Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megjelent a Keleti Front zenekar Kisvárda Blues című videoklipje



Elkészült a kisvárdai illetékességű Keleti Front zenekar Kisvárda Blues című videoklipje, amely a zenekar próbatermében készült és gyakorlás közben mutatja be a csapatot.

A dal érdekessége, hogy valójában ez egy 2008-as szerzemény, ami még abban az évben meg is jelent egy maxi Cd-n és később 2012-ben ismét, amit az időközben a többszöri tagcserék és a dal azóta is érvényes mondanivalója indokolt, azonban csak most került megfilmesítésre.

 

 

A történet 2002 áprilisáig nyúlik vissza, amikor a Várda Blues Band Baráti Kör nevű zenekar felbomlásával új zenekar szerveződött. A volt tagok egy része (Gál "Cila" László basszugitáros-énekes, Maklári Ferenc gitáros és Rohály Viktor dobos),  Lippai Tamás szólógitáros felkérésével  megalapították a rock&blues alapokon nyugvó Keleti Front zenekart. A csapat gőzerővel kezdte el a próbákat, mivel már lekötött stúdiószerződése volt a P.Box hangstúdióban Debrecenben. 2002 októberében megjelent szerzői kiadásban a banda első nagylemeze a KELET FRONT 1. Ezen a korongon a zenekar 8 saját szerzeménye hallható. Külön érdekessége a lemeznek, hogy két dalban hammond orgonán közreműködik a P. Box-ból az akkor még élő rock legenda Cserháti István "Pityi". Az album igen jó kritikákat kapott, több helyi rádió is lejátszotta, Nemes Nagy Péter is bemutatta a Petőfi Rádió Váltóhang című műsorában. A lemezről pozitív kritika jelent meg a Rockinformban,a Wild Magazinban és a Metal Hammer Rock magazinban is.2005 májusában Lippai Tamás kivált a bandából és helyette Kovács Miklós gitáros és Varga István énekes léptek be. Ez a formáció igen rövid életű volt, ez után kezdődött az új tagok keresése, míg végül is 2006 februárjában csatlakozott a zenekarhoz Molnár Béla - gitár és a frontember Szécsi Norbert - ének, billentyű. 2006-2007-ben elkészült Szerencsen (Dream Hangstúdió) a banda második albuma szerzői kiadásban, az Álmatlanul. Ezen a lemezen 11 saját szerzemény hallható.

2008 decemberében elkészült egy maxi cd a Kisvárda blues, amin 3 saját szerzemény hallható, ezt  beharangozónak szánták a készülő 3. albumhoz. 2010 augusztusában a zenekarból kiváltak négyen, a két alapító Gál „Cila ”László és Maklári Ferenc úgy döntött megfelelő társak megtalálása után új tagokkal folytatják tovább így 2011 februárjában újjáalakult a Keleti Front.

A zenekar tagjai lettek: Kárpáti Zoltán (Ali) énekes, Kovács Attila gitáros, Török Péter billentyűs-énekes és Faragó Tamás dobos. (időközben Faragó Tamást az ős-alapítótagnak számító Rohály Viktor váltotta fel).

Az új tagokkal 2012 márciusában elkészült a Keleti Front legújabb maxi lemeze „ Miénk ez az ország….?” címmel a szolnoki Denevér Stúdióban.

A csapat neve utal arra, hogy a zenekar székhelye az ország keleti részében Kisvárdán van, ahol a mindennapi megélhetésért kemény harcot kell folytatni.

A zenekar folyamatosan koncertezik országszerte és határainkon túl is. Ezek közül talán Erdélyt lehetne kiemelni, ahol évek óta visszatérő fellépői a magyarok lakta településeknek. Főként fesztiválokon, de kisebb éjszakai rock clubokban találkozhatunk velük.

A tagok között 20, sőt 30 év korkülönbség is van, ami nem meglepő, mert az alapító öregek mellett    
mindig is jelen voltak a fiatalabb generáció tagjai akik szintén megfertőződtek a rock zenétől. Vallják, hogy ez csak jót tesz a zenéjüknek, mert a modernebb hatások így jobban érvényesülnek.

Stílusuk eleinte bár rockos volt, de döntően blues-os elemeket tartalmazott. A második lemez egy igazi kísérletező jellegű album lett, ahol a hard rock mellett, „rádióbarátibb” számok is helyet kaptak.

Az időközben a letisztúlni látszó hangzás már népzenei elemeket is tartalmaz, a szövegek mára pedig kritikusabbak, fanyarabbak, szókimondóbbak lettek.

A zenekar tervei között szerepel a harmadik stúdióalbum elkészítése, amit ez évben szeretnének befejezni.