Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megjelent a Fish! zenekar évindító új dala, a Felemás! - Élő dalpremier január 5-én a Barba Negrában!



A Fish! lendülete eddig is megkérdőjelezhetetlen volt, amit -bár még csak néhány napja írunk 2018-at- az idei évben is folytatnak: a mai napon máris megjelent legújabb daluk, a Felemás.
 
“A dal a 2018-ban érkező Felemás című új anyag címadója, a szokásos odacsapós Fish! fíling mellett új ízekkel” - mesélte az újdonságról Krisztián.
 
Bő fél éves kihagyás után állnak ismét színpadra a fővárosban pénteken a Barba Negrában egy önálló évindító Fish! koncert keretében, ami a Felemás élő dalpremiere is egyben. 
 
Ezzel pedig hivatalosan is megnyitják a zenekar életének következő fejezetét. Egyelőre az új lemezről és koncepcióról nem árultak el sokat, de abban biztosak lehetünk, hogy a tőlük megszokott váratlansággal, kreativitással és elegáns megoldásokkal körítik majd az újdonságokat.
 
A alábbi linkeken pedig elérhető a Felemás című új dal: Deezer, iTunes, Spotify, Google Play.
 
A pénteki koncertre a jegyek 90%-a már elfogyott, így aki szeretné a halakkal és popmetállal indítani 2018-at, jobban teszi, ha gyorsan beszerzi a belépőjét, itt