Bejelentkezés

x
Search & Filters

A német virtus még mindig ellenállhatatlan – Equilibrium, Lord Of The Lost, Nailed to Obscurity koncertbeszámoló

Equilibrium, Lord Of The Lost, Nailed To Obscurity - 2020. január 28., Budapest, Dürer Kert
 
Esküszöm, én nem vagyok az az ember, aki indokolatlanul az egekig magasztalja a zenekarokat, főleg, ha a koncertjük alapján érdemtelenek a dicséretre. De az egyik legnagyobb hiba, amit egy magamfajta, kritikus újságíró el tud követni, az az, hogy a kákán is csomót keresve egy eltartott kisujjú, mindent és mindenkit lehúzó sznobbá válik.
 
Ezt elkerülendő el kell ismernem: elképesztő és szinte tökéletes élményben volt részem a Hammer koncertszervezőinek köszönhetően, akik 2020 januárjának zárásaként három kiváló német zenekart is elhoztak a Dürer kertbe: a melodeathes Nailed to Obscurityt, a gótikus Lord Of The Lostot és a paganfolkos Equilibriumot.
 
Az est „mélypontja” az elsőként színpadra lépő, melodeathes Nailed to Obscurity volt, és egyáltalán nem azért, mert Raimund Ennenga csapata rossz lett volna. Hanem ironikus módon pusztán azért, mert semmi mást nem csináltak, mint hogy előzenekarként hozták a kötelezőt: megmutatták – újfent – magukat a magyar közönségnek, bemelegítve az embereket az utánuk következő csapatoknak, és adtak egy profi, hibátlan koncertet. 
 
Kellemes volt hallgatni őket, szolidan – már csak zene melodikus jellege miatt is – bólogatni rájuk, elveszni ebben a mély, sötét és erőteljes hangzásvilágban, de semmi több. Ugyanúgy, ahogy szinte napra pontosan egy éve a Barba Negrában, most sem volt meg a katarzis, hogy „igen, ez mekkora zene, könyörgöm, adjatok még belőle!” 
 
Felvezetésnek viszont tökéletes volt az észak-német csapat az este igazi sztárfellépője, a Lord Of The Lost előtt. Mert hogy ne legyen kétségünk, Chris Harmsék voltak a magyar közönség által leginkább várt zenekar az este során. 
 
 
És ebben semmi meglepő nincs: egyrészt a melodikus-hörgős, gothic metalnak egyértelműen ők az egyik legnagyobb és legfigyelemreméltóbb kortárs képviselői. Ez az ellentmondásos, egyszerre a metalos őrületet és a goth nyugalmat egybegyúró stílus pedig nyilván Magyarországon is megtalálja a maga törzsközönségét. Nyilván nem reprezentatív példa, de sokat elmond erről a zenéről, hogy egy barátom osztálya a szalagavatóján majdnem egy Lord Of The Lost-számra vonult be, alig pár szavazaton múlott, hogy nem így lett.
 
Másrészt az előzetesen is érezhető – nem negatív értelemben vett – hype annak is köszönhető volt, hogy a Lord Of The Lost most először lépett fel magyar színpadon. És a koncert alapján azt kell mondjam: atyaég, miért nem történt ez meg hamarabb? 
 
A Lord Of The Lost felülmúlta minden előzetes elvárásomat: nem tudom, hogyan csinálják, de élőben iszonyat jól működik ez a formáció. Rengeteg apró elem kellett hozzá, hogy meglegyen az a plusz, amit a Nailed to Obscurity produkciójából hiányoltam: Chris Harms tökéletes, hibátlan éneke – legyen szó akár tiszta énekről, akár screamről –, a többi zenekari tag látható öröméről, ahogy az elkötelezett magyaroknak játszhattak, maga a közönség, amiben hatalmas energiák szabadultak fel a koncert alatt, vagy az olyan apró momentumok, mint amikor Chris kijött egészen a színpad szélére, majdnem a közönségbe.
 
 
De ez igazából mind csak túlfeszült lényeglátás, mert akárhogy is próbálnám egy vagy több elemét kiemelni a koncertnek, valahogy az egész együtt, egy koherens produkcióként nyújtott olyan élményt, amit még rutinos koncertre járóként is ritkán élek át.
 
Ráadásul bevallom, akármennyire is kedvelem a Lord Of The Lost munkásságát, komoly aggodalmaim voltak a koncert előtt, hogy én, aki alapvetően pogózós, ugrálós arc vagyok, mennyire fogok élvezni egy olyan koncertet, ahol a közönség statikus marad. A nézők valóban egyhelyben állták végig az órás setlistet, és bár a nyitószám, a Lament for the Condemned, és még talán a Morgana és a Drag Me To Hell alatt is megmaradtak a félelmeim, végül az Under The Sun olyan durván berántott, hogy azon még magam is meglepődtem. Utána már egyetlen masszív katarzishullám volt az egész koncert. 
 
Hasonlót eddig egyhelyben állva a Nightwish koncertjén Floor Jansen hangja tudott kiváltani belőlem, de az is leginkább a Ghost Love Score-ra koncentrálódott, és nem adott egy majdnem egész koncert alatt megmaradó érzést. Az, hogy ezt a Lord Of The Lost el tudta érni, hatalmas teljesítmény! Le a kalappal Chrisék előtt, és azt hiszem, minden jelenlévő nevében mondhatom: gyertek vissza hozzánk minél hamarabb, lehetőleg headlinerként!
 
A Lord Of The Lost setlistje:
 
01. Lament for the Condemned
02. Morgana
03. Drag Me To Hell
04. Under The Sun
05. Loreley
06. Full Metal Whore
07. Ruins
08. Fists Up in the Air
09. Die Tomorrow
10. La Bomba
11. Trisma
 
 
Hogy mennyire a Lord Of The Losté volt a főszerep a magyar állomáson, jól mutatta, hogy a headliner müncheni csapat, az Equilibrium koncertjére eléggé megritkult a közönség, de azért így sem kellett félni attól, hogy kiürül a Dürer nagyterme.
 
Az Equilibrium – ami hatodik, Renegades nevű nagylemezét mutatta be, amiről a turné a nevét is kapta – már hetedjére tette tiszteletét nálunk. Belátom, nagy hibát követtem el, hogy csak most jutottam el rájuk. Pedig az a pagan folkos, melodikus death, amit ők nyomnak, nagy gyengém. 
 
 
Emiatt is előzetesen velük szemben voltak a legnagyobb elvárásaim, főleg úgy, hogy tudtam, a Skar Productionsből ismert, rendkívül jó hangi adottságokkal megáldott Skar is immár az Equilibrium csapatát erősíti.
 
És nem is csalódtam egy cseppet sem: az Equilibrium olyan erővel nyomta le a közel másfél órás setlistet, hogy csak kapkodtam a levegőt. Nem volt megállás, egymást követték a jobbnál jobb számok, mint a Tornado, az Apokalypse vagy a Heimat. A csúcspont számomra a Born To Be Epic volt, aminek a pánsípos beütésével, ahányszor hallgatom, nem tudok betelni. Így még az sem zavart – pedig talán kissé elitista módon általában szokott –, hogy a tiszta ének és a hörgés személyileg is különvált Skar és Robert Dahn között. De ebben a koncertben is meg volt az a plusz, hogy ez ne érdekeljen. 
 
 
Azért tegyük hozzá, ahhoz, hogy itt is katartikus élményben legyen részem, kellett az, hogy a 2014-es Erdentempel album egyik legbulizósabb számára, a Waldschreinre beinduljon a pogó, ami ugyan nem volt népes (a legoptimistább becslés szerint is nagyjából húsz ember vehetett benne részt), de annál élvezetesebb. A normális, és nem túlvadulós pogó mellett (amit sajnos párszor átéltem már a Dürerben) többször volt circle pit, de láthattunk wall of deathet és önfeledten körtáncoló embereket is. A legviccesebb az a jelenet volt, amikor a pogó legalacsonyabb, kb. 160 centis, és legmagasabb, mintegy két méteres résztvevője Dávid és Góliátként összecsaptak, és végül az egyébként népi viseletbe öltözött Góliát terült el a földön a nagy lökdösődésben. 
 
 
Ha egy hiányom volt, az az, hogy a Renegades album feldolgozása, a Johnny B nem hangzott el. Pedig ha van szám, amiben Skar kiteljesedhet mint énekes, éppen ez az. 
 
Az Equilibrium setlistje:
 
01. Renegades - A Lost Generation
02. Tornado
03. Himmel Und Feuer
04. Waldschrein
05. Freiflug
06. Apokalypse
07. Path of Destiny
08. Born to Be Epic
09. Prey
10. Heimat
11. Der Ewige Sieg
12. Final Tear
13. Blut Im Auge
14. Ruf in den Wind
15. Rise of the Phoenix
 
A tökéletes estét azonban ez sem rontotta el, és ahogy a Nailed to Obscurity és a Lord Of The Lost, úgy az Equilibrium is megmutatta: ha a német metalzenéről beszélünk, van élet a Rammstein után is. 
 
 
Petróczi Rafael
 
Fotók: Pavao Hodap