Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megjelent a budapesti The Fleet Street bemutatkozó anyaga, a 'Chaos From My Mind'



A budapesti The Fleet Street zenekar 2013. decemberére készítette el első, 'Chaos From My Mind' címre keresztelt bemutatkozó demó anyagát.

A zenekar miután átesett több dobos cserén, hosszas keresgélés után 2012. novemberében érte el a stabil és alkotó képes felállást. Both Anna (ének), Nacsa Norbert (gitár) Apródi Ádám (basszusgitár) és Bárány Bence (dobok) az eltelt egy év szerte az országban megfordultak. Végig járták Budapest belvárosi klubjait, több vidéki nyári fesztivált és tehetségkutatókon elért sikeres eredményeknek köszönhetően zenélhettek a székesfehérvári Fezen illetve a pécsi Rockmaraton fesztiválon is. A mostani demón az ez idő alatt íródott és formálódott dalok szerepelnek. Öt saját dal illetve a saját dalok mellet két elektronikus dal átdolgozását tűzték fel az anyagra. Rihanna illetve No!end  Metzker Viktória és Dukai Regina közös szerzeményének adtak keményebb zenei alapokat. A felvételek teljesen házi körülmények között 0 Ft-os költségvetésből készültek. A teljes demó anyag letölthető a zenekar honlapjáról.

Honlap: www.thefleetstreet.hu
Facebook: https://www.facebook.com/TheFleetStreetMusic

 

The Fleet Street - Chaos From My Mind (full demo)

 


 
Címkék: 
The Fleet Street