Bejelentkezés

x
Search & Filters

Női mellekben gazdag The Prodigy feldolgozásvideóval jelentkezett az Omega Diatribe

Váratlan anyaggal rukkolt elő a budapesti extrém groove metal csapat, hiszen kevesek fejében fordulhatott meg a gondolat, hogy éppen egy Prodigy feldolgozással fogják örvendeztetni a nagyérdeműt. Pedig így történt.
 
A HangSúly zenei díj kategóriái közül 'az év koncert zenekara', valamint 'az év stúdióprodukciója' díjat is bezsebelő zenekar, jelenleg a 4 országot érintő Rise Above The Sky Turnéja utolsó állomásai előtt állnak, így ha még el akarjátok csípni őket a fesztiválszezonig, az alábbi helyen megtehetitek:
 
04.21 - Székesfehérvár, Nyolcas
04.27 - Komló, Zrínyi Klub
 
A zenekar alapító gitárosa, Hájer Gergő az alábbiakat nyilatkozta a dal kapcsán:
 
"Nem hiszem, hogy bárkinek is meglepő lesz az átdolgozásunk apropója. A nemrégiben elhunyt Keith Flint és az egész Prodigy iszonyatosan nagy hatással volt ránk már a kezdetek óta, mind attitűdben, mind zenei revolúció tekintetében, ezért kötelességünknek éreztük azt, hogy ilyen formában tisztelegjünk a formáció oszlopos tagja előtt, aki saját kezével vetett véget életének március 4-én. 
 
Az átdolgozás ötlete mégis teljesen spontán jött. Miközben a Prodigy bakeliteket nyálaztam át gyászolás gyanánt, szembetűnt, hogy a Baby's Got A Temper maxin van egy acapella verzió a dalból. Azonnal jött a sugallat, hogy ez mennyire súlyosan hatna a mi hangszerelésünkbe átültetve, úgy, hogy Milán orgánuma adja az ellenpólust a refrénben. Rögtön vázoltam is az ötletet a többieknek, akik elsőre nem igazán tudták hova tenni a dolgot, de miután pár nap múlva küldtem nekik egy demót, hogy mi lenne az elképzelés, mindenki egyöntetűen úgy gondolta, ezt meg kell csinálnunk! A dal mind felvétel tekintetében, mind pedig keverés/masztering tekintetében az 515 Stúdiónkban zajlott az én vezetésemmel.
 
 
A videó koncepciója a basszusgitárosunktól, Ákostól, illetve az egyik videós cimboránktól, Spengler Lászlótól származik, akivel már az első lemezünk óta együtt dolgozunk. Amolyan görbe tükröt szerettünk volna tartani a napjainkban működő tejüzemeknek, ami egyébként szorosan kapcsolódik az eredeti kliphez. A klip főszereplője egy kedves hölgyismerősünk, aki örömmel fogadta a felkérésünket, miután vázoltuk neki, hogy miről lenne szó. Az anonimitását megőriznénk."