Bejelentkezés

x
Search & Filters

Minden idők leglátogatottabb koncertjei



A koncertek mindig különleges élményt nyújtanak, amit össze sem lehet hasonlítani az otthoni zenehallgatással. Sokan a klubkoncerteket preferálják, ahol csak pár száz rajongó gyűlik össze családias hangulatot teremtve, de az is hatalmas élmény, ha több ezren éneklik együtt a kedvenc zenekaruk dalait. Időnként pedig több mint egymillióan gyűlnek össze és ezek az események fontos kulturális mérföldkőként vonulnak be a történelembe. Az Ultimate-Guitar csapata most minden idők nyolc leglátogatottabb koncertjét gyűjötte össze.
 
8: Paz Sin Fronteras II. Résztvevők száma: 1,1 millió. Az első Paz Sin Fronteras-t 2008-ban tartottak és azt ünnepelték vele, hogy lezárult a Kolumbia, Venezuela és Ecuador közti diplomáciai válság. Ekkor nagyjából 300 ezren gyűltek össze a Kolumbia és Venezuela határán fekvő Simón Bolívar hídnál, egy évvel később pedig már több mint egymillióan voltak a rendezvényen, amely ekkor amerikai politikusok támogatásával jött létre azzal a céllal, hogy a fiatalok ne kövessék el az előző nemzedék hibáit. Az eseményen fellépett Juanes, Amaury Pérez, Juan Fernando Velasco, Danny Rivera és Luis Eduardo Aute, és élő televíziós közvetítés is volt.
 
 
 
7: Jean Michel Jarre - Rendez-vous Houston. Résztvevők száma: 1,5 millió. Jean Michel Jarre népszerűsége folyamatosan növekszik a 70-es évek óta, így nem meglepő, hogy 1986-ban éppen őt kérte felk a Houstoni Operaház igazgatója, hogy lépjen fel a Texas és Houston fennállásának 150., valamint a NASA megalapításának 25. évfordulójára rendezett eseményen. Január 28-án azonban tragédia történt: a Challenger űrrepülőgép felrobbant és bár Jarre le akarta mondani a koncertet, a NASA űrhajósai végül meggyőzték, hogy lépjen fel elhunyt társaik tiszteletére. A rendezvényt április 5-én tartották, de korántsem ment simán: a nagy eső és szél tönkretette a színpadi felszerelés egy részét, a tűzoltók, a rendőrök és az FBI emberei folyamatosan munkában voltak, így az is csoda volt, hogy egyáltalán sikerült megtartani a koncertet, amelyen nagyjából másfél millióan vettek részt.
 
 
 
6: A The Rolling Stones koncertje a Copacabana Beach-en. Résztvevők száma: 1,5 millió. A 2005-ös A Bigger Bang album megjelenése után a The Rolling Stones kétéves turnéra indult, amellyel több mint félmilliárd dollárt kerestek, ráadásul minden idők egyik legnagyobb koncertjét is megtartották 2006. február 18-án a híres brazíliai Copacabana Beach-en, ahol másfél millióan nézték meg Mick Jagger-éket az egyébként ingyenes rendezvényen.
 
 
 
5: A philadelphiai Live 8. Résztvevők száma: 1,5 millió (más források szerint "csak" 600-800 ezer között). Bob Geldof és Midge Ure úgy döntött, felélesztik a 80-as évek legendás jótékonysági koncertsorozatát, a Live Aid-et és 11 koncertet szerveztek Live 8 néven. A leglátogatottabb a philadelphiai volt 2005. július 2-án olyan nevekkel, mint a Linkin Park, a Bon Jovi, Kanye West, a Def Leppard és Stevie Wonder.
 
 
 
4: A moszkvai Monsters of Rock. Résztvevők száma: 1,6 millió. A több évtizednyi politikai elszigeteltség után a Szovjetunió polgárai alaposan ki voltak éhezve az új zenékre és 1991-ben végre hozzájuk is elért a Monsters of Rock a moszkvai Tushino Repülőtérre. Az 1,6 millió fős tömeg olyan zenekarok koncertjeire tombolhatott, mint a The Black Crowes, a Pantera, a Metallica, az AC/DC és az orosz E.S.T. A régi rendszer szétesése és a gazdasági válság közepette megrendezett esemény előzetesen megosztotta a társadalmat, de végül fontos szerepet játszott az orosz kultúra megváltoztatásában.
 
 
 
3: Jean Michel Jarre - Paris La Défense – Une Ville En Concert (az 1990-es Bastille napon). Résztvevők száma: kétmillió. A franciák július 14-én tartják Bastille nap elnevezésű nemzeti ünnepüket, amelyen mindig hatalmas rendezvényeket tartanak, de a legnagyobb az 1990-es párizsi Jean Michel Jarre koncert volt, ahol a zenész a Grande Arche-t és más legendás épületeket használt kivetítőként a nem mindennapi látványelemekkel teletűzdelt műsorához. A kétmilliós tömeg egészen a Diadalívig megtöltötte a várost.
 
 
 
2: Jean Michel Jarre Moszkva 850 éves fennállásának tiszteletére tartott koncertje. Résztvevők száma: 3,5 millió. Igen, már megint Jean Michel Jarre, aki 1997 szeptemberében a Moszkva alapításának 850. évfordulójának tiszteletére adott elképesztő méretű koncertet, amelyre nem kevesebb, mint három és fél millió ember volt kíváncsi.
 
 
 
1: Rod Stewart koncertje a Copacabana Beach-en. Résztvevők száma: 3,5 millió. Ugyan a Stonesnak sincs oka szégyenkezni a másfél milliós Copacabana-i koncertjükkel, Rod Stewart ezt jócskán felülmúlta 11 évvel korábban, 1994. december 31-én, amikor is a legendás partszakaszon búcsúztatta az óévet három és fél millió érdeklődő társaságában. Ezzel a mai napig Stewart büszkélkedhet a leglátogatottabb koncert titulussal, amely a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.