Bejelentkezés

x
Search & Filters

Minden ok nélkül tartóztatták le a Rotting Christ két tagját Grúziában



Nem éppen a tervek szerint alakult a görög Rotting Christ grúziai koncertje, ugyanis a zenekar két tagját, a Tolis testvéreket őrizetbe vették. Az esetről maga a frontember, Sakis Tolis számolt be.
 
"Április 12-én kora reggel érkeztünk meg a grúz fővárosba, Tbiliszibe. Az iratok szokásos ellenőrzése után engem és a testvéremet megállítottak a rendőrök a reptéren, majd felszólítottak minket, hogy kövessük őket, mondván, hogy még fel kell tenniük néhány kérdést, mielőtt beléphetnénk az országba. Ehelyett azonban elvették az útlevelünket és a telefonunkat és egy cellába zártak minket. Amikor a letartóztatás okát kérdeztük, annyit mondtak, hogy ez "bizalmas információ". Tehát mindenféle hivatalos indoklás nélkül kellett ülnünk egy kicsi, koszos cellában, és még csak nem is telefonálhattunk sem az ügyvédeinknek, sem a görög nagykövettségnek 12 órán keresztül. Szerencsére csak a Tolis név szerepelt a listájukon, így a zenekar másik két tagja tudott egyeztetni a helyi koncertszervezővel, majd ügyvédekkel, újságírókkal és aktivistákkal is felvették a kapcsolatot, így végül elengedtek minket. Mint kiderült, azért szúrtak ki bennünket, mert sátánistának tartanak minket és szerintük fennáll a veszélye, hogy terrorcselekményt hajtunk végre. Végül azonban minden jól alakult, sőt, még a koncertet is meg tudtuk tartani, ami egyébként remekül sikerült. Ezúton is köszönjük a grúz metal-testvéreink támogatását!"