Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nagy dobásra készülnek a magyar Guns N’ Roses tribute banda egykori tagjai



Különleges koncerttel ünneplik debütáló albumuk 10 éves jubileumát a Hollywood Rose egykori tagjai. A zenészek szeptember 20-án újra összeállnak és egy egyszeri, speciális buli keretében eljátsszák a Minimal Design teljes anyagát. Az eseménynek a budapesti Metro Club ad otthont, ahol két vendéggel kiegészülve áll a közönség elé a csapat. 
 
A Guns N’ Roses munkássága előtt tisztelgő Hollywood Rose igen szép sikerekkel tudhat maga mögött: a 2003 óta működő zenekar nem csak Magyarországon, hanem külföldön is rendszeresen koncertezik és a számtalan tagcsere ellenére is mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. A banda ráadásul azon kevés tribute csapatok közé tartozik, mely saját dalokat tartalmazó kiadványokkal is büszkélkedhet – pályafutása során több albumot is kiadott a zenekar, az elsőt 2009-ben Minimal Design címmel.
 
„A debütáló lemezünk akkoriban nagyon sikeres volt, csak azért nem toltuk jobban, mert nyilvánvalóan a Guns N’ Roses dalaira épülő koncertek alapozták meg a zenekar bevételét. Ezt persze utólag nagyon bánjuk” – magyarázza Takács Vilkó, a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, aki 2007. és 2014. között játszott a bandában. „Néhány évvel később jelent meg a szintén saját dalokat tartalmazó Piknik a Holdon című albumunk, ami több ezer példányban kelt el, viszont komolyabb promóció és menedzseri háttér hiányában a feledés homályába veszett.”
 
 
Az idén 10 éves Minimal Design készítésekor Jesse James, azaz Varga László volt a Hollywood Rose énekese, Vilkó mellett pedig Venyercsán Zsolt és Dénes Viktor is tagja volt a zenekarnak. Miután a lemez a Hollywood Rose történetében mérföldkőnek számít, annak ellenére, hogy már egyikük sem játszik a csapatban, fontosnak érezték, hogy a jubileumi évben valamilyen formában megemlékezzenek róla. Mindnyájan úgy gondolják, a Minimal Design dalai megérdemlik, hogy a közönség élőben is hallhassa őket, amire szeptember 20-án egy speciális koncert keretében sort is kerítenek. 
 
A zenészek aznap este a budapesti Metro Clubban csapnak a húrok közé a Ganxsta Zolee és a Kartel dobosaként ismert Gergöly Mátyással, és az Asphalt Horsemenben basszusgitározó Megyesi Balázzsal kiegészülve. A különleges eseményen elhangzik a Minimal Design teljes anyaga, de több meglepetéssel is készül a csapat. A születésnapi koncert előtt a Whiskey Roll melegíti a közönséget.