Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nem dönthetünk mások pénze felett! - A Barba Negra sokat köszönhet közönségének



Szerdán délben több fesztivál és rendezvényhelyszín közös sajtóhírt adott ki, amiben a mindannyiunkat érintő gazdasági helyzet, szórakoztatóiparra gyakorolt hatását taglalja. A közlemény azonban húsbavágó témára is kitér, nevezetesen a jegyek felhasználhatóságára, visszaváltására. A 32 aláíró között azonban sok helyszín és fesztivál nem található meg az aláírók között. A kimaradás miértjéről kérdeztük a Barba Negra vezetőségét.
 
A Barba Negra és a hozzá szorosan kapcsolódó koncertszervező.hu nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Szűcs Mihályt kérdeztük a távolmaradás okáról.
 
Kimaradtatok, vagy kihagytak az együttműködésből?
 
Megkaptuk mi is a felkérést, és a tervezetet. Az abban leírtak egy jelentős részével egyetértünk, ami a jelenlegi helyzetet elemzi. Azonban egy sarkalatos pont, a koncertekre megváltott jegyek visszaválthatóságával nem értettünk egyet, így távol maradtunk.
 
Mi az, amivel nem értettetek egyet?
 
Számtalanszor elmondtuk már, és így is gondoljuk, hogy zenekarok, szakma mellett a közönségünknek köszönhetjük jelenlegi pozíciónkat. Egyik fél nélkül sem tartana ott a Barba Negra, ahol 2020-at kezdtük. A vírus helyzet miatt kialakult szerencsétlen gazdasági helyzet minket is nagyban érint, de azokra az emberekre is gondolnunk kell, akik nekünk a bevételt adják, a közönségünkre. Az ő életük is felfordult, és most egészen biztos, hogy sokan vannak, akiknek akár egy-két koncertjegy visszaváltása is nagy segítség anyagilag. Nem tehetjük meg, hogy egyoldalúan hozzunk döntést. Olyat, amiben nincs a vásárlónak lehetősége eldönteni, hogy a pótdátum megfelelő-e neki, vagy ami még rosszabb, hogy a módosítás miatt a pénzét ne kapja vissza.
 
A ti olvasatotokban mi a korrekt eljárás?
 
A módosításokat az eseményeinkben kommunikáljuk, és megfelelő időt biztosítunk a vásárlónak, hogy eldöntse, él az új dátum lehetőségével, vagy a belépőjét visszaváltja. Szerintünk ez így természetes, nem is kérdés számunkra, hogy ennek ebben a metódusban kell megtörténnie.
 
A 32-ek által jegyzett kezdeményezés nem lehet segítség a szakmának ebben a nehéz gazdasági helyzetben?
 
Ezt mi nem dönthetjük el, nem dönthetünk mások pénze felett. Már a vírushelyzet kialakulásakor voltak olyan személyes kezdeményezések, hogy valaki nem váltja vissza belépőjét, ezzel támogatva a szakmabelieket. Ezt azonban nem generálhatjuk mi, szakmai szereplők. Természetesen nagyon jóleső érzés az ilyen jellegű felajánlás, de a segítségnek magasabb körökből kell megérkezni, hogy a szórakoztatóipar talpra tudjon állni. Természetesen a mindennapok rendeződése az elsődleges, de azt nem lehet elvitatni, hogy az embereknek szüksége van a szórakozásra.