A Megadeth tarolt, a Disturbed robotpilótán (koncertbeszámoló) - 2025.10.06., Budapest Aréna
Disturbed, Megadeth - 2025.10.06., Papp László Budapest Sportaréna
A Disturbed negyed évszázados debütáló lemezét ünnepli ezen a turnén, és a Megadeth-ben ehhez méltó társat hoztak magukkal előzenekarnak az Arénába. Nem mondom, hogy végig elaléltam a műsortól, de bőven akadtak benne igazi gyöngyszemek.
A Megadeth jött, látott és győzött – mindezt a legnagyobb természetességgel, 42 év rutinjával, sikerlemezeik örökségével és egy ütős, egyórás slágerparádéval a hátuk mögött.
Dave Mustaine és zenekara sallangok nélkül, csupán egy hatalmas Megadeth-molinó előtt lépett színpadra, és lazán, spontán, mégis precízen belevágtak a koncertbe.
Meglepően jól szóltak az arénában, a laza háznyi közönség pedig hamar ráhangolódott a „Hangar 18” sodrására. A dal újramelegítése azonnal lázba hozta a rajongókat, miközben Teemu Mäntysaari is rendesen bemelegíthetett a szólógitáros poszton. Külön színt vitt a programba a korai érából származó, a Metallica által is a "The Four Horsemen" címen előadott „Mechanix”, ami klasszikus, ideges kaszabolásával hozta a régi thrash-érzést.
A tavaly nyári tapasztalatokat most is megerősíthettem: a Megadeth jelenlegi felállása a kilencvenes évek eleji fénykorukhoz áll a legközelebb, zeneileg és előadásban is. Mustaine tökéletes társakat talált maga mellé – Dirk Verbeuren dobos és James LoMenzo basszusgitáros mozdulatai, technikai megoldásai elemi energiákat szabadítottak fel. Sokszor éreztem, hogy a színpadon úgy zakatol a gépezet, mint egy felturbózott gőzmozdony. Kíváncsian várom a januárra ígért új albumot és az azt követő búcsúturnét, mert most még Mustaine hangja is kifejezetten vállalható volt – hallottam már tőle jóval gyengébb teljesítményt is. Persze sokszor énekeltette a közönséget, ami kímélte is a hangszálait, de a program így is tökéletesen működött.
A „Tornado of Souls” és a „Symphony of Destruction” most is kimagasló pillanatok voltak, nemcsak ezen az estén, hanem a rocktörténelem egészében. Amilyen természetesen kezdték, olyan lezseren is zárták a bulit: Mustaine letámasztotta jellegzetes V-gitárját, a zenekar megtapsolta a közönséget (és magát is – teljes joggal), majd átadták a színpadot az est fő fellépőinek.
Megadeth setlist:
01. Hangar 18
02. Dystopia
03. Angry Again
04. Skin o’ My Teeth
05. Sweating Bullets
06. Mechanix
07. Tornado of Souls
08. We’ll Be Back
09. Peace Sells
10. Symphony of Destruction
11. Holy Wars... The Punishment Due
Negyven perc átszerelés után indult a Disturbed, akik ezúttal első albumukat, The Sickness-t helyezték a reflektorfénybe – azt a lemezt, amely a zenekart a nu-metal élvonalába emelte. Az anyag annak idején is kompakt volt: minden, ami ma is jellemző a bandára, már akkor megvolt. David Draiman jellegzetes éneke, Mike Wengren agyas dobolása, John Moyer dörmögő basszusa és Dan Donegan felismerhető gitárriffjei mind jelen voltak. Őszintén szólva, anno nekem sem jött át azonnal a zenéjük lényege, de idővel beszippantott. Most viszont, élőben hallva a teljes albumot egyben, néhol sűrűnek, kissé monotonabbnak tűnt – főleg az ének egysíkúsága miatt. A kezdés viszont látványosra sikerült: Draimant kényszerzubbonyban tolták be a színpadra, és a „Voices” dallal indították a műsort. A díszlet egyszerű, de hatásos volt – egy fémemelvény és a mögötte futó LED-fal adta a vizuális hátteret.
Az első nagy robbanást a „Down With the Sickness” hozta, de az igazán emlékezetes pillanat a Tears for Fears-feldolgozás, a „Shout” alatt jött el. A Disturbed mindig is remek érzékkel választott feldolgozásokat, és ez most is megmozgatta az Aréna közönségét. Az első felvonás utolsó dala, a „Meaning of Life” előtt elsötétült a színpad, majd a fények újragyúlásakor egy villamosszék tűnt fel – Draimant ebbe csatolták, és a „kivégzés” után véres fejjel tért vissza, az őrület határán egyensúlyozó előadással. Látványos volt, kétség sem fér hozzá.
Egy húszperces szünet után jött a „best of” blokk, és itt már tényleg minden a helyére került. John Moyer bejárta és körbepörgette a színpadot, Dan Donegan hozta jellegzetes gitárhangzását, Mike Wengren pedig hozta a rá jellemző, masszív dobhangzást. Draiman a későbbi dalokban visszafogottabb, dallamosabb énektémákkal élt, ami jót tett a koncert dinamikájának. A „Bad Man” alatt megjelent a zenekar ikonikus figurája, The Guy, ami nagyot dobott a látványon. A Genesis-feldolgozás, a „Land of Confusion” igazi tömegmozgató erővel bírt, a „Sound of Silence” (Simon & Garfunkel) pedig kifejezetten megható pillanatokat hozott: a vetített katedrális, a lángoló zongora és a vonósok tökéletesen kísérték Draiman előadását.
A „The Light” előtt a zenekar egy születésnapos párt hívott fel a színpadra – az egész Aréna énekelte a Happy Birthday-t, és a fiatalok végig ott ülhettek a dobok mellett, miközben körülöttük szólt a dal. Szép, emberi pillanat volt, amit nehéz elfelejteni. A „Inside the Fire” monumentális, lángokban úszó fináléval zárta az estét.
Bennem azért maradt egy kis űr – lehet, hogy kicsit ki is szerettem a Disturbedből. Profi zenészek, ütős dalokkal, de a monoton zakatolás, Draiman ideges toporgása és a kevés kommunikáció a közönséggel kissé üressé tette az élményt. A zenészek beletették, amit kellett, de az a bizonyos plusz most hiányzott. Ugyanakkor beigazolódott, hogy a feldolgozásaikkal mozgatják meg leginkább a közönséget.
A nem egészen teltházas Aréna közönsége (a felső karéjt fekete lepel fedte) így is remekül érezte magát – profi produkciót kaptunk mindkét zenekartól. Számomra viszont ezen az estén a Megadeth vitte el a nagyobb szeletet a tortából.
Disturbed setlist:
The Sickness album:
01. Voices
02. The Game
03. Stupify
04. Down With the Sickness
05. Violence Fetish
06. Fear
07. Numb
08. Want
09. Conflict
10. Shout
11. Droppin’ Plates
12. Meaning of Life
Best of program:
13. I Will Not Break
14. Ten Thousand Fists
15. Bad Man
16. Land of Confusion
17. Indestructible
18. The Sound of Silence
19. The Light
20. Inside the Fire
Rici
Fotók: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
