar és nem tetszik senkinek. Ugyanúgy meglepetés volt az, hogy az emberek aztán imádták.
Rockbook: Igen, ráadásul neked volt részed épp a másik oldalban is. Emlékszem, amikor kijött a Szép új világ, még működött a weboldalatok és a vendégkönyv. Azért amit kaptatok… Pedig az a durva, hogy nekem az a mai napig az egyik kedvenc lemezem. Nálam a Félelem és reszketés Budapesten és a Szép új világ vannak az első helyen.
Szekeres A.: Tetszik neked? Tényleg? A Félelem és reszketés? Érdekes, azt mindenki utálja valamiért.
Rockbook: Egy nagyon jó barátommal sokat szoktunk vitatkozni róla, mert ő sem szereti. Mikor szóba kerül, mindig vitatkozunk mert én mondom hogy baromi jó, és nem tud megérteni, hogy miért.
Sz: Igen ott azzal már nagyon elmentünk ilyen full kreténbe. A Félelem és reszketés az az előre a Szép új világi úton. Legyünk még hülyébbek. Illetve az zenei értelemben azért egy nagyon értékes album. Ami szomorú, hogy a közönségnek nem jött be. De ez olyan dolog, hogy jó esetben ha az ember józan belátással bír és dolgozik valamin, akkor a legjobb tudása szerint végzi el a munkát. Mindig úgy álltam hozzá, hogy a legjobbat akarom, tehát mindig a legjobb tudásom szerint készítettem el, és ebbe az összes lemezünk beletartozik. Az is, amit istenítenek és az is, amit a pokolra kívánnak. De innentől kezdve hót lutri az egész. Vagy találkozik a közönség ízlésével vagy nem. Arra apellálni pedig nem menő.
Rockbook: Nekem viszont pont a Félelem és reszketés volt az a lemez, ami ilyen hülyéskedésnek tűnik, de igazából nagyon sok komolyság van benne. Úgy van eladva, mintha hülyéskedés lenne, de azért ettől jóval több. Volt például az Egy többé-kevésbé szerelmes fiatalember viszonylag gáláns ajánlata. Mikor megláttam a címet, már röhögtem, és már ott átjött a poén.
Szekeres A.: Kicsit mintha elkezdünk volna átmenni KFT-be…
Rockbook: De baromi jó.
Szekeres A.: Igen, de látod, hogy a barátoddal sem tudtok egyetérteni, és akkor most kinek van igaza? Ezt ki állapítja meg? És nyilván itt jön be ez a többségi dolog, hogy ha sokan szerették, sokan eljöttek koncertre és felfelé ível tőle egy zenekar pályája, akkor jó, ha nem, akkor nem. Tényleg azt gondoltuk, hogy nagy siker lesz.
Rockbook: Nekem van egy másik nagyon személyes élményem is ezzel kapcsolatban. Néhány hete mentem a Nyugatitól a Rákóczi-térig 4-es 6-ossal, és közben egész végig a Pesti sanzont hallgattam. Az viszont akkora élmény volt, annyira beütött.
Szekeres A.: Az a szám az… az Barbaró. Egyébként hihetetlen, hogy mik jönnek ki ebből a fasziból. Meg tud lepni. Nyilván a legjobb barátom meg minden, de az, hogy ez így kijött belőle a-tól cettig az előtt… Le a kalappal.
Rockbook: Örülök, hogy szóba került a Félelem és reszketés lemez, mert nagyon szeretem, de ugye nem az volt a legutolsó. Most már két éves a Buli volt, buli van, buli lesz! Annak milyen volt a fogadtatása az előzőhöz képest.
Szekeres A.: Annak viszont kurvajó. De azt mondom, hogy a jó fogadtatás is többféle lehet. A Mi van veled? Semmi?-re jó érzésekkel gondolunk vissza, kaptunk érte például Fonogram-díjat, és végképp legitimmé tette ezt a folyamatos joghézag szerű állapotot. Hogy mi miért létezünk vagy, hogy lassan huszonöt éve illegitim módon létezünk megerősítés nélkül. Ez egy csomó kaput megnyitott nekünk. Nyilván itt közrejátszott az is, hogy a Petőfi rádión két hétig vezettük a slágerlistát. A Félelem és reszketés lemezt viszont - hiába tetszik például neked - én kudarcként élem meg. A Buli vannal pedig végül az lett, hogy az egy kőkemény Barbaró lemez. Ő már a Degeneráció lemez óta szenvedett azzal, hogy nem jöttek neki a dalok. Mint amikor a focista szenved azzal, hogy nem tudja berúgni a gólt.
Rockbook: Mint Shevchenko mikor bekerült a Chelseabe.
Szekeres A.: Igen, vagy például, mint Fernando Torres a Chelseaben (nevet). Na tehát vágod, ez pont ilyen szitu, és a Mi van veled? Semmi? az egy Szekeres lemez lett, ez kétségtelen, és a Félelem is inkább Szekeres, mint Barbaró. Aztán viszont be kellett látnom, hogy nekem hátra kell lépnem egyet a Junkiesban, és az akkor már magát érezhetően újra felszívó Attilát előtérbe engedni a dalszerzés terén, mert a zenekarnak az jó lesz. Az van, hogy bár én is írtam meghatározó slágereket, de az igazán nagy Junkies pillanatok Barbaró Attila nevéhez fűződnek. Ez kétségtelen és elvehetetlen tőle. Szóval úgy gondoltam főleg, hogy éreztem, most nagyon forr benne valami…
Rockbook: Hogy engedje ki.
Szekeres A.: Igen, hogy engedjen utat (nevet). De ezt vele is nyilván megbeszéltem, aminek ő nagyon örült és ez az egész végül öngerjesztő módon hatott rá, és elkezdte ontani ezeket a már-már nihili meg Káros az egészségre hangulatot idéző dalait. Nyilván az én közreműködésemmel, de Attila dominanciája ebben megkérdőjelezhetetlen. Van humor is benne, például a Már csak a pénzért csinálom. Attila lemeze a Buli van, és egy átlagos Junkies rajongó ezt várja el a Junkiestól. Bár nem érzem úgy, hogy bármit is mókoltunk volna ezen, csak visszaállt az alapállapot. Gyári beállítás.
Rockbook: Aztán arról is szót kell ejtenünk, hogy lassan 25 éves a zenekar. Mikor még 10 évesek voltatok, megcsináltátok a híres dupla bulit a Wigwamban DVD megjelenéssel. Aztán, mikor 15 évesek lettetek, ismét egy nagy buli a Pecsában és új DVD. Most terveztek valami hasonló, nagyszabású dolgot?
Szekeres A.: Igen-igen, de erről még nem beszélhetek. A dátum már megvan és kellőképpen meg fogjuk ünnepelni, ez is az oka annak, hogy bár a Tabu lemezünk csak jövőre lesz húsz éves, de előrehoztuk. Akkor már túl sok lenne az emlékezés, szerintem az az egészséges, hogy egy évben egyvalamiről emlékezünk meg. Ha elkezdjük, és minden koncertünk nosztalgiakoncert, az nem jó. Manapság az van, hogy a közönség szinte elvárja, és arra kapja fel a fejét, ha valami koncept bulit csinálunk, egy sima Junkies koncertre kevésbé. Most a június 9-i bulinál pont az volt, hogy nem volt koncepció, és egyébként nagyon jól tudott működni. Most úgy érzem, hogy kezd összeállni a csapat is. Van egy kitűnő turnémenedzserünk, aki rengeteg terhet levesz a vállamról. Nagyon jól intézi és nagyon meg vagyok vele elégedve, és a csapat többi tagjával is. Már meg is tudunk jól szólalni, találtam egy nagyon jó srácot, ő csinálja a hangosítást és baromi jó. A beálláson kimentem meghallgatni, és végre azt hallottam, amit egy Junkies koncerten hallani akartam. Mindenki azt mondta, hogy “jaj, milyen jó koncert volt”, pedig mi ugyan úgy játszottunk, csak végre meg tudtunk úgy szólalni.
Rockbook: Végre úgy szólt minden, ahogy kell.
Szekeres A.: Igen, és más fronton is. Most már van egy nagyon jó vizuálosunk, aki a nagyobb koncertekre eljön, és most már ő is nagyon ránk hangolódott. Ilyenkor gyakorlatilag már egy tizenöt fős csapat dolgozik azon - nyilván minket is beleértve -, hogy ez a produkció megfelelő nívón legyen. Úgy érzem, hogy az elmúlt két évben ez nagyon sokat emelkedett. Vidékre is például most már viszünk fénycuccot, hogy rendesen meg tudjunk jelenni és ez annyira sokat számít. Nem mindegy, hogy főleg egy tizenhat éves srác, aki először hall a zenekarról, milyen minőségben lát minket. Hogy sörösrekeszeken tákolt színpadon állunk, vagy egy olyan látványt kap, ami sokkolja.
Rockbook: Abszolút érthető is, hogy ezt komolyan veszitek ennyi év után. Pláne, ha már adottak a feltételek is hozzá.
Szekeres A.: Persze, és pénz kérdése az egész csak egyébként, és erre szívesen áldozunk. Hál’ istennek ebben abszolút egyetértés van, hogy muszáj súlyos tíz-százezreket költeni arra, hogy meg tudjunk jelenni olyan formában, ahogy az elvárható főleg, egy lassan huszonöt éves zenekarnál.
Rockbook: Ha már beszéltünk a koncept bulikról. Pár éve volt egy dupla bulitok a Trackeben, egy unplugged aztán egy hangos. Valami hasonlóban nem gondolkodtok esetleg?
Szekeres A.: De, abszolút. Most egyébként a 25 éves születésnap nagyon sok lehetőséget tud adni. Nem is tudom, én egy MÜPA-s koncertre vágyom. Szerintem egyébként meg is lehetne csinálni. Nagyon szeretném egy szofisztikáltabb hangszerelésben azt megvalósítani. Emberek is vannak rá… Tudom, hogy kihez fordulnék. Az unplugged olyan dolog, amit nagyon szeretek csinálni. Rengeteg meló, de abszolút megéri.
Rockbook: Néhány éve mondtad egy interjúban, hogy nagyon gáz lenne úgy megöregedni, hogy egy bizonyos kor után is még mindig ugyanazt a zenét játszod és még mindig lázadni akarsz. Épp Stinget hoztad fel példának, aki kitalálta magának a saját zenéjét, amivel tisztességben meg tudott öregedni. A Junkies is sokat tudott változni lemezről lemezre, viszont gondolod, hogy tudsz, tudtok úgy változni tovább, hogy ez az elv se sérüljön?
Szekeres A.: Persze. Azt gondolom, hogy amiről akkor beszéltem, én erre az útra már ráléptem. A jövő héten 44 éves leszek, én úgy érzem, hogy amit csinálok, azt tisztességgel tudom vállalni. Szerintem mindig ez a kérdés, hogy vállalható-e, és én úgy érzem, hogy az. Akár a Junkies-zal is most már elértük, hogy 10 emberből 8 hallott már a zenekarról, és beépültünk a köztudatba. Még, ha nem is ismerik, akkor is tudják, hogy van ilyen, és nekünk innentől fogva jutalomjáték az egész. Még mindig érnek meglepetések, például az, hogy idén a VOLT Fesztivál nagyszínpadán játszunk. Ez kurvanagy meglepetés és nagyon örülök, hogy számon tartanak minket. Vilkóval is kitaláltuk ez a Ladies Firstöt és iszonyatosan élvezem. Az utóbbi időben a Szekeres is bepörgött, áprilisban a Robotban közel teltház előtt játszottunk. A Szekeres-Barbaróval is nagyon jó helyekre el tudunk jutni. A Junkies is tagságilag nagyon meg tudott erősödni. A legjobb példa erre, hogy ilyen kihívás előtt még soha nem álltunk, mint most májusban, hogy öt napon keresztül kellett egymás után játszanunk. Erdélyben volt egy turnénk.
Rockbook: Azért ez elég embert próbáló feladat.
Szekeres A.: Igen, de most így jött ki a lépés. Viszont mindenki nagyon profin állt hozzá, és le a kalappal a zenekar előtt. Rengeteget utaztunk, de jó kedvvel… Bőséggel (nevet).
Rockbook: Ez különösen azért fontos, mert ott van ez a rossz ómen a dobos fronton, ami gyakorlatilag végigkísérte a zenekart. Tényleg csak ők cserélődtek a bandában, viszont Viktor teljesen stabil pontnak tűnik már évek óta.
Szekeres A.: A Viktor egyébként egy kifejezetten problémás faszi volt, amikor bevettük, és a Hangyássy László, aki még a zenekar menedzsere volt abban az időben ezt kifejezetten ellenezte. Egyébként ez a mi kapcsolatunkba is egy hatalmas éket ütött, hogy mi az ő akarata ellenére bevettük Viktort, mert ő volt a legjobb dobos a városban. Érdekes egyébként, hogy a bemutatkozása nagyon rosszul sikerült, és borzasztóan megfenyegettem mutatóujjal, hogy gázsielvonás meg minden (nevet). Azóta sem fordult elő ilyen, ráadásul a második gyermeke megszületése óta egy olyan jellemfejlődésen ment keresztül, amilyet én megesküszöm neked, soha életemben nem tapasztaltam semmilyen embertől. Egy olyan biztos pont akár a családja, akár a zenekar életében, hogy az páratlan. Ő egy olyan ember, akire én kegyetlenül felnézek, és megmondom őszintén, nem is értem, mi volt az, amikor őt bevettük, hogy ki volt az az ember.
Rockbook: Akkor lehet azt mondani, hogy most általános a jó hangulat a zenekarban.
Szekeres A.: Igen, nyilván ez a nettó Junkies, a négy ember, de a bruttó, az hét ember. Ott van Bonya, Bonnyay Péter, ő az egyik roadunk, Czakó Dani, aki dobol egyébként a zenekaromban is és Márton, a turnémenedzser, aki egyébként nagyon jól tud helyettesíteni. Olyan helyzetben, amikor nem tudok arra koncentrálni, hogy ezt összetartsam, akkor helyettem is összetartja, és baromi jó ötletei vannak. Ő az a fiatal generáció, akinek majd annak idején, ha nekem már nem lesz erőm ezzel foglalkozni, akkor szívesen átadom.
Rockbook: Szerintem egyébként is eléggé az jön le az embereknek, hogy te vagy a zenekar motorja. Legalábbis olyan szinten, hogy te kezeled a különböző platformokat, csinálod a posztokat.
Szekeres A.: Én bekerültem anno 20 évesen ebben a zenekarban, és én voltam az az ember, akit ütöttek, rúgtak és ítéltek. Aztán most eltelt egy csomó idő, és én vagyok a zenekar vezetője. De én nem gondolom, hogy visszaélnék ezzel a helyzettel. Nyilván megbeszélünk mindent, amit véletlen nem, abban döntök én, de próbáljuk ezt a hajót abba az irányba kormányozni, hogy mindenkinek jó legyen.
Rockbook: Kívülről az látszik, hogy kellett egy ilyen ember, aki kézbe veszi ezeket a dolgokat, és volt benned annyi elhatározás, hogy magadra is vállald.
Szekeres A.: Muszáj volt vállalnom, mert annyit csalódtam. Rengetegszer megbíztunk embereket, de mindig csalódnom kellett. Úgy éreztem, hogy bárkire rábíztuk a dolgot, annak csak egy projekt volt. De mi bokszolók vagyunk, akik nem engedhetnek meg fiaskót. Ezért én elvettem ezt mindenkitől, és csinálom inkább én. Nyilván nagyon sok segítséget igénybe veszek, van most már sajtós is, akivel tudok konzultálni. Úgy gondolom, hogy a dolgok jó irányba mutatnak, és előbb-utóbb minden fasza lesz. Még tíz-húsz év és minden tök jó lesz (nevet).
Andicsku Krisztián