Bejelentkezés

x
Search & Filters

A metal, a szamba, és a brazil népzene találkozása - Kiko Loureiro: White Balance CD/DVD (2014) kritika

Elképesztő arc ez a Kiko. Tartuffe-fel meg is állapítottuk, hogy a Teremtő innen nézve elég igazságtalanul osztja el a talentumokat. Kiko hihetetlenül jó gitáros, muzsikus, nagyon tehetséges dalszerző, jól énekel és mindehhez még karizmatikus figura is, egy kimondottan jóképű és jó kiállású rocker. Mielőtt még a cimborák lebuziznak bennünket ("jó" szokásuk szerint) jusson eszükbe, hogy a színpadon (DVD-ről is beszélünk) mennyire nem mindegy, hogy valaki ezzel a megjelenéssel, vagy a pókhasán billegő gitárral nyomja a rockot. Némileg büszke elfogultsággal jegyzem meg, hogy szerencsére rockföldön ez a ritkább, számít a kiállás is, hisz ezzel együtt teljes az élmény. Sokadjára hivatkozunk erre a dolgozatra, de be kell látni, hogy az igénytelen kiállású, koncerten széken ülő, hordótestű, behízott fejű virtuózok többnyire nem a rockerek közül kerülnek ki. Talán nem véletlen.

No persze mégiscsak a zene az első, ez vitathatatlan, de Kiko szerencsére nem a rock David Hasselhoffja, aki kinézetével akarja palástolni univerzális és lenyűgöző tehetségtelenségét. Annyira nem, hogy szülővárosában már hamar híre ment, hogy a brazil kiscsókánál valami nyilván nem kerek, ugyanis három éven keresztül szinte ki sem mozdult a lakásból és csak szívta magába a zenét. A metalt (Angra ugye…), törzsi népzenét, szambát, jazzt.  Aztán a környékbeli muzsikusok csodájára jártak, hogy hová jutott ebbéli eltökéltségében.

Ugorjunk az időben egy nagyot és nézzük meg, hogy tényleg, hová is jutott Kiko, merthogy itt profin felépítve és megkoreografálva a műsort, kienged mindent magából, legalábbis ami a felhalmozott zenei tartalmakat illeti… Bár mi már ezt tudtuk, hiszen meglehetősen alaposan nyomon követjük a munkásságát Angrán innen és túl, annak viszont, akit mi látunk el információval, elmondjuk: Kiko a tökéletességig vitte.

 


Az egyik legjobb gitáros DVD, amit valaha láttam. Képben némi hasonlóságot mutat Steve Vai: Where The Wild Things Are anyagával, de ez szebben fényképezett, nagyobb és impozánsabb színházteremben volt a koncert, ahol a közönség ül és tapsol, jól nevelten. A színpadmászás miatt tehát senkit nem hajítanak vissza a tömegbe, de ez nem is erről szól, noha van itt metal azért rendesen, merthogy Kiko alapvetően mégiscsak egy lóhajú shredder.

De amitől igazán nagyszerű ez a film- és hanganyag, az maga a főhős és az ő sokoldalúsága. Egy igazi gitárhős blokk után (a doboknál Virgil Donatival), egyszál klasszikus gitár, majd az angrás gitáros cimborával elénekelt csodaszép duettet követően érkezik az új (tokásabb) jazzer kísérőzenész-csapat, de olyan finom latin-jazz műsor veszi kezdetét, hogy csak nézünk ki a fejünkből és párásodik a szemünk... Természetesen a műsor utolsó harmadára újra előkerül a csodaszép Ibanez Kiko-100 TRR modell és ezúttal még hansúlyosabban minden egyben, amit csak tud: metal, szamba, brazil népzene, természetesen nem spontán turmixban, hanem szépen megkomponált dalokba öntve.

Nálunk nem forgalmazzák a DVD-t, de én mindenkit bíztatok a beszerzésre, mert nem megoldhatatlan feladat, de nagyon nagy kincs.

 

 

Túrisas

 

Forrás: Dionysos Rising
 

Címkék: 
Kiko Loureiro