Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Nem akartam azzal foglalkozni, hogy milyen igények lehetnek velem kapcsolatban, csak arra próbáltam figyelni, hogy én mit szeretnék” – interjú Kékkői Zalánnal



Kékkői Zalán évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar könnyűzenei életnek: ismerhetjük őt Ákos zenekarából, neves színházi előadásokból, vagy éppen a Beatricéből, nemrég pedig egy My World, My Dream című kiváló szólóalbummal jelentkezett (a lemezről kritika itt olvasható). A vele készült interjúnk fő témája is az új lemez volt, de emellett szóba kerültek aktuális és korábbi zenekarai, ikonikus zenésztársai, színházi munkái és a tanítás is.
 
Rockbook: Hosszú évek óta vagy a pályán, mégis csak most jelent meg az első szólóalbumod, a My World, My Dream. Ezek szerint a karanténidőszak miatt felszabaduló idő is kellett ahhoz, hogy összerakhasd a lemezt? Mikor írtad meg a dalokat?
 
Kékkői Zalán: A lemez terve régebb óta foglalkoztatott és 2019-re érett meg bennem annyira, hogy meg is osztottam Samuval és Szakos Krisztián barátaimmal egy közös hekkezés során. Egyben ők voltak az elsők, akiket fel is kértem a közös munkára. A karantén annyiban biztos segítette a munkát, hogy több időm volt erre a lemezre, a dalokra koncentrálni. 
 
 
Rockbook: Az albumhoz neves vendégek is felsorakoztak: többek közt Kaszás Péter, Borlai Gergő, Fehérvári Attila, Takács Roland Kanóc, Fekete Tibor Samu, Laczik Fecó és Szebényi Dani. Mi alapján választottad ki a közreműködőket és hogy sikerült megoldani a közös munkát?
 
K.Z.: A lemez tervezése közben sokféle ötletem volt és kellett egy kis idő, hogy letisztuljon, hogy pontosan mit is szeretnék ettől az albumtól. Minél többet dolgoztam a dalokon, egyre jobban kezdtem ragaszkodni hozzájuk és egyre fontosabbnak éreztem, hogy a lehető legkevesebb kompromisszumot kössem. Nem létezik olyan zene, album, ami mindenkinek tetszene, így nem akartam azzal foglalkozni, hogy milyen igények lehetnek velem kapcsolatban, csak arra próbáltam figyelni, hogy én mit szeretnék. Elképzeltem, hogy az egyes dalok kinek a játékához, stílusához passzolnának. Rövid idő alatt kialakult a fenti névsor és nagy boldogság volt számomra, hogy rövid idő alatt mindenki igent mondott és így Ők azok, akik valóra váltották az én álmomat. 
 
Rockbook: Volt valamilyen koncepció, ami összekötötte a dalokat? Mindegyikről rögtön érezted, hogy a szólóalbumodra kerül?
 
K.Z.: A lemezre került dalok mellett még van 4-5, ami valamiért nem igazán akart összeállni és inkább nem erőltettem őket. Amik a lemezre kerültek egytől-egyig kedvenceim. Az egyik nap az egyik, a másikon meg egy másik. smiley
 
Rockbook: Már a lemez megjelenése előtt elkészült három klip, a Shelter, a Consolation és a Catfight című szerzeményekhez, amelyek egyébként elég különböző hangulatúak és dallamvilágúak. Miért éppen ezeket a nótákat szeretted volna előzetesen bemutatni?
 
K.Z.: A Shelter a lemez előtt egy évvel jelent meg. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mi történik, ha előrukkolok egy instrumentális dallal. Több nagy produkcióban játszottam már, de teljesen más a munkafolyamat, amikor mindenben nekem kell dönteni és nekem kell leszervezni, így ki akartam próbálni, hogy egy dal esetében mennyire tudom kézben tartani a dolgokat. 
 
A dalok írásakor tudtam, hogy az egyikben szeretnék megemlékezni édesapámról. Május 26-án volt 30 éve, hogy elvesztettük őt és ezen a napon jelent meg a Consolation című klip. Nem kapott nagy hírverést, mert a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy a lemez promóciójára használom édesapám halálát. A klipben gyerekkori felvételeink, fényképeink vannak, amikből Juhász Viktor készített klipet. Ha a számomra legfontosabb dalt kellene megneveznem, akkor ez lenne az.  
 
A Catfight egy régebbi szerzeményem és úgy éreztem, hogy a lemez beharangozására ez a tökéletes választás. Amiben eltér a sztenderd klipektől, az az, hogy a zenei alapra élőben gitároztam és a forgatáson felvett sávot használtuk. Emiatt a klip változat pár helyen különbözik a lemezváltozattól. 
 
Még áprilisban forgattunk a Kecskeméti Katona József Színházban, ami szerintem az ország egyik legszebb színháza. Három dalhoz rögzítettünk anyagot. A Catfight és a Consolation mellett a The Smile On Your Face című dalhoz is készül egy kisfilm, amit szeptember második felében mutatunk be.
 
 
 
Rockbook: Az album megjelenése kapcsán egy különleges játékot is indítottál, hiszen egy szerencsés hallgató az Ibanez szeptemberben érkező új gitárját nyerheti meg. Köztudott, hogy te magad is évek óta a márka képviselője vagy, de ez mégis óriási dolognak tűnik. Hogy merült fel benned az ötlet és hogy sikerült megvalósítanod?
 
K.Z.: 2015-ben hoztuk létre Greskóné Koller Krisztinával a Zenezóna Művészeti és Oktatási Közhasznú Alapítványt, ahol a zenélés szépségeivel próbáljuk megismertetni leginkább a fiatalokat és felhívni a szüleik figyelmét a zenetanulásban rejlő lehetőségekre. Az Alapítvány egyik legnépszerűbb programja, hogy iskolai koncerteket, hangszerbemutatókat szervezünk (már amikor nincs karantén) és ezeken a bemutatókon több alkalommal sorsoltunk ki gitárokat. Van olyan nyertesünk, aki addig semmilyen hangszeren nem tanult és nem is volt tervben a zenetanulás, de azóta már több hangszere is van és zenei középiskolába ment továbbtanulni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy tudunk a zenével, a hangszerekkel jövőt, jövőképet mutatni és akár valakinek az egész életét befolyásoló dolgot tenni. Emiatt egyértelmű volt, hogy a lemez vásárlóit is szeretném egy ilyen játékra hívni. Évek óta tanítok és pontosan látom, hogy mennyire fontos a hangszerek, a zene jelenléte az életünkben. Akkor is, ha valaki profi zenész lett/lesz és akkor is, ha a zene jelenti a kikapcsolódást, a hobbit. 
 
Van más típusú játék is. A www.zalanweb.hu oldalon lévő shopban lehet rendelni meglepetés dobozt. Összesen 15 darab van belőle és aki ezt a csomagot választja, az nem tudja, hogy pontosan mit fog kapni. Természetes a ruhaméretet egyeztetjük és hogy férfi vagy női dobozt szeretne valaki, de igazából az egyetlen biztos dolog az az, hogy lesz benne CD. A többi titok. Már 4db gazdára talált. Van, aki magának vette, de olyan is, aki ajándékba adta másnak. 
 
Rockbook: Már eltelt egy kis idő az album megjelenése óta, így sokan megismerkedhettek vele. Milyenek az eddigi visszajelzések?
 
K.Z.: Minden várakozásomat felülmúlja, ami eddig a lemez kapcsán visszajutott hozzám. Zenész barátok, kollégák, ismerősök és ismeretlenek részéről is nagyon sok dicséretet, kedves üzenetet kapok. Már tucatnyi külföldi rendelés is befutott, pedig ők nem nagyon találkozhattak velem. 
 
Nagyon sok erőt tudok meríteni a további feladatokhoz a több száz üzenetből. Hálás vagyok, hogy ennyien veszik a fáradtságot és elmondják a véleményüket. 
 
Rockbook: Elfoglalt zenész vagy, ráadásul szerencsére a koncertek is újraindultak, de látsz arra esélyt, hogy valamikor bemutasd a My World, My Dream dalait, akár a közreműködő vendégekkel együtt?
 
K.Z.: Egyre jobban szeretném, ha élőben is be tudnánk mutatni a lemezt, de bevallom, a szervezésnek csak akkor fogok nekiállni, ha nem lóg a fejünk felett Damoklész kardja, hogy akár az utolsó pillanatban le kelljen fújni az egészet.
 
 
 
Rockbook: Sok nagyszerű instrumentális szólóalbum van. Neked melyek a kedvenceid ezek közül? Kik azok a gitárosok, akiknek a játéka különösen nagy hatással volt rád?
 
K.Z.: Ha csak egyet mondhatnék, akkor biztos Steve Vai ’Passion and Warfare’ című lemeze lenne, de adott pillanatban sokat jelentett Joe Satriani ’Flying in a Blue Dream’ című albuma vagy Vinnie Moore ’Meltdown’ című lemeze. Sok gitáros játékát szerettem/szeretem. Instrumentális fronton az első hazai kedvencem Szekeres Tamás volt. Vele együtt találtam rá Steve Vai-ra, Joe Satriani-ra. Amikor Daczi Zsoltnál tanulhattam, akkor Ő mutatta Greg Howe és Richie Kotzen lemezeit. Andy Timmons, Malmsteen, Gary Moore, Paul Gilbert, John Petrucci, Vito Bratta, Richie Sambora, Norman Brown játékát is nagyon szeretem. Persze itthoni kedvenceim is vannak. Csillag Endre volt az első, de Tátrai Tibusz, Lukács Peta, Maróthy Zoli, Tornóczky Feri, Alapi Pisti, Vámos Zsolti, Dandó Zolika, Hrutka Robi, Lee Olivér, Bécsy Bence, Gotthard Mike, Nagy Ádám, Szabolcsi Fészek, Király Pitta játékát is nagyra tartom. Biztos, hogy nem teljes a lista. laugh
 
Rockbook: Szerinted mik egy igazán jó gitáros ismérvei? Mennyire kíséred figyelemmel a jelenlegi zenészeket? Mit gondolsz az úgynevezett "YouTube-gitárosokról"?
 
K.Z.: A YT komoly. Egyre gyorsabban, egyre nehezebb dolgokat játszanak, egyre fiatalabb gyerekek. A legtöbbjüket valószínűleg nem is tudom eljátszani. :D Nekem a zene, a mondanivaló szokott elveszni a nagyon magas szintre fejlesztett manuális készség mellett. Inkább csodabogárként tekintek rájuk, mint mondjuk a következő generáció kiemelkedő zenészeként. Amolyan cirkuszi produkció. 
 
Szeretem a zenében a játékosságot, az ötletességet, és a gyorsaság helyett sokkal fontosabbnak tartom a hangformálást, a dallamosságot.
 
Rockbook: Az elmúlt években elsősorban a Beatricével láthatunk a színpadon, ráadásul rögtön a mély vízbe dobtak Feróék, hiszen a zenekar 40 éves jubileumi koncertjén debütáltál az Arénában. Könnyen ment a beilleszkedés a bandába? Milyen volt korábban a viszonyod a csapattal, mennyire voltál "Ricsés"?
 
K.Z.: Igen, a jubileumi Aréna koncert komoly feladat volt, de szerintem nagyon jól sikerült és nem érződött, hogy első alkalommal állunk együtt a színpadon. A beilleszkedést nagyban segítette, hogy közel 100 koncertünk volt abban az évben és a próbákkal, színházi előadásokkal együtt nagyon sok időt töltöttünk együtt. Tinédzser koromban nagyon szerettem a Ricsét. Több alkalommal voltam koncerten is. Az utóbbi időszak volt kicsit ismeretlenebb számomra, a klasszikusokat szerintem mindenki ismeri. 
 
 
Rockbook: Több nagyszabású színházi produkción dolgoztál már és ebbe a sorba illeszkedik a Ricse, Ricse, Beatrice darab is. Mennyire és miben más egy színi előadásban játszani, mint egy "hagyományos" koncerten?
 
K.Z.: Hálás vagyok Rosta Máriának, hogy általa lehetőségem volt/van színházi környezetben vagy épp Aréna előadásokon is játszani. Hatalmas élmény, hogy többek között játszhattam a jubileumi István a király előadáson a Királydombon, hogy részese lehettem a Shrek, a Passió XXI. daraboknak. A legtöbb alkalommal szimfonikus zenekarral lépünk fel és nagyon izgalmas dolog egy ekkora zenekar részének lenni. Természetesen ilyenkor van karmester is és az nagy különbség a rockzenekarhoz képest, hogy nem a dobos számol be a dal elején, hanem intésre kell elkezdeni a dalokat. Ez nagyon más és sokkal nagyobb odafigyelést igényel. Szerencsére kitűnő karmesterekkel szoktunk dolgozni és ők értenek a könnyűzenészek nyelvén is. 
 
A Ricse darabban és minden más színházi előadáson arra kell figyelni, hogy zenekarként a színpadon történő eseményeket tudjuk erősíteni, alátámasztani. Folyamatosan figyelnünk kell az egyes jeleket, amire indítanunk kell a zenét. 
 
Rockbook: Idén nyáron végre a Beatrice is újra színpadra állhatott. Volt bennetek izgalom az első visszatérő buli előtt? Milyenek az eddigi koncertek?
 
K.Z.: Nagyon élvezzük, hogy visszakaptuk az életünket. Ebben az évben azért már 35-40 koncertet tudunk játszani, ami a 2018-ban és 19-ben játszott majdnem 100 koncerthez képest lényegesen kevesebb, de jó érzés, hogy újra találkozhatunk a közönségünkkel. 
 
Rockbook: Sokan ismerhetnek Ákos csapatából is, vagy éppen Keresztes Ildikó és Rúzsa Magdi mellől, ahol más műfajban mutathattad meg magad. Mennyire állnak hozzád közel ezek a zenei világok? Gitárosként mennyiben kell változtatnod a játékodon az adott stílustól függően?
 
K.Z.: Ákos zenekarában töltött évtized sok szempontból meghatározta az életemet és nagyon sok barátot, kedves ismerőst köszönhetek ennek az időszaknak. Azok az évek is álomszerűek voltak és megdöbbentő arra gondolnom, hogy decemberben lesz 20 éve, hogy a zenekar tagja lettem. Borzasztó gyorsan eltelt az idő. Rúzsa Magdi és Keresztes Ildi zenekarában igazából helyettesként gitároztam néhány alkalommal. Szerencsére sehol sem volt elvárás, hogy olyat csináljak, amit nem tudok. Mindenhol önmagam maradhattam. A Ricse előtt közel 4 évig Varga Miki zenekarában játszottam, amire szintén nagy örömmel gondolok vissza. 
 
 
 
Rockbook: Ákos és Feró is népszerű, elismert művészek, ugyanakkor megosztó személyiségek is, te azonban a közös munka révén úgy ismerheted őket, ahogy csak kevesen. Szerinted milyenek valójában?
 
K.Z.: Szerintem normális emberek. A hétköznapi életben pont olyanok, mint bárki más. Csomó jó tulajdonságuk mellett vannak rosszak is. Általában jól érzik magukat a bőrükben, de velük is megesik, hogy bal lábbal kelnek. Mindketten évtizedek óta vannak jelen a zenei- és közéletben. Lehet találni tőlük magyarázatra szoruló nyilatkozatokat, de hogy utánajárjunk, hogy tényleg azt mondta és tényleg úgy, vagy hogy milyen szövegkörnyezetben hangzott el az adott kijelentés, az általában már nem olyan lényeges. Az elmúlt években sok olyan alkalom volt, amikor úgy adtak Feró szájába dolgokat, hogy nem is beszélt az adott médiummal. Nem kell mindent elhinni. Egyébként nincs olyan ember a földön, akit ha kiállítunk középre, akkor ne találnánk benne olyat, ami miatt szimpatikus és tetszeni fog, vagy ami miatt utálhatjuk. Bevallom, nem nagyon szeretem, hogy egy billentyűzet segítségével nagyon sokan érzik úgy, hogy bármit megtehetnek és a legnagyobb nyugalommal taposnak meg bárkit a véleményszabadság zászlaja alá bújva. 
 
 
Rockbook: Még a 90-es években, a Kőbanyai Zenesuliban kezdődött a pályafutásod, ahol a tanárok és a diákok között is a szakma legjobbjai fordultak meg. Neked mit adott az iskola? Milyen emlékeid vannak az ott eltöltött évekről?
 
K.Z.: Életem legjobb döntése volt, hogy megpróbáltam a felvételit és nagyon hálás vagyok, hogy be is kerültem az első évfolyamba. Zenei téren szinte mindent az iskolának, a tanáraimnak köszönhetek. Póka Egon vezetésével a legfontosabb zenei műhellyé vált az iskola és szerintem nincs olyan könnyűzenei formáció, ahol ne találnánk Kőbányást. A suliban töltött öt év alatt Maróthy Zoltán, Tornóczky Ferenc és Kormos János óráit látogathattam és több éven keresztül Babos Gyula tartotta a zenekari gyakorlatokat. Sosem felejtem az iskolai több órás beszélgetéseket, sztorizásokat, közös zenéléseket, a hét közbeni klubbulikat, a balatonszemesi táborokat. 
 
Rockbook: Azóta már te magad is oktatsz az Intermuzika Zeneiskolában, a Gitármánia és a Zenei Továbbképző Táborban. Mi a tanári hitvallásod? Mi az, amit mindenképpen szeretnél átadni a növendékeidnek?
 
K.Z.: Az Intermuzika Zenesuliban egy megújult tanári karral vágunk neki az új évnek és nagy szeretettel várjuk a zenélni vágyókat. A Gitármánia táborban is már több alkalommal tarthattam foglalkozást és nagyon szeretem, hogy a már évek óta maximális kihasználtsággal működő táborban több száz fiatalt hoz össze a zene szeretete és a tanulás, a fejlődés utáni vágy. 
 
Próbálok úgy tanítani, hogy folyamatosan fent tudjam tartani az érdeklődést és a lehető legjobb pillanatban adjam meg a továbblépéshez szükséges lökéseket. Nagyon szeretem a megvilágosodás pillanatait, amikor értelmet nyer, hogy mit miért csinálunk, gyakorlunk és egy adott rész összeáll egy egésszé. 
 
Rockbook: Tegyük fel - és bízzunk benne - hogy az év hátralévő részében minden a lehető legjobban alakul! Ebben az esetben miket tervezel még 2021-re?
 
K.Z.: A legfontosabb dátum november 6., amikor a Nemzeti Színházban egy különleges estével ünnepeljük Nagy Feró 75. születésnapját. Az Alapítvánnyal is vannak terveink. Ősszel szoktuk kiírni iskolás korú gyerekek számára a Tanulj zenélni! című pályázatunkat, ahol a nyertesek hangszert, oktatást, különböző tárgynyereményeket nyerhetnek. Szerintem nem fogunk unatkozni. laugh
 
 
Tóth Mátyás