A Metallica albumai a leggyengébbtől a legjobbig
A Metallica kétségkívül minden idők egyik legnagyobb hatású zenekara és igencsak impozáns diszkográfiát tudhatnak magukénak 1983 óta. A Kerrang! szerkesztősége úgy döntött, megpróbálja sorba rendezni a banda eddigi albumait a legrosszabbtól a legjobbig, még akkor is, ha néhány helyezéssel magukra vonják a rajongók haragját.
11: Death Magnetic (2008): az általános vélekedés szerint pocsékul sikerült St. Anger után a Death Magnetic-et sokan kitörő örömmel fogadták, hiszen a zenekar visszatért a régi hangzásához, azonban pont ebből fakad a probléma is, mivel ezek a dalok érezhetően a közönség kiszolgálására készültek és Hetfield-ék inkább csak megpróbálták imitálni a régi Metallica-t, ahelyett, hogy valóban visszatértek volna a klasszikus vonalhoz.
10: St. Anger (2003): a St. Anger a megjelenésekor még jó kritikákat kapott, később azonban már mindenhol csak lehúzták és lássuk be, nem is ok nélkül. A St. Anger talán a banda legnehezebb és legzavarosabb időszakában készült, de így is csak annyi jót lehet elmondani róla, hogy nélküle valószínűleg már nem létezne a Metallica.
09: Reload (1997): egy interjúban még maga Lars Ulrich is beismerte, hogy nem emlékszik a Reload minden dalára és meg is tudjuk érteni: vannak ugyan kifejezetten jó pillanatok a lemezen (például a The Memory Remains, a Bad Seed és a Low Man's Lyric), de elég sok a tölteléknóta is. A Reload-ot sokan egyértelmű kudarcként állítják be, és bár ez túlzás, az tény, hogy valószínűleg senki sem ezt tartja a kedvenc Metallica albumának.
08: Lulu (2011): nehéz lenne védeni a Lulu-t, azt viszont el kell ismerni, hogy jó eséllyel a Metallica az egyetlen metal banda, amely be mert vállalni egy ilyen lemezt. A bátor kísérletezés tehát mindenképpen plusz pont és akadnak jó dalok az albumon (például a Mistress Dread), ugyanakkor az egyik kritikus egyenesen azt állította, hogy ez a lemez tönkreteheti a Metallica egész karrierjét. Ez persze nem történt meg, de sok rajongó valószínűleg szívesen elfelejtené a Lou Reed-del közösen elkészített anyagot.
07: Hardwired... To Self-Destruct (2016): több elődjével ellentétben a 2016-os Hardwired...-ön egyértelműen érződik, hogy a zenekar tagjai hittek ezekben a dalokban és szívüket-lelküket beletették, ennek eredménye pedig egy erős album lett, olyan kifejezetten jól sikerült számokkal, mint az Atlas, Rise! és a Moth Into Flame.
06: Load (1996): a Load-nál bizonyos szempontból pont fordított a helyzet, mint a St. Anger-nél, ugyanis ez az album eleinte gyengének tűnt, de idővel kiderült, hogy egyáltalán nem is olyan rossz - és bár nyilván nem mindenkinek jött be ez a lazább, bluesosabb hangzás, azt el kell ismerni, hogy a The Outlaw Torn és az Until It Sleeps egyértelműen a zenekar erősebb pillanatai közé tartoznak.
05: Metallica (1991): a Fekete Albumnak köszönhetően egy új generáció ismerkedett meg a bandával és vált a rajongójukká, a lemez jó néhány dala pedig igazi klasszikus lett az évek során - gondoljunk csak az Enter Sandman-re, a Sad But True-ra, a The Unforgiven-re, vagy a Wherever I May Roam-ra.
04: Kill 'Em All (1983): a lemez hangzását ugyan lehet kritizálni, az viszont vitán felül áll, hogy a Metallica már a legelső albumával megmutatta, hogy kiemelkednek a mezőnyből és olyan dalokat tudnak írni, mint a Hit The Lights, a Whiplash, a The Four Horsemen és a Seek & Destroy.
03: Ride The Lightning (1984): bár csak egy év telt el a Kill 'Em All és a Ride The Lightning között, a Metallica egy minden szempontból profibb, érettebb és megfontoltabb zenekar lett ilyen rövid idő alatt is. Sokan ezt tartják a nagybetűs Metallica Albumnak és kétségtelen, hogy valóban egy igazi mesterművel van dolgunk.
02: ...And Justice For All (1988): a basszushangzást leszámítva nehéz lenne gyenge pontokat találni a Metallica 1988-as albumán. Igazi csúcsteljesítményt hallhatunk a bandától, a dalok pedig keményebbek és súlyosabbak lettek a korábbi lemezekhez képest.
01: Master Of Puppets (1986): a lista első helyére pedig a Master Of Puppets került, amit sokan nemcsak a Metallica, hanem az egész heavy metal műfaj egyik legjobb albumának tartanak - és nem is alaptalanul. Ezen a lemezen tényleg minden kifogástalan, nincs üresjárat és nincs gyenge dal. Igazi mestermű.