Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Mötley Crüe tíz legőrültebb pillanata



Aki figyelemmel kísérte a Mötley Crüe pályafutását vagy látta a márciusban bemutatott The Dirt című filmet, az jól tudja, hogy számtalan őrült sztori történt a zenekarral, amelyek közül a Louder most tízet gyűjtött össze.
 
10. a pokoli lakás: a banda kis híján belefulladt a mocsokba a Sunset Strip-en lévő lakásában. A legkomolyabb problémát talán a csótányok jelentették, amelyek teljesen ellepték az ingatlant, a zenészeknek pedig nem volt pénzük rovarirtóra, ezért öngyújtóval és hajlakkal próbáltak végezni velük. A WC-papír is rendszeresen hiánycikknek bizonyult, ezért zoknit, szórólapokat és magazinokat használtak helyette.
 
9. a burritós dezodor: a zenekar tagjai úgy próbálták leplezni a barátnőik előtt, hogy szexeltek a groupie-kkal, hogy tojásos burritót rendeltek a Noggles nevű étteremben és ezzel dörzsölték be a farkukat. Az eszükbe sem jutott, hogy egyszerűen csak megmossák a mosdóban.
 
8. a nem túl higiénikus fogadás: Tommy Lee és Nikki Sixx egyszer fogadást kötöttek, hogy melyikük tud tovább felszedni groupie-kat zuhanyzás nélkül. A verseny hetekig húzódott, akkor azonban már a legelkötelezettebb hölgyrajongók sem bírták ki hányás nélkül az együttlétet.
 
7. szex a Jaguarért: Tommy Lee egyszer csak azért szexelt egy túlsúlyos rajongóval, hogy utána vezethesse a nő Jaguarját. Vince Neil visszaemlékezése szerint amint vége lett az aktusnak, Tommy már öltözött is és indult a kocsihoz.
 
6. szex stúdiózásért: ennek a sztorinak is Tommy Lee a főszereplője: a banda egy háromszámos demót szeretett volna felvenni, időközben azonban elfogyott a pénzük. Szerencsére a hangmérnök nő volt, Tommy pedig szexelt vele, hogy tovább stúdiózhassanak ingyen. 
 
5. balhé az álruhás zsarukkal: Nikki éppen a Rainbow bárban volt Lita Ford-dal, amikor meglátta, hogy néhány motoros lányokat zaklat az utcán és úgy döntött, közbelép. A szó nem használt, ezért az egyiküket arcon ütött az övcsatjával. Ezután derült ki, hogy a motorosok álruhás rendőrök voltak, akik még el is törték Niki arccsontját, mielőtt bevitték volna a börtönbe. Ez az incidens ihlette a Knock 'Em Dead, Kid című dalt.
 
 
 
4. Razzle halála: 1984-ben Vince Neil a Hanoi Rocks tagjaival bulizott az otthonában, és idő előtt elfogyott az alkohol. Az énekes már részeg volt, mégis autóba ült a Hanoi Rocks dobásával, Nicholas "Razzle" Dingley-vel. Az este karambollal végződött, amelyben Razzle meghalt, a másik autó utasai pedig megsérültek. Neil-t 30 nap börtönbüntetésre ítélték, de jó magaviseletért 15 nap után kiengedték.
 
3. félelem és öngyűlölet: az öngyűlölet, az unalom, a végtelen piálás és a folyamatos turnézás különösen Tommy Lee-t és Nikki Sixx-et viselte meg, akik üvegeket törtek szét egymás fején, villanykörtéket nyeltek le poénból, kidobtak egy ágyat a hotelszobájuk ablakán egy Mercedesre, Lee pedig fel is gyújtott egy ágyat egy svájci szállodában, a legdurvább pedig talán az volt, amikor feldugott egy telefonkagylót az egyik groupie-ba és megpróbálta felhívni a lány anyját.
 
2. halálközeli élmények: Nikki Sixx 1987-ben kis híján meghalt herointúladagolásban, mégis az volt neki az első, miután hazament, hogy ismét belőtte magát, reggel pedig arra tért magához, hogy a vére szétspriccelt az egész szobában. Ezek az élmények ihlették a Kickstart My Heart-ot.
 
1. egy őrült naplója: megoszlanak a véleménye, hogy ez a sztori valóban megtörtént-e, de a legenda szerint a Mötley Crüe és Ozzy Osbourne közös turnéján a Sötétség Hercege előbb felszívott néhány hangyát, majd felnyalta a saját és Nikki Sixx vizeletét is.