A nemrég megjelent klip után hamarosan érkezik a második album - Storm The Studio interjú
A 2018-ban alakult zenekart legendás magyar muzsikusok alkotják. Itt képviselteti magát a 80-as és 90-es évek magyar underground metal mozgalmának egyik zászlóshajója, a progresszív/techno-thrash ikon, a The Bedlam zenekar három egykori tagja: a ma japánban élő Fodor Zoltán „Fodi” énekes, Hankó Zoltán „Judy” gitáros (aki a Bedlam Inside Ash című lemezén szerepelt ritmusgitárosként), illetve Újvári Péter „Petya” dobos. A trió pedig Binges Zsolttal,a Fish! zenekar basszusgitárosával és Csányi Szabolccsal, a Black-Out gitárosával lett teljes (vagyis ha a Bedlam még létezne, igazi supergroupról beszélnénk).
A zenekar 2019-ben jelentette meg első nagylemezét, melyet egyből hatalmas elismerés övezett a szakmában, nemrégiben pedig új klippel jelentkeztek, amit egy tavasszal megjelenő teljes album követ majd. Az események apropóján Fodival, a formáció énekesével beszélgettünk.
Rockbook: Először is gratulálni szeretnék az új dalotokhoz, remek nóta lett! Nagyon örömteli, de ugyanakkor meglepő hír volt a közelmúltban egyre többet hallani arról, hogy a zenekar új albummal készül, ugyanis a helyzetetek nem éppen szokványos. Gondolok itt például arra, hogy Japánban élsz, a távolság igencsak megnehezítheti a zenekar működését koncertezés és rengeteg egyéb dolog szempontjából. Mi ösztönzött mégis titeket arra, hogy újra elkezdjetek dolgozni?
Fodi: Igazából nem újra elkezdés volt, hanem az első lemez óta íródtak, készültek a dalok. Sajnos egy kis dolog, a Covid-19 eléggé megnehezítette a helyzetet, azonkívül a csapat legtöbb tagja dolgozik, családja van, ezt a zenekart egyfajta örömteli kikapcsolódásnak, baráti alkotó körnek fogjuk fel. Az alkotás vágya és talán a mondanivaló megosztása, ami ösztönöz minket.
Rockbook: Van már a zenekarban egy kialakult formula a dalszerzésre (akár a bedlamos múlt miatt) ? Hogyan zajlik a különféle zenei ötletek összerakása?
Fodi: Igen, a Bedlam-ben együtt eltöltött évek biztos hozzátesznek, ahhoz, hogy viszonylag könnyen tudunk együtt dalokat írni. Általában Judy gitár ötleteire próbálok éneket tenni a már meglévő szövegeim közül. Többnyire ez működik és a neten kommunikálva írjuk a dalok alapjait, aztán a srácok otthoni élő próbákkal hozzák a végleges formába a dalokat.
Rockbook: Ez az első lemez, amin Csányi Szabolcs gitáros is játszik, aki korábban csak az első lemezes koncerteken lépett színpadra veletek ritmusgitárosként Judy mellett. Milyen vele a munka stúdióban? Esetleg szorosabb kötelék is alakult ki köztetek akár zeneileg, akár emberileg?
Fodi: Szabival nagyon régóta jó baráti kapcsolatban voltunk, a Black-Out-tal számos közös koncertünk volt anno, de most, mivel szorosabban együtt dolgozunk, persze el lehet mondani, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, de már egy sokkal érettebb módon talán.

Rockbook: Van a Storm daloknak egyfajta pozitív értelemben vett világ-és társadalomkritikus felhangja, tehát nem valamiféle depresszív jellegű dolog, csupán amolyan ,,kulturáltan odamondós” érzet ez. Beszélhetünk tudatos témaválasztásról, vagy szimplán zsigeri dolog ez inkább?
Fodi: Valószínűleg mindkettő. A világ minket, engem érő dolgai inspirálják a szövegeket leginkább.
Rockbook: Több dalszövegrésznek van egyfajta versszerű, költőies beütése. Olvasós zenekar vagytok, vagy szimplán ilyen a stílusotok?
Fodi: A zenekar nevében nem tudok nyilatkozni, de tudom ők is gyakran olvasnak persze, én is ha van időm rá szívesen bújok egy-egy könyvet.
Rockbook: Ez a csapat legújabb videoklipje, már a készülő lemezről. Hol forgattátok? Gördülékenyen haladt a munka, vagy voltak esetleg fennakadások? Kinek az ötlete volt a vizuális koncepció?
Fodi: Tavaly nyáron forgattuk a zenekari részeket a kliphez, Szegeden. A vizuális koncepciót közösen, a készítőkkel, a No Total Films csapatával agyaltuk ki a lehetőségek keretein belül.
Rockbook: A nótát hallgatva úgy tűnik, mintha elmozdultatok volna egy karcosabb irányba. A teljes lemez igazolja majd ezt az érzést?
Fodi: Azt hiszem a dal mondanivalójához, zenei ötleteihez jól passzol ez a “karcosabb” megszólalás. A lemezen lesznek többféle hangulatú, hangzású dalok. Nálunk igazán nincsenek korlátok, amit éppen érzünk olyanok lesznek a számok!
Rockbook: Egyébként a zenekar stílusát tekintve, milyen műfajba sorolnád a Storm zenéjét?
Fodi: Nem tudom szükséges e bármilyen stílusba való sorolás.
Rockbook: Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok nektek a továbbiakban!
Mint ahogy azt fentebb is említettem, a csapat 2019-es debütjéről elismerően nyilatkozott a hazai rockszakma. Az anyag valóban fantasztikusra sikeredett, zeneileg és szövegileg egyaránt, mely igazi slágergyűjteményként pörög végig az olyan tételekkel, mint a Görbe tükör, a Szilícium, vagy a Legenda – csak hogy néhányat említsek, de egyébként mindegyik szerzemény egységesen magas színvonalat képvisel, nincs az albumon töltelék szám. Ami a remek témák mellett a lemez fő erőssége, a gazdag hangszerelés és Fodi elgondolkodtató, a mai világ problémáit boncolgató dalszövegei. És ami a legfontosabb, hogy markáns hangzással rendelkeznek, Fodi énekhangja, és a dobos Petya legalábbis egyből felismerhetőek, utóbbi groove-jai sokszor a Soundgardenes Matt Cameront idézik, ami mindenképpen jót tesz az amúgy is alternatív/progresszív ízekkel átszőtt zenének. A zenekar lényegében üdítő frissesség a manapság fútószalagon érkező brigádok között, reméljük hogy a második albumuk is ilyen jól sikerül majd, melyet remélhetőleg márciusban terveznek megjelentetni.
Rick L’yanne
Facebook kommentek