Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megbízható, és viszonylag erős albummal folytatta a harcot az Iced Earth: Incorruptible (2017) lemezkritika

Elmúltak már azok az idők, mikor egy új Iced Earth album megjelenése alapjaiban rengette meg az underground heavy metal hívők birodalmát – talán nem is voltak ilyenek. Mindenesetre a Schaffer kapitány vezette csapat egyike azon kevés együtteseknek, melyek a kilencvenes években sem vesztették el hitelességüket, és nem próbáltak ilyen vagy olyan kanyarokkal a maguk teremtette útról letérni.

Arról persze lehetne vitatkozni, hogy az Iced Earth mennyire tekinthető igazi együttesnek, és mennyire Schaffer egyéni elképzelései zenei megvalósításának, de igazából hatalmas kilengéseket nem lehet a diszkográfia darabjainak színvonalában találni. Az bizonyos, hogy a Matt Barlow énekes jelezte 1993-2003-ig tartó periódus sikerét nem igazán tudták felülmúlni, az már csak az én egyéni véleményem, hogy a Tim Ripperrel készített "The Glorious Burden", valamint  a Stu Block bemutatkozását jelentő "Dystopia" – ha egy kicsit másféle hangulati elemek hangsúlyozásával is – simán odatehetőek a klasszikus albumok mellé. Az is igaz viszont, hogy vannak olyan lemezeik – és ebbe beletartozik a legutóbbi is –, melyek úgy mentek el mellettem, mint focistáink fizetése a megérdemelt zérótól, annak ellenére is, hogy Schaffer zenei világa nem fog át hatalmas spektrumot, és hát a muzikális forradalom letéteményesei szócikk mellett sem az Iced Earth neve található az értelemező szótárban.

 

 

Abban persze igaza van Schaffernek, hogy jóllehet sok régi rajongó ugyanazt az érzést várja az új Iced Earth albumtól, mint a Dark Saga idején, ez minimum egy időgép prezentálásával lehetne kivitelezhető, és a jelzett hallgatók ifjúságának visszahozásával. Mert hiába nem változik annyit a zene, ha közben kamaszból felnőtt férfivé válunk, és érzelmi világunk úgy változik, ahogy érzelmi intelligenciánk – utóbbi jobb esetben minél nagyobb értéket mutatva. És bár könnyen tehetném, hogy rövidre fogva a kritikát, elintéznem annyival: olyan, mint a többi – ezzel nem biztos, hogy igazat mondanék, már ha az árnyalatok releváns különbséget jelenthetnek egy lemez megítélésében. (Márpedig igen, lásd fenti soraimat.)

 

 

Azoknak, akik Barlow-féle lemezt várnak, ismételten csalódniuk kell – hiába változatlan az elénk tárt zenei univerzum alapja, Stu Block képtelen visszahozni azt az alapvetően fagyos, deprivált, dehumanizált életérzést, ami a korábbi albumokat jellemezte. Úgy látszik, a valamikori énekes úgy fagyott össze Schafferrel, hogy abból tényleg valami egyedi és megismételhetetlen született. Ugyanakkor bátran megállapítható, hogy az "Incorruptible" sokkal jobb album lett, mint elődje, és ha nem is éri el a "Dystopia" színvonalát, még Schaffer sem fog olyan negatív értékítélettel visszaemlékezni a mostaniakra, mint tette azt a "Plagues Of Babylon" esetében. Stu Block továbbra is megpróbál lavírozni a Ripperes sikolyok – ez annyira nem megy neki – és a Barlow-féle öblösebb énekstílus között, én azonban nem érzem indokoltnak ezt a vokális skizofréniát, és ennek mellőzésével talán a zene sem lenne annyira zaklatott, mint amilyen hűvös és kimért volt Barlow idejében.

Troy Seele kényszerű kiválása – beteg kisfiának ápolása nem engedett elég időt a zenekari kötelezettségekre – nem igazán eredményezett érzékelhető változást, Jake Dreyer ügyes iparos módjára szolgálja ki a heroikus témákat, melyek mélyén továbbra is ott lappang az Iron Maiden, vagy a Sanctuary hatása. Lehet, hogy az elkötelezett hívők meg fognak kövezni, de az album fő  szerzeménye, az epikus "Clear The Way (December 13th, 1862)" engem folyamatosan a Running Wild hasonló témájú, a katonaindulókat gitárszóló formában feldolgozó munkáira emlékeztet – s hogy ez most dicséret, vagy negatívum, döntse el mindenki saját maga.

 

 

A szövegekről nem szeretnék érdemben nyilatkozni – Schaffer mindig híres volt markáns politikai véleményéről, amitől nem áll messze a konteo-hívők sajátos logikája –, akit érdekelnek a hangjegyekbe foglalt leleplezések, azok mélyedjenek nyugodtan bele a sorokba.

Megbízható, és viszonylag erős albummal folytatta a harcot az Iced Earth legénysége, egy-két kiugró, best of-ot is megérdemlő szerzeménnyel, amire vélhetően jó benyomásokkal fogunk visszaemlékezni pár év múlva – már ha a világelitet jelentő kiválasztott csoport nem fog úgy dönteni, hogy mindennek vége legyen.

 

 

Az 'Incorruptible' album dallistája:

01. “Great Heathen Army”
02. “Black Flag”
03. “Raven Wing”
04. “The Veil”
05. “Seven Headed Whore”
06. “The Relic (Part 1)”
07. “Ghost Dance (Awaken The Ancestors)”
08. “Brothers”
09. “Defiance”
10. “Clear The Way (December 13th, 1862)”

 

 

Garael

Forrás: Dionysos Rising