Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megkésve bár, de a metalosok is megtartották a maguk farsangi buliját – Korpiklaani, Turisas, Trollfest koncertbeszámoló



Korpiklaani, Turisas, Trollfest - 2019. március 13. Budapest, barba Negra Music Club
 
A metalzenéről erősen – és sokszor megalapozottan – tartja magát a vélekedés, hogy az értelmiségi zene. Mert a szövegvilágában a maga pőreségében az élet és a megosztó társadalmi kérdések mélységei tárulnak fel, amik több, mint alkalmasak az emberi gondolkodás alakítására.
 
Vannak azonban olyan alkalmak, amikor egyáltalán nem baj, ha ezt az akár elitistának hangzó ideát félrerakjuk, és helyette az önfeledt bulizást helyezzük előtérbe. Ez utóbbit bizony megkaptuk a Korpiklaani, a Turisas és a Trollfest utófarsangi bulijának keretében. (Habár azt azért tegyük hozzá, hogy a Turisas szövegei kifejezetten mély tartalommal bírnak.)
 
A dzsemborit az a norvég balkánmetalt játszó Trollfest nyitotta, ami minden korosztály igényeit kielégítve bevallottan az alkohol, az öröm és a zene egyvelegére épít. Hogy mennyire igaz ez, már a hazánkban másodszor járó banda színrelépésével bebizonyosodott: a színpadot lufik színes kavalkádja díszítette, a hangszerek a szivárvány minden színében pompáztak, akárcsak a magukból – jó értelemben – teljesen hülyét csináló bandatagok. Férfi zenészek táncikáltak női ruhában és röhejes sminkkel az arcukon, sőt mi több, az énekes Trollmannen egy komplett lufikoronával a fején szambázott be a színpadra. Ember legyen a talpán, aki az eléje táruló látvány hatására nem röhögte könnyesre magát.
 
De ha még csak ennyiben merült volna ki a nagyjából egy órás őrület! A norvégok mindent megtettek, hogy a hallgatóság – ami a koncert második felére azért szép számmal megérkezett – átadja magát a kikapcsolódásnak. Az első pár szám alatt még csak lelkesen bólogató, teli szájjal vigyorgó embereket lehetett látni, akik a közönségbe bedobált lufikra vadásztak. 
 
Legelőször talán Britney Spears Toxic című számának feldolgozásakor kezdtek el mozgolódni az emberek, ám nem sokkal később visszavonhatatlanul beindult a buli. Az Illsint előtt Trollmannen kérésére kettévált a tömeg, hogy aztán, amikor a szám igazán beindul, egy jó kis wall of death-tel mutassa meg, milyen a magyar virtus. 
 
Halkan jegyzem meg: előzenekar alatt már az is nagy szó, ha pogózó embereket találni. Ha nem is sokszor, de azért ilyet láttam már korábban is. Olyat viszont nem, hogy egy előzenekarra annyira ráérezzen a közönség erre vevő része, hogy stabilan húsz-harminc ember igyekezzen széttörni magát a mosh pitben. Le a kalappal a norvégok előtt, hogy ezt el tudták érni!
 
 
A banda azonban gondolt azokra is, akik nem szeretik a durvulást. Az egyik szám – ha jól emlékszem, de nem mernék rá megesküdni, a Kaptein Kaos – alatt felváltva kellett a banda jelére a koncerttér jobb és bal felének leülnie a földre, illetve onnan felkelve ugrálnia, ahogy csak bír. 
 
A legemlékezetesebb számomra mégiscsak a Solskinnsmedisin kialakult conga line volt, amit a magyarok vonatozás néven ismerhetnek: az emberek egymás vállát fogva, a többiek között kígyózva járták be a nézőtér minden szegletét a megfelelő zenei aláfestés mellett. 
 
Amikor a menet a bejárat közelébe kanyargott, kifejezetten élvezet figyelni az éppen akkor érkezők döbbent arcát. Szinte láttam, hogy próbálják összerakni a fejükben az eléjük táruló karneváli hangulatot azzal a ténnyel, hogy itt elméletben egy metalkoncertnek kéne folynia. 
 
A Trollfest setlistje: 
 
01. Fjøsnissens fjaseri
02. Kjettaren mot strømmen
03. Toxic (Britney Spears cover)
04. Steel Sarah
05. Illsint
06. De tre bukkene Berusa
07. Kaptein Kaos
08. Professor Otto
09. Deildegasten
10. Solskinnsmedisin
11. Espen Bin Askeladden
12. Helvetes hunden garm
 
 
A Trollfest őrültködését követően a finnek vették birtokukba a színpadot. Először a Turisas, ami immár ötödjére tette tiszteletét a magyar közönség előtt. A banda két tagját is kénytelen volt más zenésszel helyettesíteni: Kasper Mårtensont a zenekar korábbi billentyűse, Robert Engstrand váltotta, míg a hegedűs Olli Vänskä családi okok miatt nem tudott részt venni a turnén. Ám panaszra így sem lehetett okunk, Olli helyére az igencsak tehetséges, zambiai származású hegedűművész, Caitlin De Ville ugrott be, aki kreatív virtuozitásával már eddig is rengeteg elismerést és rajongót szerzett világszerte.
 
Első Turisas-koncertem volt a mostani, de barátaimtól már sok jót hallottam róluk. Így egy picit alulmúlta a fellépés a várakozásaimat. Pedig amúgy minden rendben volt: a koncertet mindjárt a Battle Metal album számomra egyik legkedvesebb száma, az As Torches Rise nyitotta, majd azt követte az epikus A Portage to the Unknown a The Varangian Way lemezről. A probléma nem a számokkal volt, még csak nem is a zenészekkel, mert ők profi módon végigtolták a fellépést, és Mathias Nygård is kifogástalanul pakolta egymás után a hangokat.
 
 
Maga a koncert szerkezete, felépítése volt számomra fura. Kis túlzással majd minden szám előtt kaptunk egy lassabb, elmélyülősebb instrumentális bevezetőt, ami vissza-visszatérően megtörte – számomra legalábbis – a show dinamikáját. Ahelyett, hogy fokozatosan csúcsra járatták volna a közönséget, a banda apró kis etapokban kezdte újra az építkezést. 
 
Így nem csoda, hogy sem én, és – amennyire a környezetemben láttam – mások sem tudták annyira elengedni magukat. Főleg azután a tömény pörgés után, amit a Trollfest alatt tapasztalhattunk. A koncert ettől függetlenül így is rendben volt. A nagy slágerekre, mint a Battle Metal, a Stand Up And Fight vagy a Boney M Rasputin számának feldolgozására azért a közönség is feléledt. 
 
Külön kiemelném Caitlin De Ville teljesítményét, aki nagyon jól megtalálta helyét mind a bandában, mind a színpadon. Hiába screamelt minden erőbedobással Mathias Nygård, sokszor nem tudtam levenni a szemem a beugró zenészről, aki olyan átéléssel játszott, hogy öröm volt nézni. Hát még hallgatni azokat a szólókat, amiket elővarázsolt a hangszeréből!
 
 
A koncert szerintem elhibázott felépítését domborította ki annak zárása. A Rasputin után azt hihettük, a koncertnek vége. Bejöttek a roadok, elkezdtek pakolni, a zenekar tagjai azonban szép lassan visszaszivárogtak, és végül egy akusztikus szekcióval zárták a showt. 
 
Ez is jó volt, kifejezetten jól esett a One More című számot ilyen formán is hallani, de – hogy egy kis képzavarral éljek – még nagyobbat ütött volna egy kimerítőbb, pörgősebb koncert zárásaképpen. Tök jó és értékelendő a kreatív kísérletezgetés, de – a 2013-as Turisas2013 után– egy új stúdiólemezzel jobban is meg lehetne ezt oldani. Nygård egy sokat sejtető mondata után, („Turisas is back in the business!”) reméljük, nem kell erre már sokat várni.
 
A Turisas setlistje: 
 
01. As Torches Rise
02. A Portage to the Unknown
03. We Ride Together
04. To Holmgard and Beyond
05. In the Court of Jarisleif
06. Greek Fire
07. Hunting Pirates
08. Battle Metal
09. Five Hundred and One
10. Stand Up And Fight
11. Rasputin (Boney M. feldolgozás)
 
Ráadás:
 
12. One More (akusztikus)
13. The March of The Varangian Guard (akusztikus)
14. For Your Own Good (akusztikus)
 
 
A mulatságot végül a Korpiklaani zárta, ami mondhatni, hazajár hozzánk: a finn csapat 16 éves fennállása alatt 19. alkalommal koncertezett Magyarországon. A banda már csak azért is különleges számomra, mert életem egyik első és legjobb koncertélménye kötődik hozzájuk, így mindig is jó szívvel gondoltam rájuk.
 
Éppen ezért volt számomra csalódás, hogy erről a koncertről is felemás érzésekkel távoztam. A hibák tulajdonképpen inverzei voltak a Turisas bulijának: az utóbbinál a számok több, mint rendben voltak, a koncert íve nem volt megfelelő, az előbbi esetében viszont pont fordítva, a számok hagytak kívánnivalót maguk után, míg a buli maga jól felépített volt.
 
Lehet, a hardcore Korpiklaani-rajongók meg fognak ezért kövezni, de a Kulkija szerintem a legrosszabb lemez a banda történetében. Első hallgatásra olyan egészen skizofrén élményem volt, mintha nem egy Korpiklaani, hanem egy Firkin-album szólna a fülemben. Ez a 2015-ös Noita album után kifejezetten csalódás volt.
 
 
Buliztatósnak buliztatós ez az anyag is, a hangulat ott van, de sokszor pont az az energikusság hiányzik az új albumból, ami miatt a Korpiklaani számomra az „ereszd el a hajam” életérzés megtestesítője lett. Jobbára egy-egy szám egy-egy részében találtam csak ezt meg, például a Kallon malja vagy a Korpikuusen kyynel tételben. 
 
Pechemre a Korpiklaani azt csinálta, amit amúgy minden úgynevezett lemezbemutató koncerten illene a bandáknak: nem félt hozzányúlni a setlisthez, és gyakorlatilag a teljes Kulkija albumot végigtolta. 
 
A koncert első felében viszont bőven kárpótolt Tuomas Rounakari személye, aki teljesen groteszk eleme volt a shownak. Az élére vasalt fehér ingben és keménykalapban színpadra lépő hegedűs olyan látványt nyújtott, mintha egy patinás angol szalonból lépett volna ki. 
 
 
Ráadásul a színpadon is igyekezett tartani magát a szerepéhez, egész lényével az előkelő visszafogottságot sugározva. Úgy, hogy közben a zenésztársai körülötte a közönséggel együtt buliztak, ez kifejezetten disszonáns, de rendkívül szórakoztató összhatást keltett. Azért Tuomas sem bírta a végtelenségig a komolykodást, a fapofát levetkőzve kalapja árnyékában sokszor el-elmosolyodott ő is.
 
A másik szerencsém, hogy a setlist kifejezetten hosszú volt, aminek nagyjából felét foglalták csak el az új számok, és így is bőven kaptunk olyan dalokat, amikre a magamfajta „fanyalgó kritikusok” is el tudták engedni magukat. 
 
 
Nagy örömmel csatlakoztam magam is a középen folyó, nem kis méretű duhajkodáshoz az olyan tételek alatt, mint a Wooden Pints vagy a Trollfest zenészeivel felturbózott Beer Beer. Hogy az ezt követő örök klasszikus Vodkáról és a zárásként utoljára mindenkit megtáncoltató Happy Little Boozer-ről ne is beszéljünk.
 
A Korpiklaani setlistje:
 
01. Neito
02. Juomamaa
03. Korpikuusen kyynel
04. Aallon Alla
05. A Man With a Plan
06. Kallon malja
07. Harmaja
08. Kotikonnut
09. Henkselipoika
10. Sillanrakentaja
11. Kylästä keväinen kehto
12. Lempo
13. Pilli on pajusta tehty
14. You Looked Into My Eyes
15. Wooden Pints
 
Ráadás:
 
16. Beer Beer (a Trollfest feldolgozásában)
17. Vodka
18. Happy Little Boozer
 
 
 
Petróczi Rafael
 
Fotók: Török Hajni
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.