Bejelentkezés

x
Search & Filters

"A metalos közösség nagyon befogadó és összetartó"



A Korn két gitárosa, Brian "Head" Welch és James "Munky" Shaffer a Metal XS-nek adtak interjút, amelyben a metal népszerűségéről és a metalos közösség erényeiről beszéltek.
 
Munky: "Én úgy látom, hogy a metal egyre népszerűbb és elfogadottabb, és nagyjából már a metal zenekarokhoz kapcsolódó stigmák és előítéletek is megszűntek, de persze azért még mindig vannak olyanok, akik csak a halálfejeket és a lángokat látják ebben az egészben, pedig valójában sokkal többről szól. Minket ez az úgynevezett 'agresszív zene' tesz teljessé. Hozzánk tartozik. Ettől érezzük egésznek a lelkünket."
 
 
 
Head: "Ráadásul ez egy igazi közösség. A világ alapból nagyon megosztó a vallás, a politika és hasonlók miatt. Rengeteg a konfliktus és a széthúzás, a metalos közösség viszont nagyon befogadó és összetartó. Nemrég Dániában játszottunk, ahol fellépett még a Judas Priest és a KISS is, a közönség pedig egyformán örült minden bandának, mert tisztelik egymást és a különböző alműfajokat. Nyilván nem mindig van ez így, de én általában ezt tapasztalom, és nagyon szeretem is ezt a közösségben."