Mestermunka a lemez egésze úgy, ahogy van! - Neil Young: 'Before And After' lemezkritika
Ha egyetlen mondattal kellene bemutatnom az anyagot, effélét mondanék: régi és nem nagyon régi idők zenéje, újabb feldolgozásban. Hogy mi vagy ki itt a régi igazából? Talán Neil maga, aki novemberben múlt 78, ám ez csak egy szám, kivált annak tükrében, hogy K. Gyuri bácsi repterén 85 évesen is lobog a szélzsák. Bocs, lehet, hogy ez a mérce nem túl hiteles.
A kanadai születésű dalszerző, énekes, gitáros barátunk viszont megteheti, hogy azoknak a szerzeményeinek a javát rögzítse újra a stúdióban, amelyek a maguk idejében valahogy nem kaptak kellő figyelmet. (Mindenki megérdemel egy második esélyt, nem?) Megjegyzem, az efféle lehetőség a legjobbak kiváltsága. Neki saját archívuma van, másnak saját kártyaszobája.
Lássuk hát, Neil hogyan keverte meg a lapjait, és terítsünk, mit osztott le ezúttal a fiatalabbik öreg! Valóban házfalra vagy homokba írott tartósságú darabokról lenne szó, amint azt a lemezborító sugallja? Szerintem nem, de a tévedés jogát tartsa meg magának a CD francos borítója.
Az azonban nem tévedés, hogy vanmensó megy az elejétől a végéig, minimál hangszereléssel (gitár, szájharmonika, különböző billentyűs hangszerek), tipikusan Neil Young-módra. Nos, ez a körülmény, pontosabban: ez az előadásmód az, ami összekötheti és homogenizálhatja Neil legkülönbözőbb korszakaiban született műveit.
A nyitó darab, az I'm the Ocean a kilencvenes évek közepéből származik, amikor a Mirror Ball című albummal az egyesek által grunge-nak minősített huszonegyedik albumánál tartott. Nem mellesleg, az a Pearl Jammel történt kollaboráció eredménye volt. Ehhez képest az utána következő Homefires 1974-es születésű, de a 2020-ban kiadott archív sorozatából van, hasonló „felállásban”, mint most (vagyis egyedül), az akkori kornak megfelelő akusztikus hangvételt ütve meg. Hová tegyük akkor a Buffalo Springfield 1966-os Neil Young-dalát (Burned), amely látszólag nem illik a sorba? Mégis, hiba lenne azt gondolni, hogy kilóg abból, amit a Before And After anyaga képez.
Ahonnan nem hiányozhat a country-rock éra megidézése (After the Gold Rush), ahogyan a Crazy Horse-é sem. És. Naná, hogy a nevezetes, a grunge kibontakozása szempontjából is fontos Ragged Glory-albumról is felkerült egy nem kifejezetten ottfelejtett szám (a Mother Earth).
Na, ne ijedjetek meg, nincs szándékomban elővezetni a Before And After mind a tizenhárom dalának a történetét. Azt szerettem volna érzékeltetni csak, hogy mennyire durván különböző korban és időben keletkeztek, és képeznek mégis egységes egészet. Olyat, amely mindennel együtt és mindennek ellenére egyfajta (értsd: egyfelé mutató) hangulatot sugallnak. Ami vállaltan befelé fordulós, mégsem megborult. Elgondolkodtatós, de nem akar túlragozni semmit.
Azt pedig végképp nem prognosztizálja, hogy az örökifjú szerző, előadó búcsúra készülne. Most éppen aláhúz, de nem összegez. Nagyon ráér vele, ezt maga is bizonyosan tudja.
Azzal együtt, hogy alighanem a legszebb búcsúdalt választotta az új anyaga zárásául, mégpedig a közelmúltból. A Don't Forget Love a 2021-es Barn című albumáról való. Mostani előadásmódja azonban a maga visszafogottságában is hangsúlyos. Kimondom: mestermunka a lemez egésze úgy, ahogy van!
Na jó, meglehet, hogy az énekes életkora tetten érhető egy-egy időpillanatban. Zavaró repülés azonban még sincs! Mert megesik, hogy egy lámpa nyugodt fénye az, ami épp legjobban esik a szemnek.
Az album dallistája:
01. I’m the Ocean
02. Homefires
03. Burned
04. On the Way Home
05. If You Got Love
06. A Dream That Can Last
07. Birds
08. My Heart
09. When I Hold You In My Arms
10. Mother Earth
11. Mr. Soul
12. Comes a Time
13. Don’t Forget Love
Olasz
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
