Bejelentkezés

x
Search & Filters

Melegszik a pite: Már csoportos nemi erőszak a vád a Decapitated ellen

Néhány napja olvashattátok, hogy egy nő bejelentést tett a Decapitated mind a négy tagja ellen, akiket akkor őrizetbe is vett a rendőrség emberrablás vádjával. Ez már önmagában elég durva, azóta viszont újabb fordulat történt, ugyanis most már csoportosan elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítják a zenészeket.

A nő vallomása szerint a Decapitated tagjai meghívták őt és egyik barátnőjét egy italra az augusztus 31-i, Spokane-ban (Washington állam) adott koncert után. A két nő beszállt a zenekar turnébuszába, ahol Michael Lysejko dobos megfogta az egyikük mellét, majd a zenészek lengyelül kezdtek beszélni egymással, a hangulat pedig ijesztőre fordult. A bejelentést tevő nő szerint előbb a frontember, Rafal Piotrowski, majd a többiek is megerőszakolták. A nő még aznap este kórházba került, ahol olyan zúzott sebeket találtak a karján, mintha valaki kicsavarta volna azt, illetve az ujjai is sebesek voltak, ugyanis ököllel verte a falat, miközben megerőszakolták.

A zenészek azért is nagy bajban vannak, mert a rendőrségi kihallgatás során ellentmondásokba keveredtek: Piotrowski a két nő fotóját látva azt állította, sosem látta őket, a gitáros, Waclaw Kieltyka viszont beismerte, hogy látta, amikor az énekes, majd Huber Wiecek basszusgitáros szexelt a nővel a turnébusz fürdőszobájában. Kieltyka hajlandó volt DNS-mintát adni, Piotrowski és Wiecek azonban nem.

Steve Graham, a zenekar ügyvédje mindenesetre bizakodó: állítása szerint több szemtanú is látta, hogy a nő szabad akaratából szállt fel a buszra, majd jó hangulatban és sértetlenül távozott.