Bejelentkezés

x
Search & Filters

Meghallgatható az isaszegi No Respect zenekar első, 'Tiszteletlen' című EP-je

2015 év elején jelent meg az isaszegi No Respect zenekar első, 4 dalt tartalmazó kislemeze, amely a „Tiszteletlen” címen látott napvilágot. Az évek alatt összejött szerzemények közül próbálták kiválasztani azt a 4-et, amelyek a legközelebb állnak hozzájuk. A felvételeket Köteles Leander (mix, mastering) és Maczák Márk (dobfelvétel) közreműködésével hozták létre, a zenekar elképzelése alapján. Az Önpusztító fegyverre forgattak már egy videoklipet, és a nyárra tervezik a következőt, nagy valószínűséggel a Leléptem című számukra, ami kicsit populárisabb vonalat képvisel, mint például a Megszűnt a világ vagy épp a Nincs kiút.

Ez a felállás 2012 óta létezik, de már előtte is próbálkoztak más formációkkal. A srácok 15-16 évesek, de mindenki több, mint 5 éve foglalkozik a zenéléssel. Ricsi és Ati barátsága az óvodai évekből származik, majd az általános iskolába Matyival kiegészülve 8 évig osztálytársak voltak, Ábel szintén isaszegi, így a társaságba hamar megtalálták a közös témát, az élő zenét. Koncerteken is többnyire saját dalokat játszanak, néhány külföldi popdal feldolgozással vegyítve. Rengeteg koncerten vannak túl a fiúk, ahogy telik az idő, a közönségük is kezd kialakulni. Hetente 2-3 alkalommal próbálnak, de rengeteg időt töltenek a zenélésen kívül is együtt. Elsősorban barátok, azután zenésztársak. Hamarosan szeretnének ismét stúdióba vonulni, hogy rögzíteni tudjanak még néhány dalukat. Eddig inkább a környéken zenéltek, viszont szeretnének a nyár folyamán minél több helyre eljutni. Nagyjából 1 éve megnyertek egy gödöllői tehetségkutatót, a GIX-Faktort, ahova azért jelentkeztek, hogy visszajelzést kapjanak azzal kapcsolatban, amit csinálnak. Stílusilag nem szeretnék, ha a rockon belül bármelyik műfajba elkönyvelnék őket, mivel pimaszul fiatalok, eddig is és ezután is sokat fog változni a zenei ízlésük.

A 'Tiszteletlen' EP dallistája:

1. Nincs kiút
2. Leléptem
3. Önpusztító fegyver
4. Megszűnt a világ
 

 

Az 'Önpusztító fegyver' című dal videoklipje itt megtekinthető:

 

 

Facebook oldal itt