Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megjelent a 2014 című új dal a Kiscsillag hamarosan megjelenő lemezéről



2014. március 3-án megjelenik a Kiscsillag zenekar legújabb és valószínűleg legjobb albuma, a Szeles. Erről, pontosan egy hónappal a lemez megjelenése előtt, köszöntve az új évet a zenekar bemutatja a 2014 című számot, ami immár nem csak egy évszám, hanem egy dal címe is.

"2013 nem volt szerencsés évünk, 2014-et pár barátunk nem érhette meg, persze annyit meg tudunk ígérni nekik, hogy amíg mi vagyunk, addig ők is velünk lesznek a fejünkben. Sajnos sokkal többet nem. Nagyjából ennyi volna a dalban, és nyilván emiatt nem túl vidám, de azért egy májusi vasárnap délután derűje is ott bujkál benne.”

A Szeles a Kiscsillag legsokszínűbb, mégis leginkább egybefüggő dalfüzérének ígérkezik. A zenekar szerint kevesebb a felhőtlen ikergitáros rockandrollozás, több az erős tömör dal. Most bátrabban valósították meg a stúdióban azokat a hangszerelési ötleteket is, amik a zenekar eddigi megszokott megszólalásától távol esnek.

"Kitágítani a Kiscsillag horizontját, és megcsinálni 2014 legjobb lemezét, ez volt a cél, és az első biztos sikerült, a többit meglátjuk!"- mondta Ózdi Rezső basszusgitáros.

A lemez előrendelhető a http://www.fesztivaljegy.hu oldalról.

A március 3-ai lemez megjelenése után négy nappal március 7-8-án a Szelest be is mutatja a zenekar Budapesten az A38 hajón.

Szomorú aktualitása is van a 2014-nek, hisz legközelebb a Forever Fűzy Ákos jótékonysági koncerten lép fel a Kiscsillag. A tragikus balesetben elhunyt kosárlabdaedző emlékére rendezendő koncert február 8-án 20 órakor kezdődik a Pécsi Est Caféban.

 

Kiscsillag - 2014

 


 

 

Címkék: 
Kiscsillag