Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nagy Feró: az unokáimmal szeretek játszani, az a legjobb elfoglaltság a világon



Bár koncerteken egyelőre sajnos nem találkozhatunk kedvenceinkkel, szeretnénk, ha a kapcsolat továbbra is megmaradna az előadók és a közönség között, ezért új interjúsorozatba kezdünk, amelyből megtudhatjátok, hogy a zenészek mivel töltik ezt az időszakot, miket szeretnek a legjobban és persze hogyan készülnek a visszatérésre és az újabb találkozásra veletek. Most Nagy Feró és a Beatrice egyik gitárosa, Tari Botond meséltek a kedvenceikről.
 
Rockbook: - Mivel töltitek otthon az időtöket? Hogy néz ki most egy átlagos napotok?
 
Feró: - Legtöbb időmet a kertben töltöm, ahol mindig van mit csinálni. Minden nap bogarászok kint valamit. Ezen kívül a stúdiómban is sokat szoktam ülni, ahol a rádióműsoromat is tudom rögzíteni, de az új Ricse dalokkal is szoktam foglalkozni. 
 
Tari Botond: - Sajnálom, hogy ilyen okból szakadt ránk/rám ez a rengeteg idő, de összességében kapóra jött, mert már évek óta gyűjtöm a hangszereket és legalább másfél éve tervezem megépíteni a saját házi stúdiómat, ám idő hiányában ez mostanáig elmaradt. Ez persze azzal járt, hogy a ház minden pontján volt valamim. (A gardrob polcán például pont elfér egy szinti, stb. :) ) Arról nem is beszélve, hogy a kilenc hónapos kislányom előszeretettel mászott a veszélyes cuccaim közé.
 
Amikor a jelenlegi helyzet kialakult rájöttem, hogy úgy tudom azt a leginkább a hasznomra fordítani, ha végre belevágok. Vagyis létrehozom azt a helyet, ahol éjjel-nappal zavartalanul dolgozhatok és én sem zavarok. Elkészültem! Végre bármikor kompromisszumok nélkül zenélhetek, és végre elférnek az eszközeim is!
 
Rockbook: - Hogy oldjátok meg a kapcsolattartást/próbát/dalszerzést a zenekar többi tagjával?
 
Feró: - Csak telefonon vagy videóchat-en beszélgetünk egymással. A próbákat teljesen leállítottuk, és minden személyes találkozást is mellőzünk egy hónapja. Az új dal ötleteket elszokták küldeni a srácok, amire elkezdem a szövegeket ráírni, aztán mindenki felveszi a saját sávját otthon. A maradj otthon dalunk is így készült el.  
 
T.B.: - Online tartjuk a kapcsolatot. Szerencsére mindenkinek van otthon professzionális műhelye. Az ott rögzített, jó minőségű sávokat küldjük egymásnak, majd Ferónál köt ki a végeredmény. Ez után - további csiszolgatást követően-, küldjük a Denevér stúdióba, ahol a dalok elnyerik a végleges formájukat. Több meglepetéssel is készülünk!
 
 
Rockbook: - Mi hiányzik a legjobban a vírus előtti időszakból?
 
Feró: - A koncertek nagyon hiányoznak. Az első fellépésünk pont a vírushelyzet kezdetekor lett volna, pár nappal a buli előtt mondták le a nagyváradi koncertünket. Szerencsére sok időpont van a naptárunkban, de senki nem tudja, hogy mikor kezdhetjük a turnét.
 
T.B.: - A fellépések, a barátok, a rokonok nagyon hiányoznak.
 
Rockbook: - Hogy tartjátok a kapcsolatot a közönséggel? Terveztek-e streamelt koncerteket, vagy korábbi élő videókat közzétenni?
 
Feró: - A zenekarral írtunk egy karantéldalt, ez megtalálható a YouTube oldalunkon, szerintem nagyon jól sikerült. A fiammal - aki a Ricse dobosa és a szomszédom is - csináltunk egy vicces felvételt, amit már 800ezren láttak a Facebookon. Vannak még terveink hasonló kis, poénos videókra. Stream koncertet egyelőre nem tervezünk, de a kommunikációt folyamatosan tartjuk az oldalainkon.
 
 
T.B.: - Természetesen igen! A háttérben komoly ezzel kapcsolatos munka folyik. Érdemes a saját előadói profiljainkat és a zenekar oldalait is követni!
 
Zenekari szinten Hunor a felelős az összes online felületért. Rengeteget dolgozik és ötletel, hogy mindig történjen valami ötletes és tartalmas minden Ricse fórumon. Nagyon sokat köszönhetünk neki. 
 
A magam részéről a kapcsolattartást, ezt az egyébként nagyon fontos dolgot, eléggé elhanyagoltam, mert az elmúlt két hónapban kizárólag a házistúdióm építésére koncentráltam. Igyekszem majd megmutatni!
 
Rockbook: - Kedvenc zenekar(ok), előadó(k)?
 
Feró: - AC/DC, Rolling Stones, Black Sabbath
 
T.B.: - Most nagyon szeretem a Five Finger Death Punch-ot, az Avenged Sevenfoldot. A Metallica örök kedvenc, de a Clutch és Ozzy is gyakran előkerül.
 
Tari Botond
 
Rockbook: - Kedvenc nagylemez(ek)?
 
Feró: - Mostanában Ozzy új lemezét hallgatom sokat, az most az új kedvencem.
 
T.B.: - Ezt elég hosszan sorolhatnám, de van néhány, amit bármilyen hangulatban elő tudok venni és végig tudok hallgatni. Ilyen az Ozzy – Scream és a Schizoid – Ösztön, de a Black Stone Cherry lemezek is nagyon jók, ám azokat inkább azért hallgatom, mert szerintem extra jól szólnak.
 
Rockbook: - Kedvenc kaják?
 
Feró: - Pacal, kopogúshusi (itthon így hívjuk a velőscsontlevest)
 
 
T.B.: - Mostanában kimaradtak az éttermek, így új, házi kedvenceim vannak. Krumpli lángos, bográcsban, szabad tűzön készült marha-, ill. disznóhúsos chilis bab, és még sorolhatnám. Az elmúlt időszakban én is megtanultam mindenféle kenyeret és péksüteményt sütni. Bár a kovászos nem sikerült… Meghagyom ezt a pékeknek. smiley
 
Szóval nem nevezhető diétásnak az étrendem, de szerencsés vagyok, mert eddig plusz kilók nélkül megúsztam az elmúlt időszakot is. Egyébként a koncertszezonok alatt általában figyelek az egészséges étkezésre és a mozgásra.
 
Rockbook: - Kedvenc alkoholos ital(ok)?
 
Feró: - Pálinka
 
T.B.: - Az ír whiskey-k úgy általában ízlenek, a ginek közül pedig a Hendrick’s és a Bombay tetszik.
 
Rockbook: - Kedvenc alkoholmentes ital(ok)?
 
Feró: - Szénsavmentes víz
 
T.B.: - A gyömbérsörök alkoholmentes változatai, és a tonikkal is jó haverságban vagyok.
 
Rockbook: - Kedvenc színész(ek)?
 
Feró: - Kurkó József, Dörner György, Koncz Gábor, Incze József
 
T.B.: - Hű, ilyen kérdésre mindig nehéz válaszolni, mert sok színészt kedvelek. De a Monty Python teljes társulatát és életművét nagyon szeretem.  A hazaiak közül Rudolf Péter.
 
Monty Python
 
Rockbook: - Kedvenc színésznő(k)?
 
Feró: - Timkó Eszter, Farkasházi Réka
 
T.B.: -  Gal Gadot, Kerekes Vica
 
Rockbook: - Kedvenc magyar film(ek)?
 
Feró: - Vuk
 
T.B.: - Üvegtigris, Indul a bakterház. 
 
Rockbook: - Kedvenc külföldi film(ek)?
 
Feró: - Terence Hill és Bud Spencer filmek
 
T.B.: - Az ötödik elem, Valerian és az ezer bolygó városa
 
 
Rockbook: - Kedvenc könyv(ek)?
 
Feró: - Wass Albert és Márai Sándor
 
T.B.: - Szepes Mária: A vörös oroszlán
 
Rockbook: - Kedvenc elfoglaltság(ok), hobby?
 
Feró: - Unokáimmal szeretek játszani, az a legjobb elfoglaltság a világon.
 
T.B.: - Szerencsés vagyok, mert a munkám egybeesik a hobbimmal. Azzal a kiegészítéssel, hogy a hobbim jóval szerteágazóbb. Vagyis érdekel a hangrögzítés és minden ezzel kapcsolatos tevékenység.
 
 
Rockbook: - Kedvenc úticél(ok)?
 
Feró: - Erdélybe mindig jó menni, oda kicsit haza is járok. Síelni nagyon szeretek, remélem idén erre is lesz lehetőségünk, ha lecsengett a járvány.
 
T.B.: - Szívesen járom Európát, főleg a nyugati részt, de mindig szívesen megyek a szülőföldemre, Erdélybe is.
 
Rockbook: - Mivel, milyen járművel szerettek a legjobban utazni?
 
Feró: - Főleg kocsival, vagy repülővel, de azon se szeretek ülni 2-3 óránál többet.
 
T.B.: - Autó, repülő.
 
Rockbook: - Hol élnétek a legszívesebben?
 
Feró: - A mostanival teljesen meg vagyok elégedve.
 
T.B.: - Szeretem a Kárpát-medencét, de nagyon jól elvagyok bárhol, ahol a barátaim is jelen vannak. 
 
Rockbook: - Mi lesz az első dolgotok, ha majd újra koncertezhettek?
 
Feró: - Mi sokat szoktunk próbálni normális esetben is, szóval biztos, hogy ezzel fogjuk kezdeni a munkát.
 
T.B.: - Ha már koncertezhetünk, az azt jelenti, hogy előtte már próbálhatunk is. Ezt mind nagyon várjuk. Valószínűleg a próba után beülünk valahova közösen ebédelni. Átbeszéljük személyesen az elmúlt időszakot és a jövőt illető terveket. Már nagyon várjuk!!!
 
 
BP