Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Mr. Big gitárosának 40 évre volt szüksége ahhoz, hogy megvalósítsa, amire gyerekként vágyott



Paul Gilbert-et a legjobb gitárosok közé sorolják a rockzenéért rajongók, ő azonban egy friss interjúban azt mondta, 40 évre volt szüksége ahhoz, hogy megvalósítsa, amire gyerekként vágyott, pedig látszólag nem nagy dologról van szó.
 
"40 év után végre úgy játszom a gitáron, ahogy már azelőtt szerettem volna, hogy gitár került volna a kezembe. (nevet) Nyolcévesen találtam ki, hogy zenélni szeretnék, mert imádtam a Led Zeppelin-t és a rock 'n' rollt. Megkaptam a gitárt, hallottam a fejemben a dallamokat, de valamiért nem tudtam eljátszani ezeket. Aztán én is úgy tanultam, mint a többség: jártam tanárhoz és magamat is próbáltam fejleszteni, de megfeledkeztem az eredeti célomról: arról, hogy eljátsszam a fejemben lévő dallamokat. Aztán amikor ismét ráeszméltem erre, nagyon dühös lettem, mert úgy éreztem. már igazi profinak kellene lennem. (nevet) Úgyhogy ismét az lett a célom, hogy eljátsszam azt, amit a fejemben hallok, és úgy öt-hat éve végül sikerült is, és ennek köszönhető, hogy jobb gitárossá és dalszerzővé váltam."
 
 
Paul Gilbert zenekara, a Mr. Big is fellép július 26-án a székesfehérvári Fezen fesztiválon, többek között a The Prodigy és Richie Kotzen társaságában.