Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megható festménnyel emlékezett meg néhai zenésztársáról a Def Leppard dobosa

Rick Allen, a Def Leppard dobosa az utóbbi években rendszeresen fest, sőt, egy Legends című képsorozaton is dolgozik, amelynek keretében John Lennon és Jimi Hendrix mellett a Def Leppard 1991-ben elhunyt alapító gitárosát, Steve Clark-ot is megörökítette és már kapott is rá egy nem akármilyen visszajelzést.
 
"Nagy szeretettel és lelkesedéssel dolgoztam Steve festményén, és úgy érzem, elégedett lehetek a végeredménnyel. Miután elkészültem, küldtem egy fotót a képről az édesanyámnak, aki rendszeresen tartja a kapcsolatot Steve családjával, és nekik is megmutatta a festményemet, amelynek láttán Steve anyukája elsírta magát.  Természetesen nem az volt a célom, hogy bárkit is elszomorítsak, csak szerettem volna megemlékezni Steve-ről, aki az egyik legcsodásabb ember volt, akit valaha ismertem."
 
Steve Clark a zenekar 1977-es alapításától a zenekar tagja volt egészen 1991 januárjában bekövetkezett haláláig, amelyet az okozott, hogy túl sok gyógyszert vett be és nagy mennyiségű alkoholt ivott rá.