Bejelentkezés

x
Search & Filters

Michael Starr nem nyújt békejobbot azoknak a zenészeknek, akik utálták a Steel Panther-t



A Steel Panther frontembere, Michael Starr a detroiti WRIF rádiónak adott interjút, amelyben arról kérdezték, hogy elásta-e már a csatabárdot azokkal a zenészekkel, akiknek kezdetben ellenérzései voltak a bandával szemben.
 
"Én nem nyújtok békejobbot azoknak, akik utálnak engem vagy minket, mivel nem hiszem, hogy nekem kellene lépnem ez ügyben. Egyébként még soha senki nem jött oda hozzánk azzal, hogy gyűlöli a bandát. Vagy levegőnek néznek minket, vagy teljesen átlagosan viselkednek, úgyhogy élőben semmit sem tapasztalunk ebből. Persze nincs azzal baj, hogy nem mindenki szereti a zenénket. Ízlések és pofonok. A művészet amúgy is teljesen szubjektív, és ha valakinek nem jön be, amit csinálunk, nyugodtan hallgasson mást! Szerintem mi már eléggé megedződtünk. Amikor először megjelentünk a fesztiválokon ezekben a ruhákban, mindenki csak lesett, hogy mégis kik vagyunk és mit akarunk, aztán jött a következő lépcsőfok, amikor tíz héten át játszottunk a Judas Priest vendégeként Amerikában. Az is elég komoly kiképzés volt. Szóval megértjük és elfogadjuk, ha valaki nem bír minket, de akkor is jók vagyunk!"