Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Mi egy cover band vagyunk akik hűen az eredetihez eljátsszák a Guns N' Roses dalokat" - Dogs N' Roses interjú



A Dogs N’ Roses, ahogy a név is sejteti egy Guns N’ Roses feldolgozás zenekar, de mégsem tribute, mivel nem próbálnak úgy kinézni, mint az eredeti tagok és a hangzás sem lehet ugyanolyan, hiszen a legnagyobb különbség, hogy nekik női énekesük van. Pallagi Attilával, a zenekar gitárosával beszélgettünk.
 
Rockbook: - A bemutatkozótokból is kiderül, hogy korábban a Hoddog nevű csapatban zenéltetek együtt. Annak a zenekarnak miért lett vége?
 
Pallagi Attila: - Nem lett vége, a dobosunk fél évre Németországba költözött munka miatt, de mielőtt dobbantott még feldobolt 3 új saját dalt, amiket jövő év elején fogunk mi is felvenni, csak az év végi sok koncert és egyéb programok miatt kicsit eltoltunk, mondjuk egy nyugis januárra. Több videoklip ötletünk is van, pár feldolgozás felvétel is van még a tarsolyunkban, szóval fogtok még a Hoddogról hallani. 
 
Rockbook: - És hogy alakult a Dogs N’Roses?
 
P.A.: - Horváth Miklós szóló gitárosunknak volt Zsófival egy ugyanilyen projectje, ahol guns dalokat játszottak, de az csak egyszeri alkalom volt, más zenészekkel. Harnos Máté Hoddog bőgőssel ott is voltunk azon a koncerten és mondtuk is egymásnak, hogy velünk mennyivel jobb lehetne. Aztán Miki beszállt a Hoddogba, ami akkor még csak trió volt, majd egy óvatlan pillanatban feltette nekünk a kérdést, hogy nem-e csináljuk meg még egyszer Zsófival a Guns projectet, persze volt kedvünk, az alapvető különbség az volt, hogy jóval szervezettebbek voltunk és ezúttal hosszú távra terveztünk.
 
 
Rockbook: - Hoddog, Dogs N’ Roses… adja magát a kérdés: miért éppen a kutyák? 
 
P.A.: - Még a kilencvenes években egyszer egy büfé kocsi oldalára láttam kiírva azt, hogy ’hoddog’, két d-vel, és akkor eldöntöttem, hogy egyszer majd lesz egy ilyen nevű zenekarom és amikor összebútoroztunk az ex-falanga tagokkal, akkor adta magát a helyzet, hogy kell egy új név, és nem is vettük annyira komolyan a dolgot, hogy mindenáron egy új világot megváltó dolgot csináljunk, csak valami egyszerű paraszt rockot, ahol ötvözzük a blues rockot a motorhead-el  valamint az én stoner rockos, 70 évek beli hatásaimat, ez lett a Hoddog, ahová Miki érkezésével megérkeztek a Slash-es gitárhangzások is. 
 
Rockbook: - A Hoddoggal voltak saját dalaitok is. A Dogs N’ Roses esetében is elképzelhető ez?
 
P.A.: - Alapvetően nem volt ilyen terv, de mivel most változott a zenekar felállása, valamint eléggé aktívak vagyunk és biztos, majd belénk fognak itt-ott kötni, hogy szép-szép, de nem tudunk dalokat írni – miért ne tudnánk – ezért hamarosan eljutunk arra a pontra, hogy nekiállunk 1-2 dalnak. Csapda persze van ezzel kapcsolatban, hiszen mindenki eleve a guns nótákhoz fogja hasonlítani, és ez meg olyan mint, egy új star wars film, ha olyan mint a régi az a baj, ha nem olyan meg az a baj. Arról beszéltünk már, hogy amikor bármelyik bandánkkal saját dalt írunk próbáljuk eredetire, másra nem nagyon hasonlóra hangszerelni, stb, na, most az ellenkezőjét kéne csinálni, direkt jó guns-osra, hogy aki hallja egyből csettintsen, hogy ez olyan mint a guns. Ötletek vannak, majd alakul. Egyébként a Hoddogal van egy saját dalunk amiben Zsófi vendégszerepel, tehát az is mutatja, hogy nem idegen számunkra az alkotás, nemcsak másolni tudunk, de az egy Hoddog dal, az nem az előbb elmondottak alapján íródott.
 
Rockbook: - Sok tribute zenekarral ellentétben ti nem próbáljátok külsőségekben utánozni a „nagyokat”. Miért nem tartottátok ezt fontosnak?
 
P.A.: - Nos, ez is egy kényes téma. Van egy olyan vonal, akik utálják a tribute zenekarokat, mert elveszi a lehetőséget a saját zenét játszó bandáktól és őszintén megmondom, hogy ebben van is igazság, csináltam már mind a kettőt és tudom, hogy melyikkel nehezebb illetve könnyebb előre lépni. De az szerintem szánalmas, ha megpróbálsz úgy öltözködni, viselkedni, mintha valaki más lennél, órákat töltve a youtube előtt lemásolni a mozdulatokat, parókák, műbajuszt, stb-t tenni. Mi nem erre vállalkoztunk, nincs is benne a nevünkben, hogy tribute, mi cover band vagyunk akik eljátsszák a dalokat, szerintem jó, hűen az eredetihez, egyetlen egy alapvető eltérés van, hogy nálunk női énekes van, aki a saját hangján a saját adottságaival interpretálja a dalokat, ezt tudjuk nyújtani, nem is szándékozunk ezen változtatni.
 
Rockbook: - Mely dalokból áll a repertoárotok, és mi alapján válogattátok össze ezeket?
 
P.A.: - Főleg a korai időszakot, tehát az Appetite for Destruction lemez dalait játsszuk kiegészítve egy-két dallal az Illusion és a Lies lemezekről, tehát a nyersebb agresszívebb dögösebb dalokról van szó, szintetizátorok, háttérvokalista csajok, loopok, dj-k, minden nélkül, csak pure rock. A felállás változás miatt kicsit a repertoár bővítése kicsit megakadt, de még van legalább 5 dal amit meg fogunk tanulni.
 
 
Rockbook: - Milyen helyszíneken szoktatok fellépni?
 
P.A.: - Veszprémben az Eszpresszón kívül már mindenhol játszottunk, a Metró és a Szigony két olyan kis klub ahol nagyon jól érezzük magunkat. Van egy szabadtéri fesztivál nyáron az IMU, Íródeák Művészeti Udvar, ahol szintén gyakori fellépők vagyunk. Valamint játszottunk már Csóron, Balatonalmádiban, Zánkán az Alfa Romeo találkozón, Székesfehérváron, most ugye Budapesten is egy rövid koncertet, januárba Oroszlányba hívtak minket, valamint tervben volt némi segítséggel egy Cseh-Lengyel hétvégi túra, de most ez is tolódott, a ritmus szekció csere miatt.
 
Rockbook: - A helyszíneken, ahol felléptek, hogyan fogadják a zenekart? A GNR dalok mennyire garanciák egy jó bulihoz?
 
P.A.: - Alapvetően jól, ez egy olyan zene, amit azért mindenki ismer, Balatonalmádiban a strandról kijövő emberek is élvezték, nagymamák és unokák is, tehát ez egy olyan rock zene, ami azért ha normálisan működnének Magyarországon a dolgok, akkor a rádióban is szólna, de ez egy másik történet. Egy olyan fellépésünk volt, amikor belekezdünk egy arc hangosan felkiáltott, hogy nehogy már guns-t játszunk és kiment, 10 meg bejött, szóval az is mindegy, mindenkit nem lehet boldoggá tenni.
 
Rockbook: - A We Will Rock You tehetségkutatón találkozhatott veletek a közönség. Milyen indíttatásból jelentkeztetek a versenyre? 
 
P.A.: - Találkozott már előtte is, nem friss zenekarként mentünk oda, viszont jól jött ki, mert a nyár végén tudtuk hogy ez lesz, erre készülni kell, így az új dobossal és bőgőssel tudtunk magunknak adni egy határidőt, amire kész kell lenni és jól össze is olajozódott a zenekar, zeneileg is, barátilag is és szervezésben is,  Fumio nemzetközi cégnél dolgozik, gyakran kell neki külföldre utaznia, Tominak és nekem családom is van, valamint nekem a Hangadók zenekarral kb évi 30 fellépésem, szóval ügyesen kell összeegyeztetni a dolgainkat, de sikerült felkészülnünk decemberre a teljes programmal, szóval innen már könnyű lesz.
 
Rockbook: - Mint második legjobb zenekar, elnyertétek a WWRY különdíját, amihez gratulálunk! Szerintetek mekkora létjogosultsága van egy ilyen tehetségkutatónak?
 
P.A.: - Örültünk, hogy van egy tehetségkutató, ahol a rock zenére kíváncsiak és főleg angol nyelvűre, mert amúgy 38 évesen már nem mennék el egy olyanra ahol abba kötnek bele, hogy miért nem vagyunk fiatalok, meg miért torz a gitár, voltunk már olyanan, semmi értelme.
 
 
Rockbook: - Tavasszal egy cseh-lengyel mini turnéra készültök. Milyen egyéb terveitek vannak még a jövőre nézve? 
 
P.A.: - Nos, amint mondtam, ez lehet, hogy ősz lesz, Krakkóban van egy ismerősöm, aki felajánlotta, hogy segít, látok is rá esélyt, hogy összejöjjön, mert közben én felvettem a kapcsolatot több klubbal is Prágában és Brno-ban, de sok egyeztetés kell még, hogy összejöjjön, ha lenne egy managerünk, lehet gyorsabban menne.
 
Rockbook: - Szerintetek miben rejlik az anyazenekar, a Guns N’ Roses ereje?
 
P.A.: - Jókor voltak jó helyen, jó időben. A nyolcvanas években sok volt már a műanyag zene, a rockban is és az emberek nem arra vágytak, akkor jött a Guns és a nyers erővel teret tört magának, de a nyers erő magában kevés lett volna, ha nem írnak nagyon jó dalokat, akkor eltűntek volna mint bármelyik más zenekar. Ezek a dalok időtlenek, jól szóltak 1987-ban is, meg 2017-ben is, idén pont koncertünk volt, az Appetite megjelenésének évfordulóján, lemezes sorrend alapján játszottuk el a lemez nagyját, működött, a megjelent tömeg érezte, hogy ez speciális pillanat, szerencsére megvan videón is.
 
Rockbook: - Ha kiadnának még egy albumot a jelenlegi felállással, az szerintetek milyen lenne? Tudnának olyat produkálni, mint a korai korszakukban?
 
P.A.: - Remélem ki fognak, a mostani kaszálásért ez a minimum fizetség a rajongóknak. A Slash szóló lemezek jók, a Chinese Democracy egy jó Axl szólólemez volt, csak más néven jelent meg. Duff a Walking Papers-el jó lemezeket csinál. Ha Izzy-t be tudnák vonni legalább a dalszerzésbe, akkor csodák is történhetnek. Én szeretném, csak azt kell felfognia mindenkinek, hogy nem 1991 van, nincs MTV, nem lesznek milliószor lejátszott klipek, nem lesz minden tinédzser Axlbe szerelmes, tehát nem lehet ugyanarra a hype-ra számítani, szóval nem szabad azt kitűzni célul. De én midnenképp kíváncsi vagyok rá.
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Faddi Adrienn, Kovács Antal, Rajcsányi Viktor
 
A Dogs N' Roses Facebook oldala itt elérhető.
 
A Rockbook Rockmagazin támogatója a Hangfoglaló Program.